Csempész

2023.05.20. 08:28

Tizenöt migránst zsúfolt be hétszemélyes autójába az M1-esen elfogott embercsempész

Embercsempészet bűntette miatt indított eljárást egy szerb embercsempész ellen a járási ügyészség. Akár tizenöt évet is kaphat.

Kemma.hu

A Tatabányai Járásbíróság a május 18-án tartott ülésén döntött annak a szerb állampolgárnak az előzetes letartóztatásának meghosszabbításáról, akit csempészett személy sanyargatásával, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett embercsempészés bűntette miatt helyezett előzetes letartóztatásba. A bíróság álláspontja szerint a letartóztatás meghosszabbítása a szökés, elrejtőzés veszélye miatt indokolt.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2022. április 12-én, Magyarország déli határánál, az 55-ös főút mellett található erdősávnál felvett az általa vezetett 7 üléses személygépkocsiba 15, magát indiai, pakisztáni és afgán állampolgárnak valló, Magyarország területére jogellenesen, érvényes okmányok nélkül érkezett személyt azzal a céllal, hogy őket a magyar-osztrák határ közelébe szállítsa. A jármű jobb első ülésén 2 személy, a hátsó üléssoron 6 személy, a csomagtartóban 7 személy utazott. A rendőri intézkedésig 2-3 órát utaztak összezsúfolva a migránsok, melynek során a csomagtérben utazó 7 férfi, ülést és biztonsági eszközt nem tudott használni, mellkasuk meggörnyedt, lábukat, felsőtestüket nem tudták mozgatni a hely szűkössége okán, nehezen kaptak levegőt.

A gyanúsítottat közlekedése során a rendőrök 2022. április 12-én, 23 óra 20 perckor az M1-es autópálya 54 km szelvényénél intézkedés alá vonták és a migránsokat megtalálták. Az ismételt hosszabbítás 2023. augusztus 25-ig tart, a végzés nem jogerős, a gyanúsított és védője fellebbezett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában