2020.04.21. 08:52
Azonnal bevethetők a vegyivédelmi katonák
Riasztást követően három órán belül el tudnak indulni, és bárhol, bármit tudnak mentesíteni a vírustól, illetve a mérgező vagy sugárzó anyagoktól, ha erre utasítást kapnak a honvédség operatív törzsétől.
A veszélyhelyzet elrendelése óta készenlétben van egy huszonöt fős úgynevezett biológiai mentesítő csoport a Magyar Honvédség 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóaljánál – írja a Magyar Nemzet.
A lapnak Miklovich János ezredes, a zászlóalj parancsnoka elmondta, ennek az alakulatnak a tagjai végezték el a Pesti úti idősotthon fertőtlenítését a napokban.
Ismertetése szerint a fertőtlenítést egy belsőtér-mentesítő készlet segítségével hajtották végre, amelyet a nagyobb helyiségekben használnak. A lakótereknél az alkohol tartalmú szereket juttatták ki, amelyek gyors párolgással pusztítják el a víruscsírákat, de a berendezésekben nem okoznak kárt. A katonák szigetelő védőruhát használtak gázálarccal és olyan szűrővel, amely a vírus ellen is tökéletesen véd.
A Magyar Honvédség alakulatai a saját operatív törzsük utasításai alapján hajtják végre a feladataikat, a fertőtlenítést tehát ezen a törzsön keresztül lehet igényelni
- emelte ki a parancsnok.
A zászlóalj utoljára a kolontári vörösiszap-katasztrófánál hajtott végre hasonló feladatot, ott a lakott területeket elárasztó lúgos, maró anyagok ellen küzdöttek.
A vegyivédelmi szolgálat ugyanakkor folyamatosan részt vesz a NATO gyorsreagálású erejében, most is készenlétben van egy helyszíni mintavevő és -azonosító csoport a Magyar Honvédség Görgei Artúr Vegyivédelmi Információs Központ biztosításában. A vegyivédelmi zászlóaljnál egy úgynevezett multifunkciós szakasz áll készenlétben, amely képes rövid időn belül kitelepülni a műveleti területre, és csatlakozni a NATO egységeihez. A zászlóalj alaprendeltetése a tömegpusztító fegyverek, a vegyi, biológiai és atomfegyverek elleni küzdelem.
Részt vesznek a honvédelmi katasztrófavédelmi rendszerben, fő profiljuk a nukleáris balesetek elhárítása lett, de nagymértékű vegyi szennyezés esetén is képesek segíteni a katasztrófavédelmi hatóságoknak. A vegyivédelmisek kiképzése is speciális: egy évben legalább kétszer gyakorlatoznak itthon, és legalább két alkalommal mennek külföldre is, ahol éles, mérgező harcanyaggal hajtanak végre feladatokat – írta a lap.
Járvány
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 171 az új fertőzött és elhunyt öt beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltottak, 225 az új fertőzöttek száma, elhunyt 3 beteg
- Magyarország felkészült egy esetleges újabb egészségügyi válságra (videó)
- Koronavírus: 355 az új fertőzött, a múlt héten elhunyt 10 beteg
- Koronavírus: 6 millió 422 ezer a beoltott, 469 az új fertőzött és elhunyt 3 beteg
Járvány
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 171 az új fertőzött és elhunyt öt beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltottak, 225 az új fertőzöttek száma, elhunyt 3 beteg
- Magyarország felkészült egy esetleges újabb egészségügyi válságra (videó)
- Koronavírus: 355 az új fertőzött, a múlt héten elhunyt 10 beteg
- Koronavírus: 6 millió 422 ezer a beoltott, 469 az új fertőzött és elhunyt 3 beteg