ezt tehetjük ellene

2021.03.14. 16:54

Kék halált okozhat a Windows 10 márciusi frissítése

Úgy tűnik, a márciusi hibajavítások enyhén szólva nem sikerültek tökéletesre, a nyomtatás ugyanis kellemetlen hibát hívhat elő.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Egyesek a nyomtatás gombra kattintva úgynevezett „kék halál” képernyőt kapnak – írja a Magyar Nemzet. Felhasználói visszajelzések alapján úgy tűnik, hogy nem sikerültek tökéletesre a Microsoft 2021. márciusi hibajavításai, a Windows 10 legutolsó három főverzióját használók kék halálról kezdtek panaszkodni a telepítése után. A probléma akkor jön elő, mikor rákattintanak a nyomtatás gombra, a printelés megkezdése helyett bejön az említett hibaképernyő, miszerint valami gond van a „win32kfull.sys” rendszerállománnyal.

A panaszokra az elsők között felfigyelt Günter Born szerint

egyes felhasználóknál a nyomtatójuk meghajtóprogramjának naprakész verzióra frissítése megoldotta a problémát, így a hiba tapasztalása esetén elsőként ezzel érdemes próbálkozni.

Ha ez nem hozza meg a kívánt eredményt, akkor a Windows verziójától függően a KB5000802 vagy a KB5000808 jelzésű patch eltávolításával átmenetileg orvosolható a gond, cserébe viszont újból sebezhetővé válik a számítógép.

Hírünk írásáig a Microsoft nem kommentálta a panaszokat, és az említett frissítések ismert hibái közt sem szerepel a nyomtatáskor esetlegesen jelentkező kék halál képernyő.

Még idén átáll a négyhetes kiadási ciklusra a Chrome

A Mozilla példáját követve a Google is felgyorsítja a böngészőjének kiadását, tájékoztatása szerint az idei harmadik negyedévtől kezdve hat helyett négyhetente érkezik majd újabb főverzió a Chrome-ból. A magyarázat szerint ennek oka, hogy a kiadási és tesztelési folyamat optimalizálása lehetővé teszi a frissítések sűrűbb kiadását, így gyorsabban eljuthatnak az új funkciók és a javítások a felhasználókhoz.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!