2020.07.29. 07:22
Újabb igazgatók kértek iskolaőrt
Ezentúl a pedagógusok elleni bűncselekmények már tizenkét éves kortól büntethetők.
Bővült az iskolaőrt igénylő köznevelési intézmények listája, az elmúlt napokban öt iskola visszalépett, nyolc új iskola viszont jelezte, hogy kérne őrt szeptembertől – tájékoztatta a Magyar Nemzetet az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
A csaknem ötszáz érintett intézménybe keresik a megfelelő embert. A lap úgy tudja, iskolánként egy-két őrrel számol a tárca, de nem kötik ki jogszabályban, hogy telephelyenként hány iskolaőrnek szükséges szolgálatot teljesítenie.
Nagy erőkkel toborozza a rendőrség a szeptemberben munkába álló iskolaőrség tagjait, heteken belül elindul az alkalmasnak talált jelöltek pedagógiai, pszichológiai és rendészeti kiképzése. Összesen mintegy félezer iskola kap új rendfenntartó kollégát tanévkezdéskor, jelenleg 291 köznevelési intézménybe és 185 szakképző intézménybe keresik a megfelelő szakembert.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumától (Emmi) kapott tájékoztatás szerint az érdeklődés egyre növekszik, az elmúlt napokban három iskolával bővült az iskolaőrt igénylők köre. Öten visszaléptek, nyolcan pedig csatlakozni szeretnének a programhoz.
Erőszaknak nincs helye
A feladat ellátását alapvetően volt rendőrökkel oldaná meg a tárca, de az előképzettség nem feltétel, lényegében bármilyen civil szakma képviselői jelentkezhetnek. Munkájukért az iskolaőrök bruttó 230 ezer forint fizetést és további 200 ezer forintnyi éves kafetéria juttatást kapnak.
A szaktárca hozzátette:
a szervezet felállítását követően a rendőrség tartja majd nyilván, hogy hol teljesítenek szolgálatot iskolaőrök.
Jogszabály nem írja elő és nem is fogja előírni, hogy egy intézményben hány iskolaőrnek szükséges szolgálatot teljesítenie – hangsúlyozták.
Nagyobb iskolákban így többen is vigyázhatják a rendet.
Mint ismert, az Országgyűlés július 3-án fogadta el az iskolaőrség bevezetésére vonatkozó törvényjavaslatot, amelynek parlamenti vitájában minden párt egyetértett abban, hogy az iskolában semmiféle erőszaknak nincs helye.
Az őrök feladata a házirend betartatása lesz, jogosultak lesznek elfogni azokat, akik bűncselekményt vagy szabálysértést követtek el, továbbá meggátolhatják az intézmény területére való jogosulatlan belépést és megakadályozhatják, hogy a tanköteles korú diákok a tanítás vége előtt igazolatlanul elhagyják az iskolát.
Az iskolaőrnél nem lesz lőfegyver, használhat viszont gumibotot, bilincset és gázspray-t, a szükségesség és az arányosság elvének megfelelően.
A következő tanévben egyelőre csak az állami fenntartású intézményekbe delegálnak iskolaőröket, hogy könnyebb legyen egységesen elindítani a rendszert, ám a későbbiekben az egyházi és magániskolák is csatlakozhatnak.
Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkártól a Magyar Nemzet úgy tudja, az egyházi intézmények egyelőre nem mutatnak túl nagy aktivitást, ám a magániskolák köréből számítanak új belépőkre.
Kétharmad egyetért
Orbán Viktor miniszterelnök az intézkedés parlamenti vitájában arról beszélt: az ország küszködik a legszegényebbek integrációjának problémájával, és számos helyen elvadultak az állapotok, ezért szükséges az iskolaőrség bevezetése.
A kormányfő szerint elfogadhatatlan, hogy egy szülő fizikailag fenyegesse az iskolában a tanárt. A pedagógusokat és a diákokat meg kell védeni azoktól, akik elvadultak – szögezte le, kiemelve: a felzárkózáshoz először tanulni kell, aztán dolgozni. A tanulás és a munka pedig a rendezettségnél és a fegyelemnél kezdődik.
Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára a vitában arról számolt be, hogy szeretnének mielőbb kifejleszteni egy olyan mobilapplikációt, amely alkalmas lesz arra, hogy a pedagógusok probléma esetén egy pánikgombbal azonnal riasztani tudják az épületben tartózkodó iskolaőrt.
Az intézkedésről júniusban a Századvég reprezentatív lakossági közvélemény-kutatást is végzett, amelyből kiderül, hogy a válaszadók kétharmada (67 százaléka) inkább egyetértett az iskolaőrség létrehozásával, míg 29 százalékuk nem támogatja azt.
A megkérdezettek 61 százaléka szerint az iskolaőrség alkalmas eszköz lehet a pedagógusok elleni erőszak csökkentésére, míg 32 százalékuk ezzel ellentétes álláspontra helyezkedett.
Az elemzésben azt írták, az iskolaőrség olyan eszköz lehet, amely növelheti a pedagógusok biztonságérzetét, az erőszak tartós csökkentése ugyanakkor csakis széles körű, a diákokat, szülőket és pedagógusokat egyaránt megcélzó beavatkozástól várható.
Felfüggeszthető a családi pótlék
Az intézkedés egyébként nem is önmagában áll, hanem egy komplex prevenciós csomag része: ennek keretében az elmúlt években már megduplázta a kormány az iskolapszichológusok létszámát, bevezették az óvodai és iskolai szociális segítést, valamint kiterjedt bűnmegelőzési program zajlik az Iskola rendőre címen.
Az Emmitől a Magyar Nemzet úgy tudja, hogy a most lezárult tanévben 2209 rendőr működött közre az iskolákban, akik főleg bűn- és baleset-megelőzési programokban, kábítószer-ellenes akciókban vettek részt.
Az elmúlt pár évben több száz pedagógus kapott konfliktuskezelési továbbképzést, a jelenleg is zajló, végzettség nélküli iskolaelhagyás megelőzését célzó projektben pedig 35 ezer pedagógust készítenek fel 2021-ig, csaknem tízmilliárd forintból.
Az iskolaőrök munkába állítása mellett újdonság az is, hogy a pedagógusok elleni bűncselekmények már 12 éves kortól büntethetők.
Változás továbbá, hogy ha egy tanulót iskolai erőszakért elítél a bíróság, akkor a szüleinek járó családi pótlék folyósítását is felfüggesztik egy évre.
A büntetőtörvény szerint egyébként a pedagógusok közfeladatot ellátó személynek minősülnek, a sérelmükre elkövetett bűncselekmény így egytől öt évig tartó szabadságvesztéssel sújtható.
Ország-világ
- Orbán Balázs: tanuláskutató intézet alakult az MCC-ben
- Már huszonkétezer kamasz oltását kérték a szülők
- Áder János: az egyházak társadalmi jelenléte a járvány idején is eleven maradt
- Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész
- V4-Franciaország csúcstalálkozót tartanak Budapesten
