megtévesztő információk

2021.03.18. 15:26

Pénzügyminisztérium: valótlan híreket terjeszt az MSZP az EU munkahelyvédelmi támogatásáról

Ujhelyi István szerint a kormány nem tesz meg mindent, hogy további forrásokat hívjon le az Európai Unió munkahelyvédelmi programjának (SURE) keretéből.

Valótlan híreket terjeszt az MSZP az Európai Unió (EU) munkahelyvédelmi támogatásáról – kommentálta a Pénzügyminisztérium (PM) a Facebookon Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője csütörtöki kijelentéseit.

A szocialista politikus online sajtótájékoztatóján bírálta a kormányt, amiért szerinte nem tesz meg mindent, hogy további forrásokat hívjon le az Európai Unió munkahelyvédelmi programjának (SURE) keretéből. Hangsúlyozta: ha a maradványösszegből Magyarország egymilliárd eurót – mintegy 360 milliárd forintot – el tudna „hozni”, akkor abból meg lehetne segíteni több százezer munkavállalót.

Erre a PM úgy reagált: az ellenzéki párt valótlanul állította, hogy a magyar kormánynak lenne arra lehetősége, hogy egymilliárd eurót azonnal lehívjon munkahelyvédelmi támogatásra.

Ezzel szemben a valóság az, hogy Magyarországnak nem áll módjában „lehívni” egymilliárd eurót a SURE-ból, az uniós hitel csak a munkahelymegőrzéshez hozzájáruló intézkedések egy részéhez vehető igénybe, azokhoz is csak utólagos forrásbevonásként – közölték.

„A kormány munkahelyvédelmi intézkedései eredményesek, ennek köszönhető, hogy a foglalkoztatottak száma elérte a válság előtti szintet, a magyar munkanélküliségi ráta pedig uniós szinten is a legkedvezőbbek között van” – hangsúlyozták, hozzátéve, hogy a magyar kormány a kezdetektől fogva támogatta a SURE létrehozását, az első körben a pályázatot a megadott határidőre benyújtotta, és a teljes, 504 millió eurós hitelösszeghez hozzájutott.

„Alá kell húzni, hogy ez nem ajándék pénz Brüsszeltől, hanem hitel, amelyet vissza kell fizetni” – emelték ki.

Jelezték azt is, ezek mellett a kormány megvizsgál minden olyan lehetőséget, amely hozzájárulhat a magyar gazdaság újraindításához. Ennek részét képezi a SURE hitelkeret maradványösszegeiből történő esetleges újbóli hitellehívás lehetősége.

Hozzátették, a jelenleg hatályos uniós szabályok értelmében Magyarország 2022. december 31-ig erre bármikor jogosult kérelmet benyújtani.

Rámutattak, hogy az esetleges újbóli SURE hitelfelvétel várható nagyságrendjéről csak azt követően lehet megalapozott döntést hozni, ha nagyságrendileg ismert a védőintézkedések költségvetési többletterhe, a jelenlegi járványhelyzet időtartamával kapcsolatos bizonytalanság ezt még nem teszi lehetővé.

„A SURE-finanszírozással kapcsolatban korábban is hangzottak el valótlan állítások baloldali képviselők részéről. Ez alkalommal is kérjük az MSZP-t, ne terjesszen megtévesztő információkat” – olvasható a PM bejegyzésében.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!