Ördög Ügyvédje

2022.01.05. 11:25

Nyomozást rendelt el az ügyészség Varga Judit feljelentése alapján

Újabb büntetőeljárás indult „az ördög ügyvédje” nevű, hírhedt internetes portál ellen. Nyomozást rendeltek el az igazságügyminiszter magánvádas feljelentése alapján, az ügyészség átvette a magánvádlótól a vád képviseletét.

Nyomozást rendelt el az ügyészség az igazságügyi miniszter feljelentése alapján – közölte szerdán Ibolya Tibor, a Fővárosi Főügyészség vezetője – írja a Magyar Nemzet.

A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint Varga Judit nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétsége miatt ismeretlen tettes ellen tett feljelentést az ügyészségen. Feljelentésének lényege szerint 2021. december 27-én ismeretlen elkövető „Az ördög ügyvédje” elnevezésű közösségi oldalon valótlan állításokat tett az igazságügyi miniszter szexuális orientációjára vonatkozóan, valamint arról, hogy egy korrupciós ügyben közvetlenül érintett.

A sértett indítványozta, hogy a magánvádas eljárásban az ügyészség a vád képviseletét vegye át – mutatott rá a fővárosi főügyész, hozzátéve:

a Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség a vádképviseletet átvette és a nyomozást nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétségének gyanúja miatt elrendelte, amelynek teljesítésével a Budapesti Rendőr-főkapitányságot bízta meg.

A főügyész közlemény emlékeztet rá, hogy az internetes közösségi hálózaton létrehozott „Az ördög ügyvédje” elnevezésű profil felhasználásával kapcsolatos más bűncselekmény miatt a Fővárosi Főügyészség a közelmúltban vádat emelt. 

Bár az ügyészségi közleményben nem nevezték meg, de biztos, hogy  Czeglédy Csabát korábban megvádolták azzal, hogy ő áll a blog mögött, ugyanis ezt ő maga is megerősítette. 

Az ügyészség azt írta: „egy ügyvéd foglalkozású férfi, egy többszörösen büntetett társa segítségével különleges személyes adatokat tartalmazó, szexuális tartalmú fénykép-, illetve videófelvételeket hozott nyilvánosságra az interneten, amivel az érintetteknek jelentős érdeksérelmet okozott”. Az „ügyvéd foglalkozású férfi” itt Czeglédyt, a „többszörösen büntetett társa” pedig azt a H. Csabát takarja, akiről Czeglédy korábban elárulta, hogy szoros kapcsolatban állt vele és együtt kezelték a Borkai Zsolt valódi arca nevű Facebook-oldalt.

A vádiratban szerepel, hogy H. Csaba hozta létre azt az oldalt egy közösségi platformon, „amelynek megnevezését a későbbiekben az ügyvéd foglalkozású vádlott Az ördög ügyvédje-re változtatta. A vádirat szerint H. Csaba hirdetéseket kért a közösségi oldalhoz, amelyeket Czeglédy bankkártyájával fizettek ki. 

A vádlottakat kilenc rendbeli különleges személyes adattal visszaélés vétségével vádolják.  

A Főügyészség a vádiratban indítványozta, hogy a bíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzéssel a jogász vádlottal szemben pénzbüntetést,

többszörös visszaeső társával szemben pedig felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki – áll az ugyeszseg.hu által közreadott közleményben.

Borítókép: Czeglédy Csaba / MTI / Kelemen Zoltán Gergely

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában