2024.05.04. 19:43
Aki óvodát épít, az a jövőt építi - Gyermelyen is így tettek, 260 millióból +fotók
Duplán ünnepelhettek a kistelepülésen élők szombaton, ugyanis ötvenéves lett a gyermelyi óvoda, amelyet felújítottak és bővítettek. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Programnak (TOP) köszönhetően kétszázhatvan millió forintból valósult meg a Gyermelyi Kippkopp Napköziotthonos Óvoda beruházása.
– Nyolcvanhat óvodásunk van, a település lélekszáma ezerhatszáz fő. Úgyhogy gondolkodnunk kellett a bővítésben és létrejött ez a gyönyörű épületrész, amely összekapcsolódik a régi óvodával. Két új csoportszobát alakítottunk ki – emelte ki Kókai Rita, a település polgármestere.
Mindemellett korszerűsítették és bővítették az épületben működő főzőkonyhát is. Így újult meg a gyermelyi óvoda.

Fotó: Zetovics Márió / Forrás: 24 Óra
– A vármegyében ezerkétszáz férőhelyet újítottunk fel és nyolcvankettő újat teremtettünk, ebből az egyik a gyermelyi. Nagyon fontos, hogy ez majdnem 2,5 milliárd forintot tett ki, és ezt még folytatjuk, mert a TOP Pluszban két bölcsődefejlesztésre és tizennyolc óvodafejlesztésre összesen 3,8 milliárd forint áll rendelkezésre – hangsúlyozta Popovics György, a vármegyei közgyűlés elnöke, aki hozzátette:
– Rendbe kell tenni az infrastruktúrát minden településen, és ebből az egyik legfontosabb az, hogy a kisgyermekeket nevelő intézmények részesülhessenek minél több pénzben.
Az eseményen emléklapokat adtak át azok számára, akik nélkül nem sikerülhetett volna megvalósítani az álmot.
Aki óvodát épít, az a jövőt építi
– kezdte gondolatait Erős Gábor országgyűlési képviselő, aki kiemelte: legszebb, hogy közösen építik a jövőt. Nemcsak az önkormányzat gondolkodik így, hanem az itt élő vállalkozók, az itt élő lakosok.
50 éves a gyermelyi óvoda
A dupla ünnepségen, amelyen részt vett dr. Kancz Csaba kormánymegbízott is, a helyi óvodások műsorral kedveskedtek a megjelenteknek, továbbá az önkormányzat és az intézmény virágcsokorral köszöntötték az óvoda korábbi vezetőit. A szalagátvágást követően két hatalmas tortával ünnepelték az ötven évet. Az óvoda egyik termében fotókiállítással, egy másikban pedig babakiállítással készültek.
GALÉRIA: 50 éves lett a gyermelyi óvoda, amelyet felújítottak és bővítettek (Fotó: Z.M.)
Fotók: Zetovics Márió