Erőszak

2023.08.15. 15:00

Tízéves gyereket molesztált egy dorogi férfi, most súlyos büntetést kaphat tettéért

Az ügyben a bíróság a mai napon folytatólagos tárgyalást tartott.

Kemma.hu

Szexuális erőszak bűntette miatt az Esztergomi Járási Ügyészség nyújtott be vádiratot az Esztergomi Járásbírósághoz. A vádirat szerint a férfi 2022. június 7-én a dorogi üzletnél találkozott a 10 éves sértettel, akinek kólát vett, átadott ezer forintot, hogy vegyen magának valamit az üzletben, ezzel szándéka az volt, hogy elnyerje a gyermek bizalmát – tudtuk meg Dr. Horváth Sándortól, a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség sajtószóvivőjétől.

A tájékoztatásából megtudtuk, hogy ugyanezért további 3500 forintot is adott neki. Ezután a férfi javaslatára egy épület mögötti fás területre mentek, ahol az elkövető pólón keresztül simogatta a gyermek testét, magához húzta, megölelte, megpróbálta megcsókolni, puszikat adott neki, megfogta a fenekét.

A sértett egy ideig ezt tűrte, mert a férfi félelmet keltett benne, ezután kivonta magát az ölelésből, hátrább lépett. Egy tanú figyelemmel kísérte a férfi cselekményét, a történtekről értesítette a rendőrséget, akik 16 óra 14 perckor elfogták az elkövetőt.

Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy a bíróság a férfit fegyházbüntetésre, közügyektől eltiltásra ítélje, továbbá tiltsa el bármely olyan foglalkozás gyakorlásától vagy egyéb tevékenységtől, amelynek keretében 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzi, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi befolyási viszonyban áll.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában