tragédia

2021.11.27. 08:16

Halálos gyalogosgázolás a tatai zebrán: a belső sávban tarolt 70-nel az autós

A Május 1. út egyik zebráján történt a tragédia. A sofőr a belső sávban nem adta meg az elsőbbséget a szabályosan haladó gyalogosnak, majd halálra gázolta.

Kemma.hu

A Tatabányai Törvényszék tájékoztatása szerint december 1-jén tárgyaláson, bizonyítási eljárással folytatódik annak a sofőrnek az ügye, aki Tatán, a Május 1. út egyik zebráján gázolta halálra a gyalogost. A férfi a megengedettnél nagyobb sebességgel közlekedett és az elsőbbséget sem adta meg.

A vádirat szerint a férfi 2019. december 17-én éjszaka autóját vezetett Tata lakott területén, a Május 1. úton a belső sávban. Előtte jármű nem haladt, ugyanakkor a külső sávban haladt egy másik kocsi, ami megállt az úton kijelölt gyalogosátkelőhely előtt, majd az ott várakozó sértett részére biztosította az úttesten való átkelést. Ezt a sofőr nem észlelte és 65-73 kilométer/órás sebességgel elütötte a zebrán áthaladó gyalogost, aki ennek következtében nagy erővel a jármű elejére a szélvédőnek csapódott, majd az úttestre esett. A baleset során a gyalogos olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

Ezek is érdekelhetik