Hírek

2005.09.17. 07:00

Le akarjuk birkózni az egész világot

Szeptember végén birkózó-világbajnokságot rendez Budapest. A jelszó: „A birkózás új világa”. Hegedűs Csaba szövetségi elnök szerint a világbajnokság több lesz, mint sportesemény: show, ünnep, látványosság.

Malonyai Péter

– Néhány éve világklasszisoktól hallottam, hogy egy baj van a birkózással: csinálni rettenetesen fárasztó, nézni elképzelhetetlenül unalmas. Segíthet ezen a körítés?
– Az idézet meglehetősen régi, ma már képtelenség azonosulni vele. Sok változás történt azóta. Budapesten például először lépnek egyszerre szőnyegre a szabad-, a kötöttfogásúak és a nők, a viadal egyenes kieséses, egy-egy kategória versenyei egy napig tartanak, azaz minden este három győztest hirdetnek, nem unatkozik majd a közönség.

– Ha így van, miért kellenek a koncertek, a kiállítások, mi szükség ezer és ezer úgynevezett kiegészítő programra?
– Egy világbajnokságot a sportnak kell földobnia, ezen nincs vita. Az sem kérdés, hogy nálunk akkor sikeres egy-egy verseny, ha magyar diadalok vannak. Ezt lehetetlen garantálni, az viszont megoldható, hogy mindenki jól érezze magát, aki megtiszteli a viadalt. Olyan ez, mint amikor gulyáslevest főzünk. Hiába enyém a legszebb marhalábszár, krumpli és zöldség, semmire sem megyek fűszerezés nélkül. Sokat szajkózzuk, hogy a sport a kultúra része, szórakoztatóipari ágazat, mi viszont nemcsak beszélünk róla, hanem annak szellemében is cselekszünk.

– Félő, hogy átesnek a ló túlsó oldalára, és végül Edvin Martonra vagy a Neotonra többen lesznek kíváncsiak, mint a versenyekre.
– Ettől nem félek. Azt tartom, hogy egy világbajnokságnak mindig meg kell mutatnia a sportág értékeit. Én például csak hallomásból tudom, mekkora közönségsiker volt az 1958-as kötöttfogású világbajnokság szabadtéren, a Margitszigeten, a mai birkózópalánták viszont a diákolimpián mutathatják meg, mit tudnak, mindegyikük kap egy érmet, amelyre – ha majd fontos lesz nekik a múlt – szívesen néznek. Vagy a régiek… A birkózótalálkozón tavaly négyszázan kérdezgették egymást: „emlékszel, öreg…?” Ezek fontos dolgok, mint ahogy az is, hogy az athéni, nem éppen szép emlékű ügyeink után a világbajnokság kapcsán jön először Budapestre a Magyar Olimpiai Bizottság jubileumát köszönteni a NOB elnöke.

– Biztos vagyok abban, hogy nem lesz baj a versennyel, elvégre, amibe eddig belefogott, mindig sikerült önnek.
– Mondogatták is rám, hogy „mit akar ez a marha, meg akar halni…?” Ami pedig a sikereket illeti, én csak annyit mondhatok, mindig akartam valamit, amit nem egyszerű megcsinálni. Ami a mostani világbajnokságot illeti, ahhoz, hogy a versenyek rendben lemenjenek elegendő a rutin. Ahhoz viszont, hogy beszéljenek az eseményről, rengeteg ember munkája szükségeltetik, hosszú hónapokon át. A nemzetközi szövetség elnöke, Martinetti úr azt mondta nekem: „Csaba, mutassátok meg a világnak!”, és mi meg akarjuk mutatni, mit tudunk.

– És aztán addig megy előre, amíg célba nem ér.
– Másként nem lehet. A moszkvai olimpia előtt például nem egyszerűen letettem az asztalra Kocsis Feriék edzéstervét, hanem kiizzadtam, megszültem. Ötven-száz variáción rágtam át magam, nem feleslegesen, mert minden kísérlet tapasztalatokat hozott. Viszont a mű az enyém lett, teljesen. Ha éjjel háromkor fölkeltettek volna, és azt mondják, július huszonhatodika, én kapásból rávágom az aznapi programot. Akármit csináltam, beletettem az életemet. Szerintem másképp nem lehet.

– Ezt a mentalitást otthonról hozta?
– Biztosan a gének is számítanak, de inkább olyan volt az életem, hogy ilyen lettem. A birkózásnak főszerepe lehet benne, elvégre hivatalosan is küzdősport. Belém ivódott, hogy mindenért rettenetesen meg kell dolgoznom, és ha megtettem, akkor az élet megengedi, hogy egyszer-egyszer sikerem legyen. Nem folyamatosan, egyszer-egyszer, néha-néha – ezt nem győzöm hangsúlyozni. De világszínvonalon ilyen a sport. Minden attól függ, meg tudsz-e tenni két-három lépést a határterhelésen túl. Addig könnyű a víz alatt maradni, amíg bírod. Ha tovább maradsz néhány másodperccel, az akkor is nagy tett, ha tudod, hogy úgyis újraélesztenek.

– Egyszer azt mondta, hogy a birkózás olyan, mint az élet…
– Olyan. Rengeteg munkával jár, nincs olyan lépés, amelyet kihagyhatnál a csúcs felé. Ha jön felém egy hústorony a szőnyegen, nem szólhatok a mamámnak, hogy állítsa meg, én most lazítok egy kicsit. Lehet, hogy egy kívülállónak kevésbé szórakoztató a mi sportágunk, de van egy titka: csak a testedre számíthatsz, nincs segédeszköz. És ész kell hozzá, elvégre a támadó és a védekező taktika harcáról van szó. Ráadásul nem direktben, hiszen az egyenes támadást egy gyengébb birkózó is hárítja, a másodlagos, harmadlagos szándékon viszont nem lát át.

– A diadalok, gondolom, arra azért jók voltak, hogy utánuk nem tettek keresztbe önnek.
– A siker semmire sem garancia. A moszkvai olimpia utáni esztendőben például hiába nyert olimpiát Kocsis Feri és Növényi Norbi, az akkori sporthivatali elnökhelyettessel ordítva kellett vitatkoznom arról, hogy a legjobb ifik ott lehessenek a világbajnokságon. Öt gyerekről volt szó, akiket azért nem vittünk ki a juniorok versenyére, hogy a saját korosztályukban bizonyítsanak. Én a juniorokkal voltam Colorado Springsben, hazafelé a repülőtéren tudtam meg, hogy a szövetség elnöke a hátam mögött megegyezett az elnökhelyettessel, hogy a gyerekek nem utazhatnak. Üvöltöttem vele, mint a sakál, mert a gyerekeket csak egyszer lehet becsapni. Végül utazhattak, öten voltak, öt aranyérmet hoztak haza.

– A sors hosszú távon igazságos. Mint például Majoros esetében, Athénban. Megérte rábeszélni, hogy ne fordítson hátat a birkózásnak.
– Meggyőződésem volt, hogy sokkal, de sokkal többet ér annál, hogy külföldön, edzőpartnerként keresse a kenyerét. Sikerült meggyőznöm, hogy folytassa a versenyzést. De ez nem az én érdemem, a megérzés kevés lett volna. Ő volt az, aki elvégezte a melót, mégpedig kőkeményen, ő ment ki a szőnyegre, ő nyerte meg a versenyt. Én csak mellékszereplő voltam. Hogy a sors igazságos lenne? Lehet… Ha az, akkor nem lesz semmi gond a budapesti világbajnoksággal.

– Beleértve azt is, hogy a magyar sikerek sem maradnak el? Elvégre, mint mondta, a világbajnokságon a sport a főszereplő, márpedig nálunk csak a győzelem számít.
– Jós nem vagyok. Azt viszont tudom, minden birkózó azért lép majd szőnyegre, hogy legyőzze az egész világot. A magyarok is. Ez biztos, és ez a fontos. Az alapállás. Tudja, mekkora a világ? És akkor ő, a kis porszem, a legjobb akar lenni. Ez áll nála a középpontban. Mert csak ez lehet a kiindulópont az életben.

Hegedűs Csaba

Született: 1948. szeptember 6., Sárvár

Klubjai: Szombathelyi Volán (1957–67), Vasas (1967–79)

Legjobb eredményei: olimpiai bajnok (1972, München), világbajnok (1971),

Európa-bajnok (1976, 1977)

Szövetségi kapitány: 1980–88

Tisztségei: a magyar szövetség elnöke (1992-), a nemzetközi szövetség számvizsgáló bizottságának tagja (1998-)

Mesteredző: 1985

Klubjai: Szombathelyi Volán (1957–67), Vasas (1967–79)

Legjobb eredményei: olimpiai bajnok (1972, München), világbajnok (1971),

Európa-bajnok (1976, 1977)

Szövetségi kapitány: 1980–88

Tisztségei: a magyar szövetség elnöke (1992-), a nemzetközi szövetség számvizsgáló bizottságának tagja (1998-)

Mesteredző: 1985 -->

Ezek is érdekelhetik