A visszatérést tervezi a halál torkából megmenekült futballbíró

Már lassan öt hónapja, hogy a szeptember 25-re kisorsolt Vértesszőlősi SE–Lábatlani ESE megyei öregfiúk labdarúgó-bajnoki mérkőzésen hirtelen szívmegállás következtében összeesett a találkozó játékvezetője, Kovács István. A megyei futballberkekben elsősorban Kokóként ismert sportember életét a gyors és szakszerű újraélesztés következtében sikerült megmenteni.

A beavatkozást dr. Vankó István, a tatabányai Szent Borbála Kórház traumatológus főorvosa vezette, aki a Vértesszőlős játékosaként lépett pályára a mérkőzésen. Az életmentésben segítségére volt további két futballista, a Vértesszőlős csapatában játszó Vida Péter és a Lábatlan együttesét erősítő Tóth Tamás, valamint Dávid Rita, aki asszisztensként működött közre a találkozón István mellett. Kovács István állapotának alakulásával azóta már foglalkoztunk a Kemma.hu-n, a játékvezető szerencsére már szinte teljesen rendbe jött.

Hasonló eset

2017. augusztus 4-én a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei játékvezetők szezon előtti fizikai tesztjén az extrém melegben összeesett és meghalt az 54 éves Komlósi Lajos. A megyei III. osztályú játékvezető a futásról térdfájdalmaira hivatkozva állt ki, majd később rosszul lett. A helyszínen volt defibrillátor és rohamkocsi is érkezett hozzá, de már nem tudták megmenteni az életét.

A gála különdíjainak apropóján egy találkozóra hívtuk össze a majdnem tragédiával végződő eset résztvevőit, hogy közösen emlékezzenek vissza arra a bizonyos hétfő estére. Dr. Vankó István nem tudott jelen lenni, a többiekkel Kokó és felesége, Szilvia kertvárosi lakásában gyűltünk össze.

Rita, Kokó, Péter és Tamás barátként üdvözölte egymást a lakás bejáratánál. A megyei futball ismerői számára ez nem meglepő, hiszen játékos és játékvezető között általában jó kapcsolat alakul ki a pályán kívül is az évek múlásával. Ebben az esetben azonban ennél többről, egy immár megszakíthatatlan kapcsolatról van szó a sportemberek között.

Szilvia és Kokó üdítővel, kávéval és rágcsálnivalóval kínált minket, majd a kényelmes kanapén elhelyezkedve Tóth Tamás vette fel a történtek fonalát.

– A 33. percig egészen jó mérkőzést játszott egymással a két csapat, de azért érezhető volt a feszültség, hiszen mégiscsak az első két helyezett mérkőzött egymással. Kokó is jól vezette a meccset, csitította, nyugtatta az ideges, sokszor a sportszerűség határait feszegető játékosokat. Egy szöglet előtt megveregettem a vállát, és mondtam is neki: látod, milyen hülyék ezek? Aztán egyszer csak azt éreztem, hogy rám támaszkodik. Először ezt poénnak véltem, de pillanatokon belül láttam, hogy nagyon is komoly a dolog. Kokó összeesett, a szemein is látszott, hogy nagy a baj.

– Tomit kellett fognom a szögletnél, így szó szerint testközelből láttam az esetet  – vette át a szót Vida Péter. – Az asszisztensként közreműködő Pista is a közelben tartózkodott, így orvosként egyből tudta, hogy nagy baj van. Kokónak nem volt sem pulzusa, sem légzése, így azonnal megkezdte az életmentést.

– Kokó lábát fogtam, Peti mesterséges lélegeztetést, Pista pedig szívkompressziót alkalmazott – folytatta Tóth Tamás. – Emlékszem,  azt mondtam Kokónak, hogy „ez most nem az a nap, adj inkább egy pirosat”.

– Megállt a szíve, azt hittük, hogy nem tudjuk megmenteni – mondta Vida Péter. – Egyszer ugyan életjelet adott, de csak másodpercekre. Felhörgött, megfeszült a teste. Ha nem kap oxigént az agya, károsodhatott volna. Pista szerencsére végig nagyon nyugodt volt, felkészült orvosként kézben tartotta az eseményeket, irányított minket. Dolgozott bennünk az adrenalin, emiatt nem is voltam teljesen képben. Tettük a dolgunkat, nem volt időnk gondolkodni. Csak később tisztázódtak az események. Ezek után megerősödött bennem, hogy milyen jó lenne, ha az elsősegélynyújtást az iskolában is tanítanák, hiszen sajnos bármikor szükség lehet rá. Kokó, várunk vissza a pályára! – zárta szavait a Vértesszőlős játékosa.

Mint Tóth Tamástól megtudtuk, a pályán kívülről azonnal telefonáltak, negyed óra múlva érkezett ki a mentő.

– Este folyamatosan telefonálgattunk, végül Khéner Lászlótól, a Magyar Labdarúgó Szövetség megyei igazgatójától tudtuk meg, hogy stabilizálódott Kokó állapota – folytatta Tamás. – A meccs után duplán ittunk az egészségére. Jólesett, hogy a csapattársaim is elismeréssel beszéltek rólam hazafelé. „Nagy szád van Tomi, de most kellemesen csalódtunk benned” – mondták nekem. Kokó 46 éves, az én mezszámom is a 46-os. Különös véletlen, de ezek után nem is válok meg a számomtól... Mint megtudtuk Tamástól, ez az eset nem volt példa nélküli az életében. A katonaság idején egy, az ereit felvágó társuk életét mentették meg, emellett az édesanyjának is volt már egy, neki pedig két infarktusa. Egyet lábon hordott ki… A futballpályán azonban sem ő, sem Rita és Péter nem találkozott még ilyen esettel.

– Asszisztensként a kispadok felől láttam, mi történt – emlékezett vissza Dávid Rita. – Amíg a fiúk küzdöttek Kokó életéért, vizet vittem nekik, majd összekészítettem és hazavittem Kokó felszerelését. Barátként és kollégaként döntöttem úgy, hogy Szilviát is értesítem a mentők helyett. A kórházba is bevittem őt, ott értesültünk Kokó további sorsáról. Aznap este nem tudtam aludni, majd dolgozni sem tudtam bemenni. Még azóta sem hevertem ki az esetet. Erős Gábornak, a megyei játékvezetői bizottság elnökének mondtam is, hogy mennyire megdöbbentett az eset. Öregfiúk-meccset azóta sem vezettem, a tizenhatoson belülre sem tudtam belépni. Szeretnék Gőbölös Gábornak, a megyei játékvezetői-bizottság titkárának és György Istvánnak, a bizottság játékvezető küldőjének is köszönetet mondani, akik nem engedték, hogy egyedül menjek meccsre, mindig tettek mellém legalább egy kollégát. Természetesen elismerés jár mindkét egyesületnek is. A fiúk azóta is hősök a szememben. Komoly lélekjelenlét kellett mindehhez, nem biztos, hogy ott és akkor ezt bárki meg tudta volna tenni.

– A diagnózis azonnali szívmegállás, aminek több oka is volt: stressz, genetika, a cigaretta, amit azóta teljesen elhagytam. No, és a túlhajtás – fejtegette az okokat Kokó, azaz Kovács István, aki szinte az egész beszélgetés során a szobakerékpárt tekerte. – A klinikai halál állapotában voltam, az orvosok szerint nem maradhattam volna életben, de a sportnak hála, rendkívül erős a szívizmom és a koszorúerem, ennek köszönhetem az életem. A sors keze és a szerencse is benne volt a megmenekülésemben, emellett természetesen az is, hogy jó emberek vettek körül, amikor erre a legnagyobb szükségem volt. Ritát már a kardiológiai őrzőből felhívtam, a dokit és Petit pedig Balatonfüredről, a szívklinikáról. Tomit nem tudtam elérni, vele a megyei játékvezetői bálon beszéltem először. Ritával napi kapcsolatban voltunk, rendszeresen tájékoztattam az állapotomról.

– Minden nap eszembe jutott, hogy telefonáljak Kokónak, de egyszerűen nem ment. Vártam, hogy inkább ő keressen. Minden nap felhívott – vetette közbe Rita.

– Szerencsére mára már teljesen rendbe jöttem, ha minden jól megy, ősztől visszatérek a pályára – mondta bizakodva Kokó. Köszönettel tartozom Tóth Attilának, a megyei versenybizottság elnökének is, aki azonnal intézkedett a Székesfehérvárra szállításom ügyében. A családom is végig kitartott mellettem, a feleségem és a két lányom is napi szinten látogattak. Mindenkinek köszönettel tartozom, aki bármivel is hozzájárult ahhoz, hogy életben maradjak.

Közben eltelt az idő, elérkezett a búcsú ideje. Hogy mikor találkoznak legközelebb ők négyen? A mérkőzés újrajátszásán mindenképpen. Rita és Kokó meghívott nézőként lesznek ott…

Ami azóta történt – dióhéjban

Kokó eredetileg a Vértessomló–Szákszend mérkőzést vezette volna aznap, de egy kollégája lemondása miatt került át Vértesszőlősre. A mentő kiérkezése után a tatabányai kórházba szállítottak, majd még aznap este Székesfehérvárra vitték, ahol másnap délelőtt megműtöttek. Férőhely hiányában három nap múlva visszahozták Tatabányára, majd egy hét után itt ébresztették a mélyaltatásból. Október 10-én a második műtétet is elvégezték rajta Székesfehérváron. Október 19-től november 9-ig a balatonfüredi szívkórházban töltött három hetet. 3-4 hónap helyett 7 hét alatt sikerült olyan állapotba kerülnie, hogy hazajöhessen. Rendszeres háziorvosi és kardiológusi vizsgálatokon vesz részt, tervei szerint augusztusban tér vissza munkahelyére és szeptembertől már szeretne újra meccset vezetni.