életveszélyt okozó testi sértés

2021.03.23. 20:58

Rács mögött marad a 19 éves tatabányai késelő

A fiatal, csavargó életet élő férfi egy buszmegállóban és egy játszótéren késelt. A bíróság lépett az ügyben.

Kemma.hu

Ezzel a késsel szúrt a 19 éves D. K.

Forrás: police.hu

A megyei főügyészség az életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt indult ügyben indítványt tett a 2020. szeptemberében történt tatabányai késeléssel megalapozottan gyanúsítható férfi letartóztatásának meghosszabbítására – tudtuk meg dr. Borbély Veronika ügyésztől, a megyei főügyészség helyettes szóvivőjétől.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, D. K. 2020. szeptember 23-án egy tatabányai buszmegállóban szóváltásba került több ismerősével, és egyiküket a nála lévő késsel megszúrta, majd elmenekült a helyszínről. Az esetről az egyik szemtanú tett bejelentést 14 óra 44 perckor, és a rendőröknek mindössze másfél órára volt szükségük ahhoz, hogy elfogják a feltételezett elkövetőt. A helyszín közelében a kést is megtalálták, amit lefoglaltak.

Ezzel a késsel szúrt a 19 éves D. K.
Fotó: police.hu

A 31 éves áldozatot a Szent Borbála Kórházban látták el, meg kellett műteni, de a hasüregbe hatoló szúrás akár életveszélyes sérülést is okozhatott volna.

A Győri úton feküdt a vérző áldozat
Fotó: police.hu

Az alkalmi munkából élő, csavargó életmódot folytató gyanúsítottal szemben 2020-ban elkövetett testi sértés miatt még két büntetőeljárás van folyamatban, legutóbb a férfi Tatabánya egyik játszóterén combon és vádlin szúrt egy másik sértettet.

Az ügyészség indítványával egyezően a járásbíróság nyomozási bírája a gyanúsított letartóztatását 2020. szeptember 25-én rendelte el.

A ügyészség ismét indítványozta a gyanúsított letartóztatásának újabb három hónappal való meghosszabbítását, tekintettel arra, hogy a férfival szemben továbbra is fennáll a bűnismétlés, a szökés, elrejtőzés veszélye, valamint feltételezhető, hogy szabadlábra kerülése esetén a bizonyítást veszélyeztetné, főképp a kihallgatandó tanúkat befolyásolná jogellenesen.

A Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája az ügyészi indítványnak helyt adott és a gyanúsított letartóztatását június 25-ig meghosszabbította – írja a Tatabányai Törvényszék.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában