Helyi hírek

2017.07.19. 12:07

2018-ban megépülhet a kerékpárút Dömösig

Hamarosan Rajkától Szentendréig biciklizhetünk. Jövőre elkezdődhet az EuroVelo6 kerékpár út építése a Rajka–Dömös–Szentendre szakaszon.

N. Zs.

A Magyar Közlöny 107. számában az olvasható, hogy a Rajkától Dömösig nyúló, 171 kilométeres szakaszra 9,5 milliárd forintot különít el a kormány a 2018–2019-es költségvetésben. A bicikliút több településen a Duna-parton, de például a Tát–Esztergom közötti szakaszon a gát tetején halad majd.

Völner Pál, a térség országgyűlési képviselője, a megye fejlesztési biztosa a kemma.hu-nak elmondta: még februárban, Győrben tartottak egy fórumot az érintett területek országgyűlési képviselői és megyei elnökei, akik felkérték a miniszterelnököt, hogy gyorsítsa fel a már régóta húzódó beruházást.

Kifejtette: július 4-én jelent meg az a kormányhatározat, amelyben olvasható, hogy az EuroVelo6 kerékpárút leghosszabb, magyarországi szakasza 9,5 milliárd forintból megvalósulhat. A tervek szerint 2018-ban elkezdődnek a munkálatok, és 2019-ben fejeződnek be.

Az államtitkár hozzátette: külön öröm, hogy a Dömös–Szentendre szakaszról is született határozat, így Süttőtől egészen Szentendréig élvezhető majd kerékpárral a Dunakanyar szépsége.

A szakaszon több turisztikai fejlesztés is folyamatban van, épül például a dömösi látogatóközpont, és a kerékpárútnak az esztergomi turizmus szempontjából is hatalmas jelentősége lesz.

Az EuroVelo-utakat az egész kontinenst átszelő kerékpártúrákra tervezik, a már meglévő bicikliutak összekötésével. Magyarországon két útvonal halad át, az Atlanti-óceántól a Fekete-tengerig az EV6 és EV11.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!