Egyeduralkodó lett

2020.04.04. 06:00

45 éves: a név szinte egyet jelent a számítógéppel

Ilyen elképesztő arányban birtokolja a világpiacot a szidott-szeretett cég.

Ma, április negyedikén betölti negyvenötödik évét a Microsoft: neve gyakorlatilag majdnem a személyi számítógép szinonimája lett.

Leválthatatlannak tűnő termékét, a Windowst alapítása után tíz évvel hozta létre a cég,

jelenleg ez fut a világ összes asztali és mobil számítógépének majdnem háromnegyedén.

Mint a Statista ábrája mutatja, az összes számítógép 73 százaléka a Windows valamelyik változatát futtatja, következő versenytársa, az Apple Macintosh a piac mindössze 17% -ával kénytelen beérni.

A következő két népszerű operációs rendszer, az iOS és az Android együttesen 5% -ot tesz ki.

Infographic: Microsoft's Windows Still Synonymous with Computer | Statista

A Bill Gates és Paul Allen által alapított kis szoftvercégecske az eltelt idő alatt a négy cég egyike lett – a vírusválság óta pedig egyedül van a klubban –, amelyik egybillió dollár feletti piaci értéket tudhat magáénak.

A ma már emberbarát programokra koncentráló Gates volt az egyik első programozó, aki felvetette a szoftverkalózkodás kérdését. Az elsőként a MITS Computer Notes hasábjain közölt „Nyílt levél a hobbiszámítógépeseknek” című cikkében Bill Gates azzal vádolta a felhasználókat, hogy szoftvereket lopnak és ezáltal megakadályozzák, hogy mások „…jó szoftvereket írjanak”.

Látnoki módon a következő szavakkal fejezte be írását:

„Semmi nem tenne boldogabbá, mint, hogy tíz programozót alkalmazva elárasszam a hobbipiacot jó minőségű szoftverrel”.

A Windows hosszú sikertörténete és a Windows tömeges vonzereje lehetővé tette Microsoftnak, hogy más népszerű számítógépes termékekkel is hatalmas szeleteket szakítson magának a piaci tortából. Hihetetlenül népszerű a Microsoft Office, remekül megy a saját játékkonzol (Xbox), felcsatlakoztak a laptopok és táblagépek (Surface).

Borítóképünk illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!