168 éve adták fel a komáromi várat

Komárom előnyös közlekedés-földrajzi helyzete folytán már az ókortól fontos gazdasági és kulturális szerepet töltött be. Mind a római birodalomban, mind a magyar királyságban kiemelt jelentőségű településnek számított.

A törökök kiűzését követően katonai jelentősége jelentősen lecsökkent, mivel az ország újraegyesítésekor elvesztette végvári funkcióját: ezért a császári udvar is egyre kevesebbet áldozott a fenntartására. Ezen változtattak Bonaparte Napóleon francia uralkodó támadásai. Mikor Napóleon 1809-ben bevonult Bécsbe, I. Ferenc császár udvartartásával a sietve megerősített Komáromban talált menedéket. A császár ekkor határozta el, hogy Komáromot a birodalom legerősebb katonai erődrendszerévé kell kiépíteni, alkalmassá kell tenni akár egy 200 000 katonából álló véderő befogadására is. Az osztrák fejlesztéseknek a magyar szabadságharc vetett véget.

Bármilyen furcsán is hangzik elsőre, a birodalom egyik legfejlettebb vára harc nélkül került a magyarokhoz: 1848. szeptember 20-án Batthyány Lajos miniszterelnök felhívást intézett az ott állomásozó császári–királyi tisztekhez, hogy kívánnak-e harcolni az országba betörő horvát bán, Jellasics ellen. A többség igennel felelt, ezt követően a miniszterelnök Majthényi István alezredest, az erődben lévő nemzetőrök parancsnokát bízta meg az objektum irányításával, akit 1849 májusában Klapka György tábornok váltott fel.

Nyári portyák

Noha a tél folyamán az osztrák csapatok megpróbálkoztak az erőd visszafoglalásával, többszöri próbálkozásra sem sikerült bevenniük azt. Április 26-án a Görgei Artúr vezette magyar fősereg felmentette a várost és a várat a túlerőben lévő ostromlóktól. Komárom ezt követően a főhadszíntér jelentős helyszínévé vált.

A fekete könyv

– Július 25-én Klapka György tábornok kiküldött egy huszárezredet, hogy derítsék fel a környéket – idézi fel az eseményeket Nagy Péter. – Mivel akkor az osztrákok már Buda felé tartottak, a felderítők eljutottak Tatáig, ahonnan elűzték az osztrák helyőrséget, és több mint 200 hatalmas szekeret zsákmányoltak, tele felszereléssel. Ruha, puskapor, hadianyag, minden volt ott, ami csak egy hadseregnek kellhetett. És a lényeg: Klapka kezébe került a tábori posta is, ezáltal értesült az osztrák csapatok felvonulásáról, terveiről, elképzeléseiről. Nem utolsósorban pedig a zsákmány részét képezte egy fekete könyvecske, amiben le volt írva, hogy a majdani „rendcsinálás” során kiket kell felakasztani, eltakarítani az útból.

A várban nagyjából 19500 katona és megközelítőleg ugyanennyi polgári személy tartózkodott 1849 nyarán. Az első sikeres kitörést július 25-én hajtották végre, de az igazán nagy jelentőségű hadműveletre augusztus 3-án került sor a Duna jobb partján, amelyet a szabadságharc utolsó győztes csatájaként tartanak számon. Ezt követően Klapka Győr felé indult, ahová egy nappal a császári haderők augusztus 4-i távozása után érkeztek meg. Ezután Klapka elhatározta, hogy visszavonja csapatait Komáromba. Mindenesetre a sikeres harci cselekmények jelentősen megnövelték a komáromi védők önbizalmát.

Fordul a kocka

A világosi fegyverletétel (augusztus 13.) után egyértelmű volt, hogy a katonai győzelemre nincs reális esély, valamint az is, hogy a császári erők Komárom körül fognak összpontosulni, és ez augusztus 19-én be is következett. Az egyesült osztrák és orosz erők azonnal tárgyalni kezdtek az erőd átadásáról, végül 21-én két hét fegyverszünetben állapodtak meg.

Görgei Artúr azt üzente...

A fegyverszünet megkötése után egy orosz követ kért bebocsátást a várba: Görgei levelét hozta, amelyben tájékoztatja Klapkát a világosi eseményekről, és felszólítja, hogy ezek tükrében mérlegelje további lépéseit.

Érdekes módon a levél nem hogy letargiát nem hozott a vár védői körébe, de a harci tüzüket is csak még nagyobb lángra szította. Új egységeket állítottak fel a toborzottakból, és az erőd környéki sáncokat is megerősítették.

A fegyverszünet végének közeledtével két pártra szakadt a komáromi várvédők serege: az egyik a harcok folytatása, a másik a (csakis a tisztességes és becsületes feltételek szerinti) megadás mellett érvelt. A szeptember 1-jei haditanácson megfogalmazott megadási feltételeket azonban a császáriak nem vehették komolyan (a követelések legfontosabb pontjában Klapka amnesztiát követelt a teljes nemzet számára, holott ekkor már a háttérben ugrásra készen állt a megtorlás műveletére kiszemelt császári táborszernagy, Haynau), és szeptember 5-én újra feldörögtek az ágyúk a komáromi vár tövében.

Csaknem hatvanezer osztrák és orosz katonával nézett szembe az alig több mint 20000 várvédő. Az ostromlók azonban a jelentős túlerő ellenére sem tudták fegyverrel visszafoglalni az erődöt, ezért cselhez folyamodtak: amnesztiáért cserébe árulásra és szökésre sarkallták a magyar honvédeket, sőt, még egy bérgyilkost is Klapkára küldtek. Ő azonban nem tudta teljesíteni a megbízást: lebukott, és nyomban kivégezték.

A bresciai hiéna színre lép

Szeptember 24-én ismét tárgyalásokra került sor a vár védői és az ostromlók között. Ez azonban ismét megfeneklett, és 26-án a Komárom alá érkező Haynau átvette a hadművelet irányítását és még ezen a napon megkísérelte az erőd bevételét. A támadás azonban elég vérszegényre sikerült, így Haynau kénytelen volt belátni, hogy Komáromot az eltökélt várőrséggel szemben csakis óriási anyag-, idő-, és emberveszteséggel lehetne elfoglalni.

Így került sor szeptember 27-én a komáromi küldöttség és a császári, illetve cári csapatok közötti tárgyalásokra Herkálypusztán. Az elszántságnak és a kitartásnak meglett az eredménye, hiszen kedvező feltételek születtek. Végül a komáromiak az oroszoknak adták meg magukat, mert tudni lehetett, hogy az osztrák vezérkar bosszúra szomjazik. A szerződés alapján a Komáromban lévő katonák mentességet kaptak az üldöztetéstől és a retorzióktól, de a várban számos polgár is tartózkodott, akiket Klapka gyorsan katonai állományba vett, kiküszöbölve az esetleges problémákat.

– Sokan nem tudják, de Klapka nem tartott a küldöttséggel, mikor aláírták a békeszerződést – lebbentette fel a fátylat egy újabb érdekességről Nagy Péter. – Ő a várban maradt, ugyanis Komáromba is elért Haynau kegyetlenkedéseinek híre, és hát azt se felejtsük el, hogy a korábban említett fekete könyveben Klapka György neve is szerepelt. Klapka harcban tartotta az egységeit, hogy ha a tárgyalások során bármi balul sülne el, egy pusztító kitöréssel lehetősége legyen a támadásra.

Klapka emlékirata alapján a kapituláció pontjai a következők voltak:

A vár átadásának részleteiről október 1-én egyeztek meg a felek, október 3-án pedig a császáriak kezére került az Öreg- és az Újvár, valamint a Duna-sziget, majd 4-én a Nádor-vonal és a Vág-dunai erődök. A várőrség ezt követően megkapta a nevükre kiállított menlevelet, amely biztosította számukra a szabadságot. Az 1848–1849. évi forradalmi erők közül a komáromi sereg volt az utolsó a kontinensen, amely megadta magát. Az is figyelemre méltó, hogy ez a békés megegyezés néhány nappal az aradi vértanúk és Batthyány Lajos miniszterelnök kivégzése előtt született meg.

A komáromi erőd védői olyan eredményeket tudtak kiharcolni, amelyek példátlannak mondhatóak a magyar szabadságharc tekintetében, sőt európai viszonylatban is. Ezzel az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc minden tekintetben véget ért.

A képek forrása: Magyar Elektronikus Könyvtár