Hírek

2006.03.22. 17:09

MIÉP: nem döntöttek a nagygyűlés időpontjáról

A MIÉP-Jobbik Harmadik Út április 1-jére és 2-ára is bejelentette a rendőrségen, hogy nagygyűlést tart a Hősök terén, ám azt, hogy melyik napon lesz a demonstráció, várhatóan csak március 31-én döntik el.

BAMA

Győri Béla szóvivője az MTI-nek elmondta, amikor a Fidesz és az MSZP az április 2-i kampányzáró nagygyűlést mellett határozott, pártja is eldöntötte, hasonló rendezvényt tart a Hősök terén. De amikor kiderült, hogy az MSZP egy nappal előre hozza az időpontot, a MIÉP akkorra is lefoglalta a helyszínt.

A szóvivő szerint a két nagy párt szinte monopolizálni akarta a kampányzárót, mint eseményt. „Minden országos listát, minden területi listát állító párt azonos eséllyel indul (a választásokon). Mivel mi mind a húsz területi listát felállítottuk és országos  listánk is van, mi is úgy gondoltuk, tartunk kampányzáró gyűlést, és elmondjuk a magunkét” - tette hozzá Győri Béla.

Nagy Ervin a Jobbik választmányának elnöke kedden a szavazolap.hu-nak azt nyilatkozta: április 2-án tartják nagygyűlésüket a Hősök terén. „40-50 ezer emberre biztosan számítunk” - mondta.

Ezek is érdekelhetik