Blitzkrieg

2019.09.12. 08:35

Itt a Hungarica második klipje az új albumról (videó)

Új Hungarica-korong érkezik október 4-én – a Blitzkrieg már a zenekar nyolcadik albuma, amelyen 12 tétel kapott helyet (továbbá bónuszdalként a tavalyi Egyek vagyunk című Ossian-feldolgozáslemezen hallható Trianon), amelyből 4 dal lengyel nyelven hallható.

Forrás: Hungarica

A már korábban bemutatott, címadó Blitzkrieg című videoklip után most a Büszkén szól című dalra forgatott videót publikálták Mentes Norbiék, mely egy lengyel katonanóta különlegesen hangszerelt átirata.

„A háború alatt született katonadalt hangszereltük át, a magyar szöveget pedig Pusztai Zoltán készítette el, amivel hazánk dicső múltjára, a győztes csatákra emlékezünk!” – mondta a dalról Mentes Norbert, az együttes gitárosa.

A zenekar a varsói csata emlékére megírta a dal lengyel nyelvű változatát is, melynek animációs videoklipje az alábbi linken tekinthető meg:

A Hungarica mindig keresi azokat a történelmi eseményeket, amelyeknek van kapcsolódási pontja a magyar és lengyel történelmi múltban. Az egyik ilyen a az 1920-as varsói csata. Ennek 100. évfordulója a jövő évben esedékes, mely – jelentős magyar segítséggel – hozzájárult ahhoz, hogy Lengyelország megvédje függetlenségét, és megakadályozza az orosz kommunista forradalom nyugatra terjedését.

A lemez a már megszokott CD formátumok mellett megjelenik mindössze 300 darabra limitált, sorszámozott vinyl (LP) kiadásban is, a limitált verzióval pedig begyűjthető a Barba Negra Music Clubban rögzített „Mentes 50” születésnapi buli Hungarica koncertjének DVD felvétele is.

A lemez megjelenésének hetében Lengyelországban turnézik a HUNGARICA, Budapesten pedig az október 12-i lemezbemutató koncerten hallhatjuk először élőben az új dalokat. A különleges esemény főzenekara a MOBY DICK, melynek szintén a gitáros Mentes Norbert az egyik alapítója, a basszusgitáros Gőbl Gábornak pedig ekkor ünneplik az 50. születésnapját, illetve fellép a Moby Dick énekes-gitáros Schmiedl Tamás formációja is, a BLOODY ROOTS.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!