zöld ügyek

2020.01.16. 20:01

Kezdetét vette a Zöld Város projekt Komáromban

A Zöld Város projekt már kezdetét is vette Komáromban, melynek részeként a Jókai ligetben meg is kezdődtek a munkálatok. 

K. D.

smart

Forrás: 24 Óra

Fotó: Körtvélyfáy Dina

Projektindító sajtótájékoztatót tartottak csütörtökön a Jókai ligetben, ahol már elkezdődtek a Zöld Város program munkálatai. Az eseményen dr. Molnár Attila polgármester, Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő és a körzet önkormányzati képviselője, Nagy Nikolett vett részt.

Dr. Molnár Attila arról beszélt, a projekt csaknem négyszázmillió forintból valósul meg, amelynek egyik felét TOP-os forrásból finanszírozzák, másik felét pedig az önkormányzat állja. Az új belvárosi rész jövő januárra készülhet el. Hozzátette, a város kiemelten fontosnak tartja a zöld ügyek képviseletét, ebbe a gondolkodásba pedig tökéletesen illeszkedik a Zöld Város projekt is, amely a Jókai liget zöldfelületének, valamint a Táncsics, a Sport és a Beöthy Zsolt utca, továbbá a Brigetio Gyógyfürdő parkolójának részbeni felújítását célozza.

Nagy Nikolett elmondta, büszke rá, mennyi fejlesztés történt és történik körzetében. Hangsúlyozta, ez a mostani beruházás különösen fontos, hiszen hozzájárul ahhoz, hogy ez a körzet Komárom idegenforgalmi és turisztikai központjává váljon. Czunyiné dr. Bertalan Judit hangoztatta, örül annak, hogy a város jövőképében szerepel a környezethatékonyság, energiatakarékosság és a tudatosság is.

További részletek a 24 Óra január 17-i számában!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában