Huszonöt éve hunyt el a bajóti asszonyok festője, Szántó Piroska

Az MTVA Sajtóarchívuma közölt a napokban portrét Szántó Piroska Kossuth- és kétszeres Munkácsy Mihály-díjas festő- és grafikusművészről, aki 25 éve hunyt el. Kevesen tudják, de a híres művész több szállal kötődik megyénkhez.

1913. december 7-én látta meg a napvilágot kiskunfélegyházi polgárcsaládban. Ötéves volt, amikor apja elhagyta őket, anyja öngyilkos lett, a gyermekeket a rokonok nevelték fel. Piroskát 1931-ben felvették a budapesti Iparművészeti Főiskolára, a következő évben átiratkozott a Képzőművészeti Főiskolára, de egy szemeszter után a baloldali diákmozgalmakban való részvétele miatt kizárták. 1937-ben Bálint Endre hívására ment Szentendrére, ahol a Korniss Dezső és Vajda Lajos körül csoportosuló fiatalok köréhez tartozott. Ettől kezdődően haláláig kötődött a szentendrei művészélethez, ott alkotott nyaranta, ott alakult ki művészi szemlélete Korniss és Vajda mellett Barcsay Jenő, Czóbel Béla és Ámos Imre hatására. 

Első házassága Seiden Gusztáv fotóművésszel rövid ideig tartott. Válása után egymásba szerettek Vas István költővel, de a zsidótörvények miatt csak a második világháború után házasodhattak össze. 1944-ben a Komárom megyei Bajóton bujkált, a nyilas terror idején visszament Budapestre. A háborús emlékekben gyökerezik a bajóti asszonyokról az 1970-es évek második felében készített, monumentális, a pasztell technikától líraivá szelídült figuráinak sora. A bajóti hónapokról keveset tudni, de Boris néni, a parasztasszony példakép és a bajóti (boyóti: lásd Bánk bán) mélyszegénység nagy hatást tett rá. 

Szántó Piroska 1935-től vett részt rendszeresen kiállításokon, csoportos tárlatokon. Később, 1957-ben a Csók Galéria kiállításával indultak újra tárlatai – a korszak végül az ezen az illusztrációs munkásságon túlmutató Gyermekbiblia színes rajzaival záródik. A sorozatot önállóan is bemutatta az esztergomi Keresztény Múzeum. Lukácsy András visszaemlékezése szerint az eredeti megbízás kitűnő lehetőséget ad számára a könyvecskék világában való elmélyedésre. 

Ennek is lesz folytatása, a későbbi pléh-Krisztus sorozat és az a vállalkozás, amellyel menekítő falujának, Bajót templomának stációsorozatot fest. Formálisan a plébános felkérésére, de ez is baráti dolog: az idős pap mindvégig hűséges társuk és Pista (Vas István költő) gyóntatója marad. Lukácsy szerint az illusztrációiba bezárt művészből itt igazi festő válik, s a rajzok élénk színeiből így lesz a vászon számára is összetéveszthetetlen Szántó Piroska-i kolorit.

A művészt az ötvenes évek első felében nem engedték kiállítani, ekkor többnyire irodalmi illusztrációk adtak számára megélhetési lehetőséget: Villon, Boccaccio, Shakespeare, Kipling, Krúdy és Radnóti műveihez készített rajzokat. 1956 eseményeit drámai riportrajzokban örökítette meg. A hatvanas-hetvenes évektől erősödött fel művészetében a különböző témák sorozatokban való feldolgozása. A népi kultúra és a tradicionális erkölcsi értékek pusztulása ihlette az Útszéli pléh Krisztus sorozatot. 

Ugyancsak a hetvenes években indult a Szerelmesek című sorozata: ennek korai darabjain indázó vonalakkal rajzolt, arany, ezüst, fekete és fehér színekkel festett, csurgatással készült, ölelkező figurákat ábrázol a szecesszióra emlékeztetően. A sorozat második csoportjának darabjai az alkotói pálya utolsó évtizedében keletkeztek, s ezeken a művész színekben gazdagabban, az úgynevezett tupfolással (ronggyal felhordott festékkel) készült képeken pedig matériában is érzékibben jeleníti meg egymásnak feszülő párjait. Szántó Piroska képzőművészi tevékenységének fontos és érdekes kiegészítői irodalmi értékű önéletrajzi könyvei, amelyekben életének fordulópontjairól vall, és kortársainak állít emléket. (Bálám szamara, Forradalmi szvit, Akt, Bálám szamara és a többiek). 

Szántó Piroska életének 85. évében, 1998. augusztus 2-án halt meg Budapesten.