Bíróság

2023.04.12. 09:38

Szex után szabadult el a pokol a tatabányai lakásban, nők ugráltak az ablakból

A férfi ügyében kedden tartottak ülést, azonban a büntetett előéletű agresszor nem jelent meg.

G.D.V.

Dr. Horváth Sándor, a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség szóvivőjének tájékoztatása szerint nem jelent meg a Tatabányai Járásbíróságon az előkészítő ülésen kedden az a férfi, akit azzal vádolnak, hogy szex után fojtogatta, majd megöléssel fenyegette alkalmi partnerét. A bírósági eljárás tovább folytatódik. Az ügyészség korábban indítványozta, hogy a bíróság a büntetett előéletű vádlottat ítélje börtönbüntetésre, valamint tiltsa el a közügyek gyakorlásától.

Ahogy arról már beszámoltunk, a vádirat szerint férfi még 2020. november 10-én este jelent meg az egyik nő által bérelt tatabányai lakásában azért, hogy egy internetes oldalon megismert másik nővel szexuális kapcsolatot létesítsen. Az együttlét után az ittas férfi erőszakossá vált, hátulról a karjával átkarolta a nő nyakát és azt egyre erősebben szorítani kezdte. A nő megijedt és segítségért kiáltott, amit a lakásban tartózkodó két másik sértett meg is hallott és egyikük a szobába ment. Ekkor a nőnek sikerült kiszabadulnia a szorításból. Mindketten a konyhában próbáltak elbújni.

A férfi azonban utánuk ment, és azzal fenyegetőzött, hogy megöli őket. Az egyikük az erkélyre menekült és telefonon hívott rendőri segítséget. A másik két nő eközben a másik szobába menekült. Bezárták az ajtót, melyet a férfi rugdosni kezdett, miközben tovább fenyegetőzött. A nők ekkor kimásztak a talajtól több mint 4 méter magasan lévő ablakba, ahonnan az egyikük leugrott. Nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Amikor a férfi betörte az ajtót, a harmadik nő félelmében szintén leugrott az ablakból, a járdára esett, és nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A férfi ezután a harmadik nő szobájának ajtaján kezdett dörömbölni, aki az erkélyről lemászott az utcára. A támadásnak a rendőrök vetettek véget.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában