Rongálás

2017.08.09. 11:02

Valaki szétbarmolta a vasúti sorompót. Segítsen elkapni!

Az Esztergomi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya nyomozást folytat vasúti közlekedés biztonsága elleni bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

kemma.hu

A rendelkezésre álló adatok szerint augusztus 3-án 7 óra 10 percet megelőzően ismeretlen személy Esztergom-kertváros belterületén, a Székely Mihály utca és az Esztergom-Budapest Nyugati Pályaudvar között található vasútvonal szintbeli kereszteződésében lévő AS 414 számú vasúti átjárót biztosító „b” jelű fénysorompó jobb oldali felső és alsó optikáját betörte, a fénysorompó felett lévő andráskereszt bal alsó szárát letörte, valamint az „a” jelű fénysorompó felett lévő andráskeresztet meghajlította és kis mértékben jobbra elfordította, ezzel a vasúti közlekedés biztonságát veszélyeztetve. A rongálás során a fényjelző berendezés elektronikája meghibásodott, fényjelzést a hiba elhárításáig egyik készülék sem adott.

A hatóság kéri azoknak a személyeknek a jelentkezését, akik látták az esemény lefolyását és az elkövetőről/elkövetőkről információval rendelkeznek. Jelentkezés az Esztergomi Rendőrkapitányságon személyesen, esetleg a 06 (33) 510-240-es, vagy a 107-es illetve 112-es segélyhívó telefonszámon, vagy a telefontanú 06/80/555-111-es zöld számán lehetséges.

Címkék#rendőrség

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!