– Minél több víztározót és minél kevesebb gátat szeretnénk építeni. Tudni kell, hogy a magyar embereknek van egy sajátos szívbéli, romantikus viszonyuk a Dunához. Magyarországon a gátakkal szemben mindig is erős érzelmi kitörések voltak és ez így is marad szerintem a következő évszázadokban. A Duna mindig is valódi barátja volt a magyar családoknak. Éppen ezért hiszem, hogy egy iparszerű gátépítési program sosem lesz napirenden ebben az országban. Amikor politikusok ezzel próbálkoztak, akkor bele is buktak és ez így is van jól. Marad tehát jó megoldásnak a víztározók építése, amelyeknek lényege a fölösleges víz elvezetése és tárolása, ami egyben a mezőgazdaságnak is jó. Azokon a helyeken azonban, ahol az évszázad árvize a legnagyobb károkat okozta, ott erősíteni, fejleszteni kell a gátakat is. Ez történik most Komáromnál, ahol 14,3 kilométeres szakaszon erősítjük a gátrendszert. Összesen 9 helyen lesz szükség hasonló védmű elkészítésére, ráadásul a megyét még az almásfüzitői szakasz is érinti. Ugyan tavaly ott nem volt akkora a baj, de a vörösiszap tározó miatt különösen figyelni kell a Dunára. Azt tervezzük, hogy 2015 őszére ez a munka befejeződik.
– Komárom kapcsán fontos beruházás az új Duna-híd, amelynek építése jelen állás szerint 2016-ban indulhat el, a tervek szerint 2017 végére készülhet el. Úgy tudjuk, hogy nemrég a szlovák és a magyar fél Révkomáromban a megvalósíthatósági tanulmányról tárgyalt, aminek március 31-ig kell elkészülnie, hogy október végére megkaphassák az építési engedélyt. Minden a tervek szerint halad?
– Jól állunk, meglesz a híd 2017-re. Erről Fico miniszterelnök úrral van egy megállapodásunk. A szlovák kormányfőkkel való megállapodásaimról amúgy is jó emlékeim vannak, hiszen Dzurinda miniszterelnök úrral annak idején az esztergomi híd kapcsán egyeztünk meg és akkor is betartottuk a határidőket. Az a konstrukció egy hasonló együttműködésen alapult, amelyben a szlovák és a magyar fél, illetve az unió jó partnernek bizonyult. Később a Duna másik szakaszán is tervezünk hídépítést, de most a komáromira koncentrálunk. Ez ráadásul egy olyan híd lesz, amelyen a személyforgalom mellett a kerékpáros és gyalogos forgalom is biztosított lesz. Ehhez kapcsolódik az a gazdasági megállapodás is, amelyet a Suzukival kötöttünk, s ami tartalmaz egy, a hídra vezető utat is. Tehát ez az itt élők szempontjából, a közlekedők számára, valamint gazdasági nézőpontból is fontos beruházás.
– Napi 14 ezer ingázó számára fontos kérdés a Budapest-Esztergom vasútvonal felújítása. Ennek eredetileg 2014 tavaszáig kellett volna elkészülnie, sokkal kisebb költséggel. Mi okozza a legalább fél éves csúszást és a milliárdos költségnövekményt?
– Az oka röviden annyi, hogy magyarok vagyunk és rengeteg ötletünk van. Hosszabban kifejtve annyi történt, hogy a felső szakasz fegyelmezetten, rendben elkészült, az alsón viszont a kisajátítások lassították a folyamatot. Mindenkinek volt egy ötlete, hogy melyik földet, mennyiért és hogyan kellene bevonni a beruházásba. Amire mindezeken a vitákon átrágjuk magunkat, az rengeteg időbe kerül. Van tehát egy kicsi csúszás, de az év végéig elkészülhet a vasútvonal.
– Esztergom amúgy az ország egyik legszebb városa, a magyar történelem egyik legfontosabb helyszíne. A nemzet ékköve is lehetne, mégis a botrányköve hosszú évek óta. Mi ennek az oka és mi lehet a megoldás?
– Valami van ott a levegőben. A nyugalom mindig átmeneti volt ebben a városban. Pedig Esztergom sokat fejlődött és lassan méltóvá válik külalakjában is arra a címre és helyre, amit az emberek szívében elfoglal. Mégis csak az egyik fővárosa az országnak Budapest és Székesfehérvár mellett. Ráadásul ha nem politikusként gondolunk Esztergomra, akkor egy finom kávé után a bazilika lábánál sétálva megállapíthatjuk, hogy kevés ilyen szép hely van az országban. A várossal nincs baj, a helyi politikával már annál inkább. De demokráciában a politikusok bírálata helyénvaló, viszont azt sosem szabad elfelejteni, hogy a választópolgárok döntenek arról, hogy kik irányítsanak. Esztergomban az ott élő embereknek nem sikerül egyértelmű helyzetet kialakítani. Én az előző polgármestert, Meggyes Tamást is támogattam. Neki is meg kellett küzdenie számos nehézséggel, nem is tudott minden akadályt venni. A mostani polgármester asszonyt is támogatom, ott voltam az árvízi helyzetben és megadtam minden segítséget. Ezen túlmenően két lépésben összesen 24 milliárd forint adósságterhet vettünk le a város válláról. Választás előtt állunk, bízom abban, hogy most majd sikerül nyugvópontra juttatni az esztergomiaknak a vitáikat.
– Legutóbb Tatabányán, a Bridgestone tatabányai gumiabroncsgyárának bővítése alkalmából szervezett alapkő-letételen beszélgettünk. Akkor azt mondta, hogy Tatabánya a jövő modern ipari Magyarországának kis központja lehet. Hogyan?
– Akkor is beszéltem róla, hogy Tatabánya az egyik olyan város, amelyet különös figyelemmel kísérek. Történelmi jelentőséget tulajdonítok annak, hogy milyen lesz a jövője az egykori szocialista iparvárosoknak. Ilyen Dunaújváros, Tatabánya, Ózd és Komló. Ezek a szocializmusban felfejlesztett városok a kommunizmus büszkeségei voltak, de jött a kérdőjel a rendszerváltás után, hogy vajon mit kezd velük a szabad és demokratikus Magyarország. Mindegyik város külön történet, de én úgy látom, hogy a legnagyobb sikertörténet Tatabányáé. Ha Esztergomra büszkék lehetünk a múltja miatt, akkor Tatabányára a jelene miatt lehetünk azok. Nagyon kevesen fogadtak volna arra húsz éve, hogy egy szocialista iparlogika mentén felépített várost sikerül úgy átalakítani, hogy ma a modern nyugat-európai városokkal is versenyképes. Ha megnézzük az ipari parkot, akkor látható, hogy világcégek üzemei állnak egymás mellett, mint egy nyugati nagyváros ipari negyedében. Ehhez gratulálok a tatabányaiaknak. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy ez a település több falu összevonásából jött létre, így meg kell teremteni azokat a közösségi tereket, ahol az emberek találkoznak. Viszont ebben is jól haladnak, s ezt a célt szolgálhatja majd a felépülő új sportcsarnok is. Nagyon fontos, hogy a sport – legyen szó fociról vagy kézilabdáról ne csupán magáról a játékról szóljon, hanem sokkal inkább a nézőkről. Egy Tatabánya méretű város komoly közösségi terek nélkül nem tud színvonalas életminőséget biztosítani az ott élőknek.
– A multifunkciós sportcsarnok akkor fog mindig megtelni nézőkkel, ha a tatabányai kézilabda felzárkózik a veszprémi és szegedi szinthez. Lehetségesnek tartja ezt?
– Azzal kezdeném, hogy a kézilabdánál is szükséges egy olyan rendszer, amely a futball területén már működik. Világos, átlátható rend kell abban, hogy mire ad pénzt az állam és mire nem, hova mennek a tévés közvetítési díjak és így tovább. Látni kell, hogy az utánpótlásra kell közpénzt költeni, a profikat piaci alapon kell fizetni. Kézilabdában ez a rendszer még nem működik megfelelően, az első pozitív lépések már megtörténtek. Világszínvonalú csapataink vannak, akár a győriek női, a veszprémiek férfi csapataira, vagy a válogatottjainkra gondolunk. Ugyanakkor mi partnerek vagyunk a mostaninál nagyobb súlyt vállalni elsősorban az utánpótlásban, amelyet jeleztünk is a szövetségnek. A Mocsai Lajos vezette akadémiát támogatjuk, ahogy éppen tegnap döntöttünk a Rátgéber László vezette kosárlabda akadémia támogatásáról is. A kézilabda terén egyébként az nem teljesen fair, ha két csapat minden erőforrást felszív, mert két csapat versengésére nem lehet erős bajnokságot építeni. A tető sem áll falak nélkül, alá kell dúcolni. Azaz kell Tatabányán, Csurgón, Gyöngyösön és a kétmilliós Budapesten is erős kézilabdacsapat. Mi ebben csak a partnerséget tudjuk felajánlani, a szövetségek döntenek. Sosem jó, ha a kocsi megelőzi a lovat, márpedig ebben az esetben a lovak a szövetségek, ők mennek elöl.
– Ha már a sportnál tartunk, akkor megkérdezném, hogy miként látja, kijuthatunk-e Pintér Attilával és az új csapattal az Európa-bajnokságra?
– Mindig gúnyolódnak azon, hogy a kormány is és én is a kelleténél többet foglalkozunk a futballal. Ez félreértése a helyzetnek. A futball ugyanis olyan, mint a magyar társadalom. Ez nem arról szól, hogy egy sportágról beszélünk, hanem arról, hogy miként élünk mi magyarok és hogyan töltjük a szabadidőnket, hogyan neveljük a gyerekeinket. Ami az esélyeinket illeti, fontos megjegyezni, hogy Pintér Attila jó választás volt a kapitányi posztra, ő egy igazi magyar karakter. Talán úgy is fogalmazhatnánk, hogy ő a mi fiunk. Sikerei voltak itthon és külföldön, bajnoki címek két különböző csapattal, a Fradival és Győrrel, úgyhogy már bizonyított. Így hát bízhatunk benne, drukkolhatunk annak, hogy sikeres lesz és ott lehetünk az EB-n. Ugyanakkor a siker nincs garantálva, ahhoz bravúr kell. Ezt azért mondom, mert 5-600 ezer igazolt játékos kellene ahhoz, amivel garantálni lehetne egy minőségi színvonalat. Évről évre több gyerek van a pályákon, de még nem elég. Egy biztos, figyelve a magyar labdarúgásról folyó vitákat mindig arra jutok, hogy egyetlen üdvözítő út létezik: mindenkinek a saját munkáját egy kicsivel jobban kell végeznie. A kormány jobban támogatja a sportot, de többet nem tehet. Akik viszont benne dolgoznak, minden nap kicsivel többet és jobban kell, hogy dolgozzanak az eredményekért.
