névadó

2017.11.20. 14:12

Új nevet kapott a tatabányai szakképzési centrum

Névadó ünnepséget tartottak a Tatabányai Szakképzési Centrum Műszaki Szakközépiskolájában. Schmidt Csaba polgármester elmondta: a jövőre való nyitottság a cél.

K. D.

Fotó: Dallos István

Az ünnepségen elsőként az iskola tanulói köszöntötték a megjelenteket zenés, verses produkciójukkal, majd Schmidt Csaba köszöntője következett. A polgármester az összevont szakközépiskolák régi névadóit, Péch Antalt és Bánki Donátot méltatta, és kiemelte, hogy mindkét személy sokat tett azért, hogy a jövőben is használható technológiát fejlesszenek ki.

Hozzátette, ezt a jövőre való nyitottságot kell továbbvinnie ennek az intézménynek is. Később Bencsik János a Tatai-medence országgyűlési képviselője méltatta az iskolákat, majd átadták a tanintézet új névtábláját az intézményvezetőnek.

Az iskolát ezentúl Tatabányai Szakképzési Centrum Bánki Donát-Péch Antal Szakgimnáziumának hívják majd. Az igazgató, Akács Róbert elmondta, hogy az elmúlt években számos konfliktus merült fel a „Bánki és a Péch” között, de a vitákat felváltotta a szakmai együttműködés. A rendezvény zárásaként elénekelték a Bányász- és a Magyar Himnuszt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!