Az indiai szerzetes az életre neveli a nyergesi gyerekeket

Az indiai származású Gnana Pragasam Derossi Raja atya, a nyergesújfalui Zafféry Károly Szalézi Középiskola nevelési igazgatóhelyettese ül velem szemben. A hivatalos megszólításának merevsége korántsem tükrözi azt a pozitív és barátságos hangulatot, amit sugároz. Ahogy beszélgetünk, úgy érzem: ő az iskola lelke. Derossi atya kimeli: a szaléziak fő missziója a fiatalok segítése és nevelése az életre. A nevelés sikerének titka csak annyi: a gyerek érezze, hogy szeretik.

Derossi atya Dél-Indiában született, egy katolikus tamil család legifjabb sarjaként. Hazájában lépett 13 évesen a Szalézi rendbe. Magyarországra tíz évvel ezelőtt érkezett egy misszió keretében. Más kultúrából, más szokásokból táplálkozott, így merőben feltűnő számára a különbség a keleti és nyugati személetmód között.

– Más jellegű a nyugati kultúra. Alapvetően a világ problémája az egoizmus, így a nevelés is nagyon nehéz. Míg Indiában a fegyelmezettséget jobban elvárják, a nyugati társadalmakban a gyerekek uralkodnak. Iránymutatás és segítség nélkül azonban elvesznek a nagy szabadságban ezek a fiatalok – vallja az atya, akinek tapasztalatai szerint a magyar ifjaknak önismeretre és önhatékonységra van szükségük, mindamellett, hogy a közösségi szabályokat is megtanulják. A módszere egyszerű: baráti kapcsolatot kialakítani a gyerekekkel. Ahogy fogalmaz:

– Nem egy jópofa haver vagyok, hanem egy biztos háttér. Támogatok, ugyanakkor szépen megmondom, ha valami nem jó. Ezzel a határokat is kijelölöm, mindezt finoman és szeretettel. A magyarok nagyon kedves és nyitott emberek – teszi hozzá.

Megvárják a keresztelőkkel otthon

Náluk, Indiában még mindig előkelő dolog, ha valaki vallási, egyházi pályát választ. A családok szinte versenyeznek, hány szerzetes, pap van. Az egyházi tisztség privilégium és előkelő státusz náluk.

– Amikor kétévente hazalátogatok, állandóan ide-oda hívnak, minden vallási szertartást akkorra szerveznek, amikor megyek: esküvőt, keresztelést, elsőáldozást. Akadtak olyan családok is, akik két évet várt a gyermekük elsőáldozásával vagy keresztelőjével, hogy Derossi áldoztassa a gyereket. – meséli csintalan mosollyal az arcán az atya.

Az első magyarországi éve még őt is próbára tette. Indiából egyenesen Szombathelyre helyezték két másik szerzetessel együtt. Az oratóriumban (a Szaléziaknál a közösségi élet, a lelki gyakorlatok színtere – a szerk.) segédkezett a gyerekek körül. De nem beszélt egy szót sem magyarul.

– Most gondolja el: ott álltam nap mint nap én a nagy ember a kicsi gyerekek között, és nem értettem, mit szeretnének. Szörnyű érzés volt – idézte fel.

Nehéz a magyar nyelv, de sok szavunk hasonlít a tamil szavakra

Aztán magyartanárhoz járt a napi hivatása mellett, éjszaka pedig gyakorolt. Egy év alatt megtanult alapszinten magyarul. 2009-ben Budapestre került, és a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán kezdte meg a teológia szakot. Persze itt is a nyelvtudással küzdött a beadandókkal, előadásokon. Azonban három év alatt, a főiskolai évek végére olyannyira elsajátította nyelvünket, hogy diplomamunkáját már magyarul írta, melyet publikált is az intézmény.

– Nehéz a magyar nyelv, főleg a nyelvtan. Aztán ahogy egyre több szót tanultam meg, tapasztaltam: az én anyanyelvemmel, a tamillal rengeteg hasonló hangzású szó van. Körülbelül 3000 tamil szó hasonlít a magyar megfelelőjéhez – részletezi.

Ez nem is meglepő, ugyanis a tamil és a magyar – bár nagyon távolról – rokon nyelvek, a dravida nyelvcsalád által. A toll szavunk például, mint megtudjuk, dravida eredetű, amit a tamil úgy mond: talu.

– A magyarok nagyon kedves és nyitott emberek. Ezt főként Budapesten éreztem, ahol egy „idegen” nem olyan különleges jelenség. Mindamellett szimpatikus, hogy itt, Magyarországon a hagyományok is fontosak. Ahogy nálunk, Indiában is – hoz egy újabb példát.

Derossi később hittan tanári pedagógiai diplomát is szerzett. Mint meséli: nagy élménye, hogy tavaly érettségiztetett először diákot hittanból.

– Együtt izgultam a diákkal, hiszen ez nekem is egy vizsga volt, mint érettségiztető tanár. Belejöttem, a diákom sikeresen vizsgázott – mosolyodik el.

Nem egy tipikus felekezeti iskola

Az atyával tettünk egy kört a büfé felé. Útközben megejtett néhány humoros, kissé csipkelődő, vagy éppen érdeklődő mondatot a folyosón felszabadultan trécselő gyerekekhez, fiatalokhoz. Az iskola tanáraival együttműködve igyekeznek szinte családias hangulatot teremteni az intézményben, hiszen a gyerekek a napjuk nagy részét ott töltik. A bizalomhoz, a közvetlen és támogató légkörhöz a tanárok jelenléte és részvétele is fontos. Így a tanárok az óraközi szünetekben is a gyerekek között maradnak. Ilyenkor is beszélgetnek a gyerekekkel.

Ahogy Tafferner Ingrid, a középiskola igazgatónője meséli: ők nem egy tipikus felekezeti iskola. Modernek, mégis a belső lelki életre is figyelnek, de nem tolakodón. A vallásosság, keresztelkedés sem kötelező. A tanároknak belső, államilag akkreditált képzéseket is tartanak, melyekért pontokat szerezhetnek. A Szalézi rend bonyolítja a jórészt érzékenyítő tréningeket, helyben. Animátorokat is alkalmaz az intézmény, akik segítik az oktató-nevelő munkát. Kisebb és nagyobb rendezvényeik nyitottak a nagyközönség előtt, ilyen például az oratórium is, melyre bárki ellátogat. Egy ilyen esemény a felszabadult beszélgetésről szól mindennapos témákkal, meghívott vendégekkel, vagy régi tanítványokkal és önkéntesekkel. Az életre nevelve, szeretettel, ahogy Don Bosco elképzelte.

Az iskoláról bővebben

A nyergesújfalui Zafféry Károly Szalézi Középiskolát 1919-ben alapította a Szalézi Társaság magyarországi tartománya. Don Bosco, a Szalézi Rend alapítójának alapelvével működik az iskola, és az első Szalézi., Zafféry Károlyról kapta a nevét az intézmény. (A múlt század elején még Esztergom-Táborban is volt fiúiskolája a rendnek, de azt megszüntették.)1948-ban államosították a nyergesi iskolát, a rend csak 2001-ben kapta vissza. A 2019-ben százéves iskola jelenleg két nyolcosztályos és két négyosztályos évfolyammal működik, 300 diáklétszámmal. Kötelező a hittanóra, melyből érettségit is lehet tenni.