2023.01.22. 07:44
Fának ment a részegen elkötött kocsival Neszmély és Tatabánya között
Január 24-én, a Tatai Járásbíróságon tárgyalják annak a vádlottnak az ügyét, akinek még jogosítványa sem volt, amikor elvitte valaki más autóját egy pincebuliból. Balesetezett vele.
A vádirat szerint a jogosítvánnyal nem rendelkező vádlott, 2022. február 19-én este egy pincebuliban vett részt Neszmélyen, ahol pálinkát ivott. Ugyanitt volt a sértett is, aki a kocsiját a pince melletti füves területen parkolta le, úgy, hogy benne hagyta az indítókulcsot.
A vádlott egyszer csak elhatározta, hogy hazamegy Tatabányára, és hirtelen támadt ötlet alapján, engedély nélkül beült a sértett autójába. Enyhe fokú ittas állapotban vezette a kocsit Tatabánya irányába, a 1129-es számú úton haladt, amikor 4 kilométer megtétele után ittassága miatt a sebességet nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg, elvesztette uralmát a jármű felett, letért a menetirány szerinti bal oldalon az úttestről és egy fának ütközött.
Az ittas elkövető a balesetben nem sérült meg, a gépkocsiban okozott rongálódás miatt a sértettnek 200 ezer forint kártérítést fizetett. Az előkészítő ülésen az ügyészség indítványozta, hogy a Tatai Járásbíróság a vádlottat ítélje pénzbüntetésre és tiltsa el a közúti járművezetéstől.