új nemzedék

2018.08.23. 19:00

Új utakat mutatnának a helyi fiataloknak Tatabányán

Az Új Nemzedék Közösségi Tér fórumot szervezett a Fiatalok Világnapján. Az érkezőket tájékoztatták az elmúlt évek közösségi fejlesztéseiről, a terveikről, valamint a helyi és nemzetközi önkéntes munka lehetőségeiről is.

S. G.

Az Új Nemzedék Közösségi Tér fórumot szervezett a Fiatalok Világnapján.

Forrás: Beküldött fotó

A fórumon Bereznai Csaba, Tatabánya alpolgármestere beszámolt a fiatalokat érintő városi intézkedésekről: a gazdaság fejlesztésétől a lakhatásig, a tanulás támogatásától a szórakozási lehetőségek bővüléséig tekintette át a megyeszékhely színes kínálatát.

Monos Krisztina, A Vértes Agorája munkatársa a helyi és nemzetközi önkéntes munka hasznosságára, széles körű lehetőségeire hívta fel a figyelmet, majd bemutatta A Vértes Agorájában dolgozó örmény és albán ifjú önkénteseket. Csalai Judit a Peron Music Alapítvány képviselőjeként a fiatalok önkéntes mukájáról tartott rövid ismertetőt, majd Kovács Tamás a hazai Vasalt Utak kiépítésének folyamatát és lehetőségeit mesélte el.

A filmekkel gazdagon illusztrált előadás jól mutatta e különleges sport arculatát. A fórumon szó volt a tervekről is. Felmerült a nyilvános mezítlábas park létrehozásának lehetősége, egy mászásra, gyakorlásra alkalmas műfal kiépítése, több kerékpártároló kialakítása. Kiemelték: hasznos lenne kreatív ifjúsági szórakozóhelyeket is kialakítani, valamint egy városi nagy ballagást, vagy egyedi túrákat szervezni.

A program házigazdái – Henczer Éva közösségi térvezető és Cserteg István ifjúságszakmai koordinátor – felhívták a figyelmet a nyelvvizsga és a jogosítvány megszerzésében nyújtott állami támogatásra is, amely minden fiatalt érinthet.S. G.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában