2005.04.15. 00:00
Álbotrány a kőrisfák körül
[caption id="" align="alignleft" width="111"] A kőrisfa egyik fajtája a főváros több területén megtalálható
[/caption]Allergiát okoznak az Andrássy útra ültetett kőrisfák. A háromszázötven növényre százötmillió forintot költött a főváros. De az is igaz: jó megoldás nem létezik. – Szinte nincs olyan fa, melynek virágpora nem okoz allergiát – mondta a Reggelnek Nékám András, a Magyar Allergológiai Társaság elnöke. Bár a kivágott platánfák kisebb mértékben okoznak panaszokat. Azok ugyanis az ötös allergiai skálán a kettes fokozatba, míg a kőrisek a hármas fokozatba sorolhatók. A benzingőzt „elviselő” nyír- és égerfákkal is hasonló a helyzet. Virágporuk szénanáthát, asztmát és kötőhártya-gyulladást okozhat. A kőrisek virágzása március végétől akár hat hétig is eltarthat. Az érintett fafajtából Békéscsaba után Budapesten található a legtöbb. A kőrisfa virágporára az allergiásoknak mintegy hetven százaléka érzékeny.
Elfogadhatatlannak tartja az ellenzék az ültetést
Vizsgálatot kezdeményez a kőrisfák ügyében a fővárosi Fidesz. Kupper András frakcióvezető szerint az allergiát okozó növények százezer fővárosi életét keserítik meg. A politikus elfogadhatatlannak tartja, a Főkert Rt. viselkedését. Azt is, hogy a városvezetés nem kérte ki az ültetés előtt a betegek érdekvédelmi szervezeteinek véleményét.