Hallgassa élőben!
Fotó: MTVA / Zih Zsolt

A Dal 2021 – Erős egyéniségek alkotják a zsűrit

Felejthetetlen élő show-nak lehetnek szem- és fültanúi azok, akik január 30-án 19.35-kor a Duna Televízióra kapcsolnak. A szombaton induló A Dal 2021 zsűrijének összetétele már önmagában garancia arra, hogy emlékezetes legyen a jubileumi évad: Vincze Lillával, Nagy Feróval, Mező Misivel és Ferenczi Györggyel egy igazán színes szakmai gárda állt össze.

Idén már tizedik alkalommal izgulhatjuk végig Magyarország egyetlen dalválasztó show-ját. A Dal 2021 zsűrijében ezúttal is négy szakmai kiválóság foglal helyet: Vincze Lilla, Nagy Feró, Mező Misi és Ferenczi György fogják hétről hétre értékelni a produkciókat. Nagyszerű művészekről és színes egyéniségekről van szó, akik ismert és elismert művészek.

A Dal 2021 zsűritagjai: Mező Misi, Ferenczi György, Vincze Lilla és Nagy Feró
Fotó: MTVA / Zih Zsolt

Vincze Lilla, a Napóleon Boulevard EMeRTon-díjas énekesnője már rutinos zsűritag, azonban bevallotta, hogy nem lesz könnyű dolga a három fiúval.

„Mindegyikük egy tüzes személyiség, de próbálom majd ellensúlyozni őket a nyugodt, női energiáimmal” – kezdte nevetve Lilla. – „De azt gondolom, hogy a legfontosabb a szakma és a zene szeretete, ebben pedig mind a négyen egyetértünk” – tette hozzá az énekesnő.

Mező Misi korábban két évadon keresztül méltatta hétről-hétre a versenyző dalokat, most pedig jóbarátjával az oldalán vághat neki A Dal 2021-nek.

„Voltam már korábban zsűritag A Dalban, de a jelenlegi évadnak az adja a különlegességét számomra, hogy egy kedves barátom, Ferenczi Gyuri is helyet foglal az ítészek sorában. Persze Nagy Ferót és Vincze Lillát is nagyon kedvelem. Mind a ketten igazi egyéniségek: Feró a harsány, szókimondó stílusával, Lilla pedig a végtelen kedvességével és bájos természetével. Szóval, szerintem egy jó csapat jött össze, mindenféle karakter megtalálható a zsűriben” – vélekedett a Magna Cum Laude frontembere.

„Misivel, azt mondhatom, parádés a viszonyunk, nagyon jó cimborák vagyunk, mindig együtt zsiványkodunk. Ferónak pedig rajongója vagyok, gyerekkoromban nagyon sok Beatrice-számot hallgattam” – tette hozzá Ferenczi György Artisjus- és kétszeres eMeRTon-díjas zenész, a Rackajam frontembere.

Nagy Feró – Vincze Lillával egyetemben – már harmadik alkalommal foglal helyet A Dal zsűrijében. Az örök lázadó rocker őszinteségén talán már meg sem lepődnek a nézők. Ha kritika megfogalmazásáról van szó, rá mindig lehet számítani.

„A zsűritársaimat tulajdonképpen sajnálom, hiszen nagyon nehéz dolguk lesz, 40 dalról kell majd véleményt mondani. De ott leszek én, majd átsegítem őket ezeken a nehézségeken!” – viccelődött a Beatrice frontembere.

A Dal 2021 – január 30-tól a Duna Televízió műsorán 19.35-kor!

 

Hozzászólások

hirdetés
A Dal 2021: Hamarosan kiderül, melyik lesz az év magyar slágere
micsoda szörnyűség
Megdöbbentő! Lady Gaga kutyáit sétáltatta a férfi, amikor mellkason lőtték, a kutyákat ellopták
első nap / 17 perce
Michel: az EU prioritása az oltóanyagok gyártásának és elosztásának felgyorsítása
Charles Michel elmondta, a tagországok vezetői egyetértettek abban, hogy erősíteni kell az egészségügyi rendszereket és javítani kell a tagállamok közötti együttműködést.
Gyász
"Elcsitul a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Számunkra Te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Soha el nem múló szeretettel emlékezünk a feledhetetlen Mayer Márton halálának második évfordulóján. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy életének 90. évében 2021. február 16-án eltávozott közülünk a drága édesanya, nagymama, dédmama, a tanító néni, Horváth Imréné Hardtdégen Mária Temetése 2021. február 27-én, szombaton, 16 órakor lesz a tarjáni temetőben római katolikus szertartás szerint. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat utolsó útjára elkísérik és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Szücs Dezső 86 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. február 26-án, pénteken, 11 órakor lesz Tatán, a Környei úti temető ravatalozójában. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
"Elmentem Tőletek, nem tudtam búcsúzni, Nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, Ha látni akartok, nézzetek az égre!" Lelkünkben összetörve tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Opris György életének 62. évében váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. február 26-án, pénteken, 14 órakor lesz a komáromi temetőben. A gyászoló család
"Egész életeden át szívesen dolgozva éltél, Most bánatot ránk hagyva, csendesen elmentél. Örök álom zárta le drága szemed, Megpihenni tért két dolgos kezed." Fájó szívvel emlékezünk Lévai József halálának 8. évfordulóján. Szerető felesége és családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Fábián Lajos és Fábián Lajosné váratlanul elhunytak. Hamvasztás utáni búcsúztatásuk 2021. február 26-án, pénteken, 12 órakor lesz Tatabányán, az újtelepi temető új ravatalozójánál. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Czunyi Zsigmond 73 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2021. február 24-én, szerdán, 14 órakor lesz a mocsai temető ravatalozójánál. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen szerettünk búcsúztatásán megjelennek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy Németh István a legdrágább férj, édesapa, nagypapa, rokon nincs már közöttünk. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. február 24-én, szerdán, 10 órakor lesz Tatabányán, az újtelepi temetőben (sírnál). Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Fleischmann Józsefné Józsa Katalin rövid, súlyos betegség után 65 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. február 25-én, csütörtökön, 13 óra 30 perckor lesz Tatabányán, az újtelepi temető új ravatalozójánál. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy id. Bús Miklós zenész 79 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. február 23-án, kedden, 15 órakor lesz Tatán, a Környei úti temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Lázár Miklós bokodi születésű oroszlányi lakos 76 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. február 20-án, szombaton, 15 órakor lesz a bokodi temetőben. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, hogy Tar Lászlóné Zsuzsa 2021. február 8-án rövid betegség után életének 77. évében elhunyt. Temetése 2021. február 23-án, kedden, 13 óra 30 perckor lesz Tatabányán, az újtelepi temető régi ravatalozónál található sírnál. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Beck Istvánné Lieszkovszky Mária 94 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. február 22-én, hétfőn, 11 órakor lesz Tatabányán, az újtelepi temető új ravatalozójában. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Vitosinszky Alfonz életének 85. évében hosszan tartó betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. február 23-án, kedden, 10 óra 30 perkor lesz Tatabányán, az újtelepi temető új ravatalozójában. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek és utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
"Ha kialszik a fény, a szeretet akkor is él." Mély fájdalommal emlékeznek Osvárt László halálának 9. évfordulóján Szerettei és barátai
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Szabó József János nyugalmazott rendőr életének 83. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. február 19-én, pénteken, 15 órakor lesz az oroszlányi temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
"Elmentem Tőletek, nem tudtam búcsúzni, Nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre. Ha látni akartok, nézzetek az égre!" Fájó szívvel emlékezünk Mészáros Géza halálának 2. évfordulójára. Szerető feleséged és családod
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Fehér Imre a Tatabányai Szénbányák telefonközpontjának volt vezetője életének 73. évében csendesen elhunyt. Temetése 2021. február 19-én, pénteken, 13 órakor lesz a császári temetőben. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Redling Ferencné Bittman Ilona 88 éves korában hosszan tartó betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. február 18-án, csütörtökön, 11 órakor lesz Tatabányán, az újtelepi temető új ravatalozójában. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, ravatalára a kegyelet virágait helyezik és fájdalmunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Mátyás Vilmos volt tatai volános dolgozó 74 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. február 18-án, csütörtökön, 13 órakor lesz Tatán, az Almási úti temetőben. Kérjük, a búcsúztatáson a kegyeletüket egy szál virággal róják le. A gyászoló család
elég merész... / 2 órája
Kicsapták a gyerekeket az egyházi suliból, mert anyuka a neten vetkőzött – túl szexik voltak a fotók
taktikusok / 3 órája
Alex Ferguson lett minden idők legjobb edzője
boldogság / 3 órája
Curtis bízik benne, hogy kisöcsit hoz majd a gólya
szálló por / 4 órája
Már tíz településen veszélyes a levegőminőség
érdekes számok / 4 órája
Kéreget, miközben úszik a pénzben Karácsony Gergely
Nemzeti Oltóanyaggyár / 4 órája
A jövő év végén megkezdődik a hazai koronavírus elleni vakcina gyártása