Krimi

2023.01.29. 13:48

Letartóztatták a 16 éves fiút, aki megszúrt egy rendőrt

Szerdán egy 16 éves fiú a vele szemben intézkedő rendőrt lábon szúrta Dunaújvárosban, a Római városrészben. A Budai Központi Kerületi Bíróság elrendelte a fiatalkorú gyanúsított letartóztatását.

Fotó: LI

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2023. január 28-i ülésén annak a gyanúsítottnak a letartóztatásáról döntött, aki ellen felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt indult eljárás. A bíróság a terhelt letartóztatását javítóintézetben rendelte el végrehajtani. A gyanú szerint 2023. január 25-én a sértett törzsőrmester ellenőrizni kívánta, hogy a korábban otthonról elszökött, nevelőapja által a rendőrség segítségével keresett 16 éves lány sérülésmentesen megérkezett-e a barátja lakóhelyére, amikor is a terhelt lakásban tartózkodó édesanyja fia agresszív és ellenálló magatartása miatt a sértettől kért segítséget - írja a duol.hu.

A rendőr szabályszerűen intézkedett

A rendőr a tízemeletes társasház lépcsőházában elindult a nyolcadik emeletre, de hallva, hogy a gyanúsított lefelé szalad a lépcsőn, őt az l. emeleten megvárta, majd felszólította, hogy álljon meg. A terhelt e felszólítást figyelmen kívül hagyva ment tovább. Ekkor a rendőr a fiatalkorú bal karját megfogta és testi kényszer alkalmazásával földre vitte, valamint megpróbálta a kezeit hátra bilincselni. A gyanúsított a testi kényszernek ellenállt, próbált kiszabadulni a rendőr fogásából, valamint szabadon maradt jobb kezével belekapaszkodott a törzsőrmester szolgálati pulóverének zsebébe. Miután a sértett a terhelt kezét lerántotta, a fiatalkorú a ruházatából elővett egy 9 centiméter pengehosszúságú tőrt, amellyel a rendőr jobb lábszárát megszúrta. A sértett a támadást követően a gyanúsított jobb kezét megfogta, majd megcsavarta, minek következtében a tőr kiesett a fiatalkorú kezéből. A terhelt ezt követően a rendőr elleni támadást tovább folytatta: több alkalommal ököllel felé ütött, valamint lábával felé rúgott. Az ütések és rúgások csak azért nem találták el a rendőrt, mert annak sikerült a fiatalkorú támadásra lendülő végtagját lefogni.

Bár egy, a helyszínen tartózkodó személy megpróbált a gyanúsított lefogásában segíteni a törzsőrmesternek, ez azonban a fiatalkorú ellenállása miatt nem vezetett eredményre. Az időközben a hangoskodásra felfigyelő, a házban lakó, szolgálaton kívüli rendőr segítségével végezte el a sértett a bilincselést. A szúrás következtében a törzsőrmester 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

Megalapozott bírói döntés

A bíróság megállapítása szerint az ügyész által a gyanúsított letartóztatásra tett indítvány megalapozott, a védő – elsődlegesen az ügyészi indítvány elutasítására és a terhelt szabadlábra helyezésére, másodlagosan pedig bűnügyi felügyelet elrendelésére irányuló – indítványa azonban nem alapos. Bizonyítottság esetén a gyanúsított cselekménye felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettének, valamint súlyos testi sértés bűntett kísérletének megállapítására alkalmas. A megalapozott gyanút a rendőri jelentések, a tanúvallomások, a helyszíni szemle jegyzőkönyve és a lefoglalt bűnjelek alátámasztják. A bíróság megállapítása szerint a gyanúsított terhére rótt cselekmények – még a fiatalkorúakra irányadó büntetési tételkeretek alapján is – bizonyítottság esetén akár hosszabb tartamú szabadságvesztéssel büntetendőek, így az ebből eredő fenyegetettség még büntetlen gyanúsított esetén sem hagyható figyelmen kívül, mivel nyilvánvalóan kihat a terhelt magatartására és a szökés veszélyét növelő tényező.

A nyomozás adatai szerint…

A nyomozás adatai szerint a terhelt az őt és barátnőjét kereső rendőrök intézkedése alóli kibújás érdekében édesanyja felhívására nem ment haza, cselekményét a rendőri intézkedés megakadályozása érdekében fejtette ki, mindezekből pedig arra lehet következtetni, hogy a gyanúsított hatóságokkal való együttműködési hajlandósága alacsony. A fentieket együtt értékelve a bíróság szerint alappal feltehető, hogy kényszerintézkedés nélkül a terhelt az eljárás során elérhetetlenné válna, így különösen megszökne vagy elrejtőzne A gyanúsított büntetlen előéletű, de vele szemben közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt már van folyamatban büntetőeljárás. A bíróság álláspontja szerint a gyanúsítottal szemben folyamatban lévő másik eljárás tárgyát képező cselekmény jellegét együtt értékelve a jelen ügyben terhére rótt bűncselekménnyel arra lehet következtetni, hogy a terhelt a hatósági feladatot ellátó személyekkel szembe helyezkedik, velük szemben akár erőszak alkalmazásától sem riad vissza. A bíróság indokolásában felhívta a figyelmet arra is, hogy a fiatalkorú – a nyomozás adataiból kirajzolódó – erőszakos személyisége, indulatkezelési problémái, a vele szembeni fellépésre adott aránytalan válaszreakciói stb. alapján tartani lehet attól, hogy kényszerintézkedés nélkül újabb, hasonló, szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el.

A fiatalkorú javítóintézetbe kerül

A bíróság tehát a szükségesség, arányosság és fokozatosság elvét vizsgálva úgy ítélte meg, hogy a személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedéssel elérni kívánt célok kizárólag kényszerintézkedés alkalmazásával biztosíthatók. A cselekmény jelentős tárgyi súlya, a terhelttel szembeni másik, szintén hivatalos személy elleni erőszakos cselekmény miatt folyamatban lévő eljárás, valamint a gyanúsított személyi körülményei a bíróság döntése értelmében a letartóztatás többletfeltételeit megalapozzák. A letartóztatást a jelen ügyben a gyanúsított terhére rótt cselekmény gátlástalan, fokozottan erőszakos jellege is indokolja. Mivel kivételes körülmények nem merültek fel, a bíróság 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!