2021.03.05. 18:00
Kihirdették a Vörösmarty-versünnep győzteseit
A döntőben hattagú zsűri értékelte az online térben, élő kapcsolásban elhangzott szavalatokat.
Kihirdették a Vörösmarty-versünnep győzteseit. A Vörösmarty-emlékév keretében megrendezett szavalóversenyre 6 és 18 év közötti iskolások jelentkezhettek – közölték a szervezők.
A döntőben hattagú zsűri értékelte az online térben, élő kapcsolásban elhangzott szavalatokat. A döntősöknek két kötelező (Hymnus és A vén cigány), valamint egy szabadon választott Vörösmarty-művet kellett elszavalniuk – írja a közlemény.
A 6-12 évesek kategóriáját Gajdos Márta, a Jászboldogházi Mátyás Király Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanulója nyerte.
A 13-18 évesek korcsoportjában Baranyi Liána, a Marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium tanulója kapta az első díjat.
A zsűri által alapított és odaítélt külön elismeréseket, a Csongor- és Tünde-díjakat Kopcsa Bianka és Faller Marcell nyerte el.
A zsűri tagja volt L. Simon László író, országgyűlési képviselő; Bobory Zoltán költő, a Vörösmarty Társaság elnöke; Bakonyi István irodalomtörténész, Kelemen István színművész, Lutter Imre, a Magyar Versmondók Egyesületének ügyvezető elnöke és Rodics Eszter, a döntőnek helyet adó kápolnásnyéki Halász-kastély igazgatója – olvasható a közleményben.