11°
24°
12°

Gyurcsány Ferenc: itt a küzdelem ideje

Itt van a küzdelem ideje, nem elég morgolódni, nem elég panaszkodni, nem elég suttogva megbotránkozni – mondta a Demokratikus Koalíció március 15. alkalmából tartott pénteki ünnepi megemlékezésén a párt elnöke.

Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: a diktátorokat a parlamenti és parlamenten kívül ellenzék csak közösen tudja megbuktatni.

Kiemelte, hogy az ellenzéki parlamenti képviselők egyedül nem képesek ezt a problémát megoldani, mert Magyarországon nincs parlamentáris demokrácia.

Lehet, hogy fárasztó dolog az utcán lenni, tiltakozni és sztrájkolni, de a haza megér ennyit – jelentette ki a politikus.

Ellen kell állni a kísértésnek, „ennek a nyomorult hatalomnak”, és lázadni kell, mindenkinek ott, ahol tud – mondta Gyurcsány Ferenc.

Beszédében a DK elnöke az ellenzéki együttműködés egyetlen, de fontos feltételéül azt jelölte meg, hogy a résztvevők nem kérdőjelezhetik meg az emberi méltóságot, a jogállamot és a demokráciát.

Hozzátette,

nem az érdekli, hogy ki honnan jött, jobban izgatja, ki tart velük egy új demokratikus köztársaság felépítésénél.

Az ördögöt azonban nem lehet lecserélni Luciferrel, ezért nem az a cél, hogy leváltsák Orbán Viktor miniszterelnököt, hanem az, hogy ez azt országot mindannyiunk „közös, egymásra vigyázó, egymást féltő hazájává tegyük” – jelentette ki Gyurcsány ferenc.

A pártelnök azt mondta, nem háborúzni akar, nem legyőzni a másikat, hanem együttműködni.

Lehet egyszerre magyarként és európaiként létezni – jelentette ki Gyurcsány Ferenc. Úgy fogalmazott: a ma hatalmon lévők a politika szabályai szerint az ország kormányának számítanak, de a DK véleménye szerint „átkozott rablóbandának” nevezhetők, amely pocsék világot teremtett.

Amikor egy kormány a nemzetével szemben lesz erős, végül a nemzet gerince törik meg, a nemzet elgyávul és erejét veszti. Aztán jön egy pillanat, amikor a nemzet azt mondja, hogy nincs hova tovább hátrálni, és „akkor neki fog indulni ez a nép, ezeknek meg annyi lesz” – közölte a DK elnöke.

Véleménye szerint ami Magyarországon történik, nemcsak az országot fertőzi, hanem Európát is. Hangsúlyozta, minden országtól azt várja el, hogy vigyázzanak a közös Európára, és értsék meg, ha Magyarország bajba kerül, akkor előbb utóbb ők is bajba kerülnek.

A kormányfő március 15-ei ünnepi beszédéről azt mondta, hogy az „egy üres ember gyáva beszéde volt”.

Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke és európai parlamenti képviselője azt mondta, hogy a magyar nemzetnek nincs olyan ünnepe, amelyik ne arról szólna, hogy a magyarok szabad európai országban szeretnének élni.

Minden forradalom, minden szabadságharc arról szólt, hogy Magyarország is részese lehessen a szabad európai világnak. A jövő szabad és európai világa azonban ma a magyarok nélkül épül. Európában azt látják, hogy van egy ország, amely nem él, hanem visszaél az európaisággal, az uniós tagság előnyeivel – tette hozzá.

Az európai államok a nem az európai magyarokat látják, hanem azokat a „fideszes gazembereket”, akik bármit megígérnek, de akárhányszor vissza is vonják ezeket az ígéreteket. Orbán Viktor szégyent hozott a hazára, ezt a szégyent le kell mosni. Meg kell mutatni, hogy az európai magyarok nem egyenlők Orbán Viktorral – tette hozzá.
„Orbán mehet, de Európa, üzenjük, hogy mi maradunk” – zárta beszédét.

A megemlékezést a fővárosi Egyetem téren tartották, ahol a kezdésre több százan gyűltek össze.

Hozzászólások

Hirdetés

Segít a megye
magyar kupa
Másodszor hódította el a trófeát a Vidi
cannes / 9 órája
Egy thriller nyerte az Arany Pálmát
Az Élősködők mély családi drámát mesél el.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Garai Pál 91 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. május 29-én, szerdán, 15 órakor lesz az oroszlányi városi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat utolsó útjára elkísérik és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Zenyik György hosszan tartó, méltósággal viselt, súlyos betegségben, 66 éves korában elhunyt. Temetése 2019. május 28-án, kedden, 13 óra 30 perckor lesz Tatabányán, az újtelepi temető régi ravatalozójánál. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Kolcsár György a Kolcsár Sütőipari Kft. tulajdonosa 61 éves korában türelemmel viselt betegség után, csendesen elhunyt. Temetése 2019. május 28-án, kedden, 17 órakor lesz a várgesztesi temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat utolsó útjára elkísérik és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel emlékezünk Molnár András halálának 2. évfordulóján. "Két éve már, hogy örök álom zárta le szemed, azóta könnyek között emlegetjük a Te drága neved. Búcsú nélkül mentél el egy végtelen útra, melyből csak visszanézni lehet, visszajönni soha. Köszönjük, hogy éltél és minket szerettél, nem hagytál el minket,csak előre mentél, hogy Isten országában helyet keressél. Egy vigaszunk van, mi éltet és vezet, hogy egyszer még találkozunk Veled." Feleséged, kislányod, fiad és családja
Fájó szívvel emlékezünk a feledhetetlen Marosi Jánosné Karvalics Magdolna halálának 3. évfordulóján. Szerető férje és családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Szlapák Péter a VÍZMŰ Zrt. nyugdíjasa életének 70. évében 2019. május 20-án elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. május 29-én, szerdán, 13 órakor lesz Tatabányán, a síkvölgyi temető szóróparcellájánál. Kérjük kegyeletüket egy szál virággal róják le! A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Sándor Ferenc 65 éves korában elhunyt. Temetése 2019. május 27-én, hétfőn, 15 órakor lesz a komáromi temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk temetésén megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek, s gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Erl Ervin a Bánhidai Erőmű nyugdíjasa 75 éves korában türelemmel viselt, hosszú betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. május 27-én, hétfőn, 14 órakor lesz a környei temetőben római katolikus szertartás szerint. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Román Károly a XIV-es akna volt dolgozója életének 90. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. május 29-én, szerdán, 11 órakor lesz Tatabányán, az újtelepi temető régi ravatalozójában. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, ravatalára a kegyelet virágait helyezik és fájdalmunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Király Lászlóné Dombi Ildikó 58 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2019. május 25-én, szombaton, 13 óra 30 perckor lesz a vértessomlói temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Lengyel Józsefné Kovács Ilona Anna életének 81. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. május 27-én, hétfőn, 13 órakor lesz Tatabányán, a síkvölgyi temetőben (sírnál).
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Bokros László 55 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. május 27-én, hétfőn, 16 órakor lesz a környei temetőben református szertartás szerint. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Simonyiné Wiszt Éva 79 éves korában elhunyt. Temetése 2019. május 25-én, szombaton, 12 órakor lesz Tatabányán, az újbánhidai temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a szerető férj, apa, nagyapa KUGLICS JÁNOS a Paksi Atomerőmű nyugdíjasa életének 74. évében súlyos betegségben tragikus hirtelenséggel elhunyt. Hamvai végső nyugalomra helyezése 2019. május 31-én, pénteken 15 órakor lesz Tatán az Almási úti temetőben. Kérjük a részvétnyílvánítást mellőzni szíveskedjenek, kegyeletüket egy szál fehér virággal fejezzék ki. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik fájdalmunkban osztoznak, és emlékét megőrzik. A gyászoló család
"Egy tájba lépek ki, ahová a másik nem követhet. De azért még változatlanul itt vagyok köztetek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Dr. Fehérváry Géza Gyula matematika-fizika szakos középiskolai tanár a rendszerváltás utáni első szabadon választott tatai polgármester 86 éves korában csendesen elhunyt. Végakaratának megfelelően hamvait szűk családi körben helyezzük örök nyugalomra. Lelki üdvéért az engesztelő gyászmisét 2019. május 27-én, hétfőn, 12 órakor tartjuk Tatán, a Szent Kereszt Templomban. A gyászoló család
"Csak egyet álmodsz és jövök, mert életben, semmi sem örök, és újra melletted leszek én." Megrendülten tudatjuk, hogy Férjem, Apukánk, Nagyapánk, Dédpapánk Handza András gépésztechnikus, a Gasztrometál Zrt. igazgatói tanács tagja életének 79. évében súlyos betegségben elhunyt. Temetése 2019. május 25-én, szombaton 14 órakor lesz a szőnyi katolikus temető ravatalozójánál. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Telkes Ferenc középiskolai tanár 87 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. május 24-én, pénteken, 11 óra 30 perckor lesz Tatabányán, az újtelepi temető új ravatalozójában. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, ravatalára a kegyelet virágait helyezik és fájdalmunkban együttérző szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Molnár Lajos 75 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. május 24-én, pénteken, 15 órakor lesz Tatán, a Környei úti temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Laposa János dunaalmási lakos életének 75. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. május 24-én, pénteken, 13 órakor lesz a dunaalmási református temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Boros Edit (Mucó) 70 éves korában elhunyt. Temetése 2019. május 24-én, pénteken, 13 órakor lesz a komáromi temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk temetésén megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek, s gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
9 órája
A tatabányai ovisok rajzai díszítik az írónő kötetét
Sugár G.
tudomány / 10 órája
Kanadában bukkantak rá a világ legrégebbi gombájára
labdarúgás / 10 órája
A kiesés elől menekül a Bokod, míg az Ete akár bajnok is lehet a megye II.-ben
H. I.
nem ismerték fel / 11 órája
Két évig rejtőzködött a modern kor legpusztítóbb influenzája
zene / 11 órája
Világsztárokkal énekli Leslie Mandoki a Vén Európát (videó)
dress code / 11 órája
Három teljesen hétköznapi dolgot is betiltottak egy montenegrói városban