2024.03.01. 20:32
Hétvégén kiderül, hol tart a Bányász
Az aranyéremre és a feljutásra pályázó Opus Tigáz Tatabánya focicsapata folytatja hadjáratát az aranyéremért. Vasárnap megláthatjuk, hogy milyen úton jár a Bányász.

A játékosok már nagyon várták a tavaszi folytatást
Forrás: 24 Óra
Fotó: Flajsz Péter
Miközben a kikelet már jó ideje beköszöntött az életünkbe, az NBIII-ban még csak most kezdődik meg a focitavasz. A bajnokság folytatása előtt pár nappal tartott ankétot az Opus Tigáz Tatabánya, ahol először találkozhattak a Bányász szurkolói a télen kinevezett fejlesztési igazgatóval, a korábbi sokszor magyar válogatott Dragóner Attilával.

Fotó: Flajsz Péter / Forrás: 24 Óra
A fórumon a klub részéről mindenki hangsúlyozta, hogy már ebben az évben szeretnének egy osztállyal feljebb lépni és ezért mindent meg is fognak tenni. Ehhez márpedig minden esélyük meg is van, hiszen vezetik a tabellát, az előnyük azonban csak kettő pont a Veszprém előtt, amit akár egy hétvégén is le lehet dolgozni. A tavaszi első fordulóban a kiesőjelölt Budaörsöt fogadják, akiket még augusztusban magabiztosan győztek le. A papírforma tehát a tatabányaiak mellett szól, ám ilyen hosszú szünet után tényleg bármi előfordulhat.
Az edzőmérkőzéseken nem remekelt a Bányász
Gyürki Gergely vezetőedző korábban elárulta oldalunknak, hogy minden eddiginél nagyobb munkát raktak bele a felkészülésbe, példás mentalitással készültek a játékosok. Ez bizakodásra adhat okot, azonban a felkészülés végén többen sérüléssel bajlódtak, ami még okozhat problémát a Tatabányának. A felkészülési mérkőzések alatt igen hektikus formát mutattak Gyürki tanítványai, hiszen mindössze egyetlen mérkőzést tudtak megnyerni. A tétmeccsek azonban különböznek az edzőmérkőzésektől, a legfontosabb mindig a formaidőzítés.