Világbajnokság

2021.12.10. 19:54

Legyőzte Kongót a magyar női kézilabda-válogatott

A magyar női kézilabda-válogatott 30-22-re legyőzte pénteken Kongót a spanyolországi világbajnokság középdöntőjének második fordulójában.

 A 18 fős magyar keretből ezúttal Szabó Laura és a sérüléssel bajlódó Klujber Katrin maradt ki.

Nyitott védekezéssel kezdtek az afrikaiak, amit a magyarok jól használtak ki. 

A tizedik percben még csak két góllal vezettek, a folytatásban gyors ellenakciókkal 5-0-s sorozatot produkáltak, és bár mindkét kapu előtt akadtak pontatlanságaik, megnyugtató előnyt dolgoztak ki. 

Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány a félidő felénél szinte a teljes kezdőcsapatát lecserélte. A frissen beállt játékosok hasonlóan teljesítettek, magabiztosan kézilabdáztak, így a csapat 16-8-as előnyben volt a szünetben.

A második félidő elején kétszer is előfordult, ami addig egyszer sem: a kongóiak egymás után kétszer is betaláltak. Golovin a találkozó kétharmadánál időt kért, mert csapata teljesítménye némileg visszaesett, de ez csak abban mutatkozott meg, hogy nem tudta tovább növelni a különbséget. A 49. percben volt először tízgólos a magyarok előnye, az afrikaiak sok időt töltöttek emberhátrányban, de mivel a mérkőzés utolsó három gólját ők szerezték, végül csak nyolc találattal kaptak ki.

A mezőny legeredményesebb játékosa Planéta Szimonetta volt nyolc góllal, Lukács Viktória hetet lőtt. Utóbbit a meccs legjobbjának választották.

 A túloldalon Betchaidelle N'Gombele hét, Diane Gaelle Yimga hat alkalommal talált be. A kapusok közül az első félidőben Szikora Melinda 14 lövésből hatot védett, Szemerey Zsófia a második felvonásban 15-ből kettőt.

A két csapat ötödik egymás elleni mérkőzésén az ötödik magyar siker született, de ez volt a legkisebb különbségű.

A magyarok Szlovákiát és Csehországot felülmúlták, Németországtól viszont kikaptak, így az E csoport második helyén végeztek és két pontot vittek magukkal a középdöntőbe, ahol vereséget szenvedtek Dániától. Mivel péntek délután a németek nyertek a Koreai Köztársaság ellen, biztossá vált, hogy a magyar együttes nem juthat a negyeddöntőbe.

A magyar válogatott vasárnap 18 órától a Koreai Köztársaság ellen zárja szereplését a világbajnokságon.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!