másodfok

2019.11.19. 14:26

Jogerősen hat év börtönt kapott a pedofil tatabányai civil hitoktató

Pontot tett a másodfokú bíróság a nagy port kavart ügy végére. A férfi életében második alkalommal vonulhat börtönbe gyerekek sérelmére elkövetett bűnök miatt.

Kemma.hu

Forrás: 24 Óra

Fotó: Hagymási Bence

A másodfokú bíróság helyben hagyta a tatabányai pedofil civil hitoktató ellen első fokon kiszabott hat év börtönbüntetést. A Tatabányai Járásbíróság nyáron hozott elsőfokú döntése ellen a vádlott és védője fellebbezett, az ügyben november 19-én született döntés.

Az első fokon eljáró Tatabányai Járásbíróság két rendbeli személyi szabadság megsértésének bűntette és gyermekpornográfia bűntette miatt, mint visszaesőt 6 év börtönbüntetésre ítélte a férfit és 7 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A hitoktatót emellett a bíróság végleges hatállyal eltiltotta minden olyan foglalkozás gyakorlásától és egyéb tevékenységtől, amelynek keretében 18. életévét be nem töltött személy felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végezné, illetve ilyen személlyel hatalmi, vagy befolyásolási viszonyba kerülne.

Dr. Reszl Ildikó megyei főügyész a Kemma.hu-nak elmondta, hogy a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség, mint a másodfokú bíróság mellett működő ügyészség az elsőfokú ítélet helybenhagyására tett indítványt. A törvényszék tájékoztatása szerint a Tatabányai Törvényszék, mint másodfokú bíróság, az ügyészség javaslata alapján helybenhagyta a tatabányai pedofil civil hitoktató büntetését, amelyet az elsőfokú Tatabányai Járásbíróság szabott ki a férfira. Az ítélet a másodfokú bíróság november 19-i döntésével jogerőssé vált.

A férfit az után kapták el, hogy két kislánnyal akart fajtalankodni az általa tartott tanórán, amikor pedig a gyermekek el akartak menni, akkor visszahúzta őket.

A férfi egy tatabányai általános iskolában alsó tagozatos gyermekek hitoktatójaként 2018. májusában az órán az egyik 7 éves gyermeket a tiltakozása ellenére felkapta, felemelte, illetve a nadrágját combközépig többször, egy alkalommal pedig az alsóneműjét lehúzta. Ugyanezen az órán a sértett gyermek két egymás mellé tolt széken feküdt, amikor a férfi ráfeküdt, az elkövető a sértett védekezése hatására hagyta abba a cselekményét. Ugyanezen az órán egy másik 7 éves gyermek a leesett ceruzájáért ment le az asztal alá, ahonnan a férfi nem engedte felállni, a gyermek fejét a ruhával fedett nemi szerve közelébe húzta.

A férfi elleni nyomozás során arra is fény derült, hogy a férfi több éven keresztül gyűjtött gyermek-pornográf felvételeket. Az elkövető 2015 novemberétől 2018. június 6-án történt bűnügyi őrizetbe vételéig kiskorú gyermekekről készült, a nemi vágy felkeltésére, illetve fokozására alkalmas, súlyosan szeméremsértő, több száz fotót, illetve videofelvételt szerzett meg, amelyeket informatikai eszközein tárolt.

A Kemma.hu kiderítette azt is, hogy a férfit 2008-ban első fokon több mint hét év fegyházbüntetésre ítélték, mert tizenkét év alatti nevelt fia sérelmére szexuális indíttatású bűncselekményeket követett el éveken keresztül. A fegyházbüntetésből 2015. március 12-én szabadult feltételes kedvezménnyel, erre figyelemmel az ügyészség megállapította, hogy a vádlott visszaesőnek minősül.

A molesztált nevelt fiú megszólalt a Kemma.hu-nak is. A most 22 éves fiatalember nem tudott szó nélkül elmenni a pedofil férfi ügye mellett.

„Sok emberben rejlik sötétség, valakiben kevésbé, mást pedig ez irányít, mert hagyja. De talán a legnagyobb kérdés az, hogy biztonságban vagyunk-e?! Hogyan lehetett valakiből hitoktató és férkőzhetett ilyen nyíltan kiskorúak közelébe?”

– emelte ki a Kemma.hu-nak adott interjújában a nevelt fiú, majd hozzátette:

– Mindig arra gyanakszunk a legkevésbé, aki a leginkább szem előtt van. Ez egy olyan védelmi rés, amely több gyereket érintett és érinthetett volna. Nagyon remélem ezt követően már megszüntetik ezeket a réseket – zárta gondolatait Róbert.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában