Volt párja szúrta le és fojtotta meg a tatabányai anyukát
Mik ezek?
X
Fiatal nő holttestét találták meg Tatabányán nagyobb térképen való megjelenítése
Mint kiderült, a hölgy decemberben bántalmazás miatt már feljelentette S. Sándort, akivel 2007-ben ismerkedtek meg. A közelmúltban szakítottak, a férfi békülni akart, ennek jeleként még pizzát és sonkát is vitt a hölgynek, ám veszekedésbe torkollott a találkozás. A férfi kést is vitt az ételek felszeleteléséhez, végül azt ragadta meg és szúrta le Erikát, aki viszont nem halt meg azonnal, ezért a büntetett előéletű férfi megfojtotta.
Itt feküdt az áldozat – mutatta dr. Vaczula József, a főkapitányság bűnügyi osztályának vezetőhelyettese
Bevallása szerint S. Sándor elfogásáig, szerda este hat óráig bolyongott. Az áldozat és nyolc éves kisfia egy tatabányai, Győri úti lakásban élt együtt S. Sándorral korábban. Decemberben az asszony csontja is eltört, akkor gyermeke szeme láttára verte őt meg S. Sándor. Erikát még kutyája is megpróbálta megvédeni az agresszív férfitól, az eb el is pusztult, meg a férfi őt sem kímélte. Az áldozat kisfiára jelenleg egyik rokona, az áldozat testvére vigyáz.
B. Erika minden nap az Erdész úton járt munkába, oda indult szerda reggel is, amikor találkozott volt élettársával. A gyilkosság is reggel történt, de a hölgy holttestét csak délután találták meg.
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 13 hozzászólás érkezett-
13. tatai1 2010. április 15. 19:14
kedves komáromitomi rosszul vagy informálva atettes-t nemel fogták hanem saját magátadta fel és csak azért mert lelki ismeret furdalása volt és nem tudott volna ugy élni hogy ezt el sunnyogja.én becsülömez miatthogy fel adta magáta tettéért viszont elítélem éppugy ahogy a tárgyalásán a bíró fogja.egyépként meg a gyermekeit sajnálom mert ők nem tehetnek semmiről mivel nem is vele éltek és őket érik jelenleg különféle kellemetlenségek, fenyegetések.és jo hogy annyi okos ember van itta forumozok között, hog nem tudnak semmit az ügről nem is ismerik azokat akikbenne voltak és annyi hülyeséget rkálnak hogy az nem igaz,ma volta hölgy temetése, isten nyugasztalja.fájjó szívvel bucsuzunk tőlle
-
12. Peggymama 2010. április 11. 20:58
Ez az "ember" általános iskolában volt közmunkás:(((Miért nem nézik meg az előéletét?Már volt nyoma a rendőrségen,miután odaküldték dolgozni a gyerekek közé!!!Figyeljen már valaki arra is,hogy ne kerüljenek ilyen alakok a gyerekeink közelébe!!
-
11. KomaromiTomi 2010. április 9. 15:06
Üdv a fórumozóknak, hozzászólóknak.
Először is szomorú, hogy a környezetünkben ilyen megtörténhet, eddig szinte csak a tévében láthatunk hasonló eseteket, mára viszont nagyon is életszerű, hogy bárki bármikor áldozat lehet.
Amíg ember él a földön, mindig is lesz erőszak, brutalitás.
Habár nem ismerem a körülményeket, de ha tanult itt bárki is pszichológiát, vagy ?netán? olvas bűnügyeket, (pl: zsaru magazint), akkor talán reálisabban méri fel a helyzetet.
Szomorúnak tartom, hogy minden egyes KEMMA cikk fórumában van legalább 1-2 olyan önérzetes honfitársam, aki a rendőrségre próbál mindent kenni, és nem foglalkozik a részletekkel, esetleg azzal, ami a valóságban zajlik. A távol tartásnak utána olvastam a neten, tele van cikkekkel, így jó információ forrás. Olvassatok ti is utána, és rájöttök nem is olyan egyszerű, és sajnos nem is olyan jó mint amerikában vagy más országokban. De ez is miért van? A nagyon nagy demokrácia és a sok állampolgári jogok miatt... A rendőr meg már mikor megállít bocsánatot kér tőlem, hogy meg mer állítani, és szeretné ellenőrizni, hogy nem vagyok e elkövető... régen még vigyázba kellett álni, és nem mertünk még csak rosszul nézni sem, volt tisztelet, és volt félelem, vissza tartó erő. Most mi van... semmi... és így Te, és Te és Te is hibás vagy a sajnálatos halál esetért, nem csak a rendőr, nem csak a máv , nem csak a város... felelősek vagyunk mindannyian minden egyes esetért.
Nem védek senkit, csak kicsit gondolkozzatok már el mielőtt vádaskodtok, meg nagyon nagy önérzeti - hazafias kérdést csináltok egy-egy esetből!
De gondolom én látom rosszul, és mindenki jobban ért mindenhez, főleg a közbiztonság fentartásához.- hajrá, menj rendőrnek, én tuti nem csinálnám 80-90 ezerért azt, amit ők...De legalább elkapták az elkövetőt elég gyorsan, gratulálok nekik, már csak azt remélem, hogy a Bíróság jó hosszú időre leülteti...
További szép napot, és jó fórumozást kívánok mindenkinek -
10. lapátka 2010. április 9. 09:59
Köszönöm!
A térképen a valós helyére került a jel.
-
9. tatai1 2010. április 9. 09:09
hát én eztamai napig nem tudom elhinni hogy a sanyi ijet csinált, normálisember volt nem rég fejeztebe a házátsajátmaga építette azegészet, mivel kömüves volt és nagyon jó szakember,2 lánya és egy fia volt,2 unokája, normális nyugodt ember volt.......nagyon sajnálom, hogy eztörtént, a mai napig nem tudom fel fogni, hogy hogyan tudott ijet tenni.
-
8. lapátka 2010. április 9. 07:50
pirospipacs!
Ijesztgetsz? Mi a hozzászólásomban a rágalmazás? Mit kellene bizonyítanom? Mi a büntetendő?
Szánalmas vagy.
Egyébként a térképen jelölt hely biztosan nem azonos a képek alapján. Dobócsillag szerintem jól látja, vélhetőleg a tettes mozgását akarták a térképen jelölni, de az is hiányos a tetthelyig. A térképen jelölt útvonal az utcán, tömbházak között vezet, a fényképeken meg rét látszik, lakóházak nélkül. Így félreérthető a helyszín.
-
7. mazsola101 2010. április 9. 06:52
Minden elismerésem a tatabányai rendőröké....csak gratulálni tudok nekik, a szerencsétlen nő hozzájuk fordul, és szarnak rá, hogy az "élettársa" eltöri a kezét..... Minket meg már harmadszor idéznek be, mert az elmebeteg szomszédnak szólni mertünk, hogy ne üvöltesse egész éjjel a tv-jét...A vádiratban olyanok állnak, hogy huhogunk az erkélyen, mintha galambok lennénk... Fontosabb dolguk nincs, mint egy elmebeteg vénember hülyeségeivel foglalkozni...Ebből ügyet csinálnak....A súlyos testi sértésekből nem...
-
6. niveacream 2010. április 8. 20:40
Van megoldás erre is! Nem kell szidni a rendőröket, mert 2009. ősze óta létezik a távoltartás, mint olyan, hogy a bántó házastársat, családtagot el lehet távolítani a családtól néhány napra! Megfelelő helyen kell érdeklődni, s jegyzőkönyvet felvetetni. Csak egy picit kellene még rajta javítani, mert ex-ekre és különélő emberekre nem vonatkozik! :( A legjobb az lett volna, ha egy az egyből átveszik a magyar törvényhozók az amcsi fajtát, ahol ex-re is elrendelik és ott betartják az előírt 20 métert, s ha megszegik ott dutyiba dugják azonnal.
-
5. brumi2 2010. április 8. 20:40
Tisztelt 4-es pirospipacs,én tapasztaltam,az én édesanyámat a férje ölte meg ,több késszúrással,úgy hogy tudom hogy milyenek és mennyire intézkednek.Azzal nem sérteni akarok,tisztelet a kivételnek.
-
4. pirospipacs 2010. április 8. 20:20
Kért-e egyáltalán segítséget a hölgy a rendőrségtől?1.lapátka:A helyszínhez és a képekhez nem tudok mit szólni,mert 20 év,az 20 év és te laktál ott.Próbáld.ha teheted,akkor a mostani állapotban beazonosítani a környéket és az ott készült képeket.Én biztos vagyok,vagy hiszek benne,hogy a nyomozók a szezont nem keverték össze a fazonnal.Amúgy pedig nem kell védeni a rendőröket,mert nagyon sok embernek,mint neked is 2.brumi2 mocskosabb a keze és a szája.Ha a Te gyermeked vagy édesanyád járt volna így és ott helyszínelnek,nyomoznak,akkor is így nyílatkoznál róluk.Civil életben ők is emberek,csak biztosan különbek,mint Te.Amúgy az előttem mind két hozzászóló rágalmaz hívatalos személyeket.Vigyázat,mert ezt bizonyítanotok kell vagy büntetendő oly becsületesen és jól dolgozó kedves 1.és 2.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - KEMMA.HU
Fizessen elő a 24 Órára! | Cégtár | Olcsó receptek | ValóVilág5 | Nettóbér kalkulátor | Napi menü | Traffipax | LADIK - a végeredmények | Szállás | Séta | Ladik | Balesetek | Nagy ízvadászat | Jelentkezz Kemma-lánynak!
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bencsik János | Czomba Péter | Czunyiné Dr. Bertalan Judit | Debre Viktor | Dr. Tittmann János | Dr. Völner Pál | Hernádi László | Kassai Viktor | Kiprich József | Kisvárdai István | Léber Gabriella | Meggyes Tamás | Michl József | Molnár Attila | Popovics György | Schmidt Csaba | Sidi Péter | Tétényi Éva | Vincze István | Vujity Tvrtko
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









