2005.04.18. 06:35
Az Egert legyőzve a Vasas is bejutott a pólódöntőbe
A Vasas–Eger pólópárbaj tegnap, a Komjádi uszodában rendezett ötödik meccsen dőlt el. Az angyalföldiek 9-7-re nyertek, s bekerültek az ob I rájátszásának fináléjába.
Az első negyedben az Eger vezetését követően a hevesiek rendre a kapufát találták telibe. Eközben a Vasas sorozatban gólra váltotta az emberelőnyöket. Az angyalföldiek a második hét percben már 4-1-re is vezettek, Varga Dénes remekelt, háromszor volt eredményes. Az Egernek nem ment a játék, teljes létszámban képtelen volt kapuba találni, ráadásul a fórjait is elpuskázta.
A félidőben 5-1-re elhúzott a Vasas. A harmadik játékrészben csökkentette hátrányát Gerendás György alakulata. A negyedikben pedig 3-7-ről 6-7-re még közelebb zárkózott, de képtelen volt egyenlíteni. Ráadásul a zűrzavaros végjátékban az Eger edzője piros lapot kapott, vagyis vezér nélkül maradt a gárda. Nyert a Vasas, bár a hevesiek tiltakoztak Nyéki cserével történt végleges kiállítása miatt, Marjay játékvezető pedig a meccs zárultakor váratlanul a vízben kötött ki. A rájátszás fináléja április 24-én rajtol, a Vasas a Honvéddal találkozik.
A sorozat az egyik csapat harmadik győzelméig tart. Férfi vízilabda-bajnokság, rájátszás, elődöntő, 5. mérkőzés: TEVA-VasasPlaket–Brendon-ZF-Eger 9-7 (3-1, 2-0, 1-2, 3-4)