Geri-karók

2023.08.14. 11:01

Valós előrelépések helyett látszatintézkedések történtek Budapesten

Karácsony Gergely főpolgármester azon újabb lépése, hogy a Váci és az Üllői út kerékpársávjai mellé szakszerűtlenül karókat helyez ki, veszélyes, dugókat okoz, akadályozza a betegellátást és a rendvédelmi szerveket – nyilatkozta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI-nek.

MW

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára beszédet mond a III. Összmagyar Anyanyelvi Táborban tett látogatásán Sátoraljaújhelyen, a Rákóczi Hotel, Tábor és Rendezvényközpontban 2023. augusztus 8-án

Forrás: MTI

Fotó: Vajda János

Rétvári Bence elmondta: 

Karácsony Gergelynek már három éve volt rá, hogy új bicikliutakat építsen Budapesten.

Hozzátette: 

Valós előrelépések helyett azonban csak látszatintézkedések történtek. A városvezetés azzal foglalkozik, hogy újabb sávokat zár le a fővárosban szakszerűtlenül

– mondta az államtitkár, megjegyezve: 

Ez eddig elsősorban az autósokat bosszantotta, de a Váci úti és Üllői úti lezárás már a mentőket és rendészeti kivonuló egységeket is akadályozza.

Előzetes egyeztetés nélkül történt a lezárás, így hirtelen még nagyobb értetlenséget és riadalmat szült a karózás – szögezte le Rétvári Bence. Mint mondta, úgy látszik, előzetesen senki nem gondolta végig, hogy a lépés milyen nehézségeket okozhat a mentők, rendőrök és tűzoltók közlekedésében, helyszínre érkezésében.

Az elsőre is látható, hogy a sürgősségi feladatok elvégzését nem könnyíti, hanem minden bizonnyal megnehezíti a változás

– fogalmazott.

Az államtitkár rámutatott: 

Az életmentésben a gyorsaság kulcsfontosságú. Fontos lenne, hogy a főváros olyan lépéseket tegyen, amelyekkel segíti a mentők, rendőrök, tűzoltók munkáját, és ne olyanokat, amelyekkel akadályozza és kifejezetten veszélyezteti

– mondta.

Megjegyezte: az elhatárolt terület, azaz a karós biciklisáv csökkenti a forgalom szempontjából használható teret, és a forgalomban részt vevők a sáv elzárása miatt nehezebben tudnak majd lehúzódni és elengedni a szirénázó mentőt, rendőrt, tűzoltót.

Jól tudjuk, mennyi minden múlhat egy gyors kiérkezésen, ilyenkor minden perc számít

– fogalmazott.

Hozzátette:

A karózással a helyszínre érkezési idő megnőhet, a megállás nehezebbé válhat, ez veszélyezteti a betegellátást, a rendőrségi és tűzoltósági segítségnyújtást.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában