Bajóti Szikra SE

2023.10.12. 11:26

Elsősorban nem a csapatmentő angolaiaknak, hanem a helyi gyerekeknek épül a bajóti öltöző

Elárasztotta a sajtót a hír, hogy a legalsó osztályban szereplő, új öltözőt építő bajóti focicsapat angolai játékosokkal állt ki legutóbbi meccsén, amelyen csúnya vereséget szenvedett. Utánanéztünk, miért afrikaiak játszanak és kinek is épül az öltöző.

Takács Zoltán

A felnőtt csapaton van a fókusz, pedig 2009 után újra elindították az utánpótlás nevelést is a községben Rácz Dávid helyi edző vezetésével

Forrás: Beküldött

Még szeptemberben írtunk róla, hogy új öltöző épül a Bajóti Szikra SE focicsapatának pályája mellett. A 158 millió forintos beruházás munkálatai idén május utolsó napján kezdődtek el, a várható átadási határidő pedig 2025 júliusa. Országos hír lett az építkezésből, mert sokan vélték úgy, hogy a 104,4 millió forintnyi TAO-pénz segítségével megvalósuló beruházás csapat híján kidobott pénz az ablakon. 

Ugyanis a nemrég még bajnoki címet ünneplő, illetve egy osztállyal feljebb is dobogós csapat erre az idényre teljesen szétesett. Az első öt fordulóban ki sem tudtak állni, ezért elhalasztották a meccseket, a hatodikban az ellenfél játék nélkül kapta a pontokat, majd a hetedikben Pilismaróton sokáig emlékezetes, országos érdeklődést kiváltó mérkőzést játszottak. Tíz játékost neveztek ugyanis, köztük nyolc angolai származásút. Mint ismert: a Bajóti Szikra SE 13-1-es vereséget szenvedett el, a csapat gólját a dallamos nevű Vicente Leandro Lourenco lőtte. Igaz, a helyi közönség megtapsolta a kevesebb emberrel, igazi kapus nélkül kiálló csapatot is, elismerve sportszerű hozzáállásukat. Annak próbáltunk utánajárni, hogy mi történt a helyi futballal, honnan jöttek az angolai játékosok és valójában kinek is épül az öltöző?

Azt már az első lejátszott mérkőzés előtt elmondta a Kemma.hu-nak Dudás Júlia, a sportegyesület technikai vezetője, hogy az építkezés miatt úgy kérték sorsolásukat, hogy végig idegenben játszanak az új bajnokság első felében. Arról viszont már senki sem nyilatkozik névvel szívesen, hogy a felnőtt csapat már 2023 tavaszán is viszontagságos időszakot élt át. A belső konfliktusoknak köszönhetően nagy nehézségek árán tudta csak befejezni a 2022/2023-as harmadosztályú bajnokságot. 

Mivel a játékosok szétszéledtek, így az angolai származású, de Magyarországon több évtizede élő és edzősködő Carlos Miguel kapcsolatain keresztül, nagy nehézségek árán összeverbuvált egy felnőtt csapatnyi játékost. Úgy tudni, hogy Carlos Miguel korábban a Ceferino Sportegyesület edzője is volt, az angolai nagykövetség csapatát is gardírozta, ezért a Magyarországon tanuló és dolgozó angolai játékosokat a helyi labdarúgók hiányában leigazolta. Velük és két helyi labdarúgóval kiegészítve állt ki a Bajóti Szikra SE a hétvégén Pilismaróton. Az eredmény ismert.

Még szárnyalt a Bajót, amikor TAO-támogatást nyertek

A legalsó osztályban amúgy nem ritka a nagyobb arányú vereség, mert főleg az idegenbeli meccsekre nem szívesen utaznak el a játékosok. Szerencsés esetben egy összetartó, baráti társaság közösségi élménye a meccs, illetve egy helyi vállalkozó azért segítséget nyújthat, de a legalsó osztályban tényleg minden megtörténhet. Ezért valószínűleg nem lett volna országos hír az angolai „idegenlégiósok” szerepléséből, ha nem épülne TAO-támogatással öltöző a pálya mellett. Így kellemetlen helyzetbe került Tóth Zoltán, a falu polgármestere is, akinek magyarázkodnia kell egy olyan támogatás elnyerése miatt, amelyet még akkor terveztek el, amikor még egy osztállyal feljebb, helyi játékosokkal is szárnyalt a csapat. 

Az mindenesetre a régi fotók láttán tény, hogy a sportszervezet konténer öltözője akkor a vármegye egyik legrosszabb állapotban lévő létesítménye volt. Dudás Júlia elmondása szerint volt olyan eset a régi öltözőnél, hogy a falban kiégett a vezeték, ezért a tűzoltókat kellett kihívni a felnőtt bajnoki mérkőzése előtt. Szerencsére sérülés nem történt, sikerült elhárítani a problémát. Viszont az utóbbi időszakban egyáltalán nem volt fűtés a régi konténer öltözőben.

Fontos az utánpótlás-nevelés, és végre van is

Khéner László, a vármegyei labdarúgó szövetség igazgatója is megerősítette, hogy a mintegy 1700 lakosú községen majd' egy évtizede tervben van egy modern, a jelenlegi kornak megfelelő sportöltöző építése. Ám a klub a 30 százalékos önrész hiányában több évig nem tudott erre pályázni. Az igazgatótól megtudtuk, hogy a Bajóti Szikra SE sportszervezete végül 2021-ben tudta beadni a Magyar Labdarúgó Szövetséghez a sportöltöző építésére a TAO-s beruházási igényét. Akkor egyébként a felnőtt csapat még a megyei másodosztályban szerepelt.

Khéner László elárulta, hogy a vármegyei igazgatósága többször felhívta a figyelmet az utánpótlás-nevelés fontosságára, hiszen a TAO forrásokat elsősorban az utánpótlás nevelés támogatására és fejlesztésére hozták létre. Erre azért volt szükség, mert az elmúlt évtizedben csak felnőtt csapattal állt ki a község csapata. Örömteli, hogy a 2023-2024-es harmadosztályú bajnokságra nem csak a felnőtt csapattal terveztek, hanem mellette 14 év után a Bozsik Program korosztályait (U7-U9-U11) is nevezték, ezzel 2009 után újra elindították az utánpótlás nevelést a községben, melyet Rácz Dávid helyi edző vezet és koordinál. Így több mint ötven gyerek rúgja a bőrt már a falu focipályáján.

Úgy tudjuk, hogy a TAO támogatási forrásokat 2023-ban sikerült lehívnia a klubnak, így az év második felében elkezdődhetett az építkezés, egy 21. századnak megfelelő öltözőépület létesítése. A szakember úgy látja, hogy ezt megérdemli minden bajóti sportolni vágyó gyerek és helyi lakos. Azt pedig csak remélni lehet, hogy a szebb napokat megélt Bajóti Szikra SE újra a régi fényében ragyog majd és a jövő generációjának nevelésén keresztül újra sikeresen szerepelhet.

Kevesebben rúgnak labdába
Az UEFA (Európai Labdarúgó Szövetség) kimutatása alapján szinte minden európai országban csökken a felnőtt csapatok száma. Ezt az MLSZ Komárom-Esztergom Vármegyei Igazgatóság is megerősítette, ugyanis a két nemzetközi partnerszövetségnél, a szlovák Galántai Labdarúgó Szövetségnél és a német Rajnai Labdarúgó Szövetségnél is hasonló a tendencia. 
Magyarországon annyival pozitívabb a kép, hogy az utánpótláscsapatok száma a TAO-forrásoknak köszönhetően nem csökken, sőt vannak vármegyék, ahol ez a szám évről évre növekszik. Persze több kisebb településen nem működik felnőtt csapat. Ám az nem azt jelenti, hogy nincsen labdarúgás a faluban. Például Bajnán, Tárkányban és már Bajóton is foglalkoznak az utánpótláskorú gyerekekkel. Khéner László szerint ezért sem ildomos a felnőtt csapat miatt támadni a társasági adó által biztosított sportfejlesztéseket.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!