Nyugdíjváltozások: összefoglaló 2.
Mik ezek?
XA nyugdíjbiztosítási igazgatóság megyei vezetőjétől, dr. Fodor Jánostól és dr. Beck László főosztályvezetőtől megtudtuk, hogy a következő egészségkárosodáson alapuló ellátások voltak megállapíthatók az elmúlt év végéig:
– Az I., II., III. csoportos rokkantsági/baleseti rokkantsági nyugdíjak
– A rendszeres szociális és átmeneti járadékok, a bányászok egészségkárosodási járadékai
– A rehabilitációs járadékok
Az idei esztendő első napjától viszont csak a megváltozott munkaképességű személyek ellátásaira lehet jogosultságot szerezni. Megváltozott munkaképességűnek pedig az számít, akinek az egészségi állapota a rehabilitációs hatóság komplex minősítése alapján 60 százalékos vagy kisebb mértékű.
Megtudtuk továbbá, hogy a megváltozott munkaképességű személyek ellátásaira az jogosult, aki megváltozott munkaképességű, és
– a kérelem benyújtását megelőző 5 éven belül legalább 3 éven át biztosított volt,
– kereső tevékenységet nem végez,
– rendszeres pénzellátásban nem részesül, kivéve például az ápolási díjat vagy a hozzátartozói nyugellátásokat.
Fontos tudni, hogy az ellátásnak két formája van. Az egyik a rehabilitációs, a másik a rokkantsági. Rehabilitációsra a rehabilitálható, megváltozott munkaképességű személy jogosult, rokkantságira pedig a megváltozott munkaképességű személy, de csak akkor, ha rehabilitációja nem javasolt, vagy rehabilitálható, de a kérelem benyújtása időpontjában az öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig hátralévő időtartam az 5 évet nem haladja meg. Vagyis 2012. június 30-ig azoknál, akik 1953-ban vagy ezt megelőzően születtek.
Ez az ellátás rehabilitációs szolgáltatásra és pénzbeli ellátásra jogosít. Az ellátás melletti keresőtevékenység időtartama alatt – beleértve a keresőképtelenség idejét is –, illetve a közfoglalkoztatás ideje alatt a folyósítást szüneteltetni kell. A pénzbeli ellátás összege a rehabilitációs minősítéstől függően a havi átlagjövedelem 35 százaléka, de legfeljebb 27.900 – 37.200 forint közötti, vagy 45 százaléka, de csak 37.200 – 46.500 forint közötti.
A 2012. január 1-től megállapított ellátásokat tíz százalék nyugdíjjárulék-kötelezettség terheli, cserébe az öregségi nyugdíj megállapításakor szolgálati időként kell figyelembe venni, de az ellátás összegét csak akkor, ha annak beszámításával az kedvezőbb lesz. Az ellátás nem minősül nyugdíjnak, de a rehabilitációs ellátást a nyugdíjemelés szabályai szerint kell emelni.
Rehabilitációs kártyára jogosult a rehabilitálható megváltozott munkaképességű, továbbá aki 2011. december 31-én rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíjban, rendszeres szociális járadékban részesült, vagy rehabilitációs járadékban részesül. A munkaadó a rehabilitációs kártyával rendelkező foglalkoztatott után a szociális hozzájárulási adóból adókedvezményt vehet igénybe, mértéke a bruttó munkabér, de legfeljebb a minimálbér kétszeresének 27 százaléka, ami jelenleg 50.220 forint.
A 2011. december 31-jén folyamatban lévő ügyekben nyilatkozni kell arról, hogy a kérelem a 2012. évi ellátásokra is kiterjed-e. Ennek hiányában ellátás csak 2011. utolsó napjáig állapítható meg. Aki (baleseti) rokkantsági nyugdíj mellett 2012 előtt 0,5 százalékos emelésre is jogot szerzett, az érvényesítheti ezt a jogát.
A nyugdíjbavonulás és a nyugdíjfolyósítás módosult szabályairól ITT olvashatnak.
Akik ellátásban részesültek 2011. december 31-ig
1. Az öregségi korhatárt 2011. december 31-ig betöltők (baleseti) rokkantsági nyugdíját öregségi nyugdíjként kell továbbfolyósítani (emeléssel).
2. A 2011. december 31-én I-II. csoportos (baleseti) rokkantsági nyugdíjban, és az 1955 előtt születettek III. csoportos (baleseti) rokkantsági nyugdíjban, vagy rendszeres szociális járadékban, vagy átmeneti járadékban részesülők ellátását rokkantsági ellátásként folyósítják tovább (emeléssel). Az átalakítás nem érinti a soros felülvizsgálati kötelezettséget, azaz akinek az állapota nem végleges, annak az utolsó érvényes szakvélemény szerinti időpontban felülvizsgálatra kell mennie. Az ellátást meg kell szüntetni, ha a keresőtevékenységből származó jövedelem három egymást követő havi átlaga meghaladja a minimálbér 150 százalékát, vagyis a 139.500 forintot.
3. Az 1954 után születettek III. csoportos (baleseti) rokkantsági nyugdíját vagy rendszeres szociális járadékát 2012. január 1-től rehabilitációs ellátásként kell továbbfolyósítani (emeléssel).
A szakemberektől azt is megtudtuk, hogy a III. csoportba tartozóknál a keresőtevékenység megállapítása a következő felülvizsgálatig a régi szabályok szerint történik. Vagyis aki 2011-ben rokkantsági/baleseti rokkantsági nyugdíjban részesült, annál 6 egymást követő hónap átlagkeresete nem haladhatja meg az ellátás kétszeresét, de legalább a minimálbért, továbbá aki 2011-ben rendszeres szociális járadékban részesült, annál 6 egymást követő hónap átlagkeresete a minimálbér 80 százalékát, 74.400 forintot nem haladhatja meg. Az érintetteknek a nyugdíjbiztosítási igazgatóságnál nyilatkozniuk kell, hogy kérik-e komplex minősítésük elvégzését. Ha nem kérik, ellátásukat 2012. május 1-től meg kell szüntetni.
| A rokkantsági ellátás összege a minősítési kategóriáktól függően* | ||
| a havi átlagjövedelem, | minimum (Ft) | maximum (Ft) |
| - 40 százaléka | 27.900 | 41.850 |
| - 60 százaléka | 41.850 | 139.500 |
| - 65 százaléka | 46.500 | 139.500 |
| - 70 százaléka | 51.150 | 139.500 |
| * Az ellátást a nyugdíjemelés szabályai szerint kell emelni, de nem járulékköteles, nem minősül nyugdíjnak. | ||
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
Szavazás eredmény
Ön szerint jogos, hogy korlátozzák a rokkantak kedvezményeit?
- Nem, hiszen ők szorulnának rá legjobban. 62.97%
- Igen, mert nincs rá fedezet. 7.41%
- Inkább bővíteni kellene a lehetőségeket. 29.63%
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - KEMMA.HU
Fizessen elő a 24 Órára! | Cégtár | Olcsó receptek | Napi menü | Traffipax | Szállás | Séta | Ladik | Balesetek | Nagy ízvadászat | Jelentkezz Kemma-lánynak!
Róluk írtunk legtöbbet
Bencsik János | Czomba Péter | Czunyiné Dr. Bertalan Judit | Csernoviczki Éva | Debre Viktor | Dr. Völner Pál | Hernádi László | Kassai Viktor | Lukács Zoltán | Michl József | Molnár Attila | Nagy Sándor | Popovics György | Schmidt Csaba | Sidi Péter | Szilágyi László | Tétényi Éva | Zatykó János
Astronet – A nap gondolata
A mássággal az a legnagyobb probléma, hogy körülötted mindenki normális. Maggie Stiefvater-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!





