NBIII

2024.03.24. 19:25

Őrült, gólzáporos meccset játszott a Bányász focicsapata

Továbbra is remek formában futballoznak vármegyénk NBIII-as csapatai. Ezen a hétvégén sem találtak legyőzőre, egyedül a Bányász nem tudott győzni, ők egy rendkívül fordulatos találkozón végeztek döntetlenre.

Túri Csaba

Sokat érhet még a Bányásznak a megszerzett egy pont

Forrás: Gyirmót FC Győr

Az Opus Tigáz Tatabánya csapata ismét az élről várhatta a folytatást az NBIII Észak-Nyugati csoportjában. A sorsolás ezúttal a bárkire veszélyes, ráadásul a tabella első feléhez tartozó Gyirmót FC második csapatának otthonába hívta a Bányászt. A tatabányai szurkolók úgy érezhették, hogy álmodnak, hiszen negyedóra sem telt el a mérkőzésből, Katona és Szalánszki góljaival kétgólos előnyre tettek szert. Ahogyan haladt előre a mérkőzés, szépen lassan az álom átalakult rémálommá. Bár a Tatabánya eldönthette volna ideje korán a három pont sorsát, a gyirmóti csikócsapat átvette először az irányítást, majd három szerzett góllal a vezetést is. A magabiztos győzelem helyett a végén rohanni kellett az egy pont megszerzéséért is, ami végül össze is jött Kiprich Dávid gólja révén. 

A végén az egy pontért kellett harcolnia a Bányásznak (kékben)
A végén az egy pontért kellett harcolnia a Bányásznak (kékben)
Forrás: Gyirmót FC Győr

A Bányász vetélytársa győzni tudott

A bajnoki címért zajló versenyfutás másik nagy szereplője, a Veszprém egy góllal győzni tudott Balatonfüreden, így azonos pontszámmal folytatják a csapatok az öldöklő harcot az aranyéremért.

Gyürki Gergely: — Őrült meccs volt, rengeteg fordulattal. Voltak periódusok, amikor az egyik, volt, amikor a másik csapat dominált és alakított ki helyzeteket. Sajnálom, hogy nem tudtunk élni azokkal a lehetőségekkel, amikkel lezárhattuk volna a mérkőzést. Azért dicséret illeti a csapatomat, hogy a legvégéig küzdöttek és sikerült elhozni egy nagyon fontos pontot. Az egyéni párharcokban gyengébben teljesítettünk ma, ezen mindenképpen javítanunk kell majd.

NBIII. Észak-Nyugati csoport, 21. forduló
Gyirmót FC Győr II. - Opus Tigáz Tatabánya 3-3 (1-2)
Győr, ALCUFER stadion, vezette: Papp Á. (Jakab B., Szabados D.)
Gyirmót II.: Kecskés - Kiss, Lázár, Bagó (Szabó 92.), Jova, Gönye, Kicsun, Halácsi (Barta 78.), Ominger (Horváth 92.), Erdei, Major. Vezetőedző: Ördög József
Tatabánya: Lóth - Krupánszki, Soltész, Kocsis (Szegő 59.), Katona (Hadobás 63.), Kiprich, Buna, Klausz (Forró 46.), Letenyei (Molnár 75.), Székely, Szalánszki. Vezetőedző: Gyürki Gergely
Gólszerzők: Erdei (24.), Bagó (57.), Jova (70.), illetve Katona (4.), Szalánszki (14.), Kiprich (86.)

A Komárom VSE folytatja remek szereplését 2024-ben, hiszen még mindig nem találtak legyőzőre a tavasz során. A Tatabányához hasonlóan Győrbe utazott a KVSE is, azonban pár kilométerrel arrébb léptek pályára a vasárnap délelőtti mérkőzésen. A találkozó elején tizenegyeshez jutottak a vendégek, amit Sandal Dominik értékesített is. Ekkor még kevesen gondolták, hogy nem csak az első, de egyben az utolsó találat is megszületett az összecsapáson. Bár a hazaiak becsülettel mentek előre, a komáromi kaput őrző Bánfalvi Dániel eszén nem tudtak túl járni. A Komárom ezzel a győzelmével egészen a nyolcadik helyig lépett előre, miközben télen még a kiesőzóna közelében tanyáztak.

NBIII. Észak-Nyugati csoport, 21. forduló
ETO Akadémia - Komárom VSE 0-1 (0-1)
Győr, ETO Stadion, vezette: Holczbauer F. (Nagy B., Hegedűs-Baráth N.)
ETO Akadémia: Gyurákovics - Selyem (Bakó 66.), Kovács, Neamtiu (Bíró 79.), Riquelme, Bánáti, Mitring (Mascoe 84.), Yasin, Huszár, Szujó, Tarcsi. Vezetőedző: Szekeres Adrián
Komárom: Bánfalvi - Tifán-Péter, Nagy, Sandal, Köles (Szecsődi 67.), Irmes (G. Bíró 67.), Nagy Z., Jankovics, Kalmár (Wágenhoffer 79.), Nagy Zs., Berzsenyi (Popovics 55.). Vezetőedző: Burányi Tamás
Gólszerző: Sandal (9., 11-esből)

A naptári évben teljesen kiszámíthatatlanul futballozott eddig a Dorogi FC, három mérkőzés alatt eddig minden alkalommal különböző arcukat mutatták. A hétvégi fordulóban mindenképpen tökéletes formára volt szükségük, hiszen a bajnokság egyik legjobb csapatánál vizitáltak. A találkozó álomszerűen kezdődött: a játékvezető sípja a kezdőrúgás után még szinte el se némult, máris előnybe kerültek a vendégek. A 30. percben pedig már hárommal vezetett a Dorog, köszönhetően a két héttel ezelőtti mesterhármasa után ezúttal "csak" duplázó Vígh Ádámnak. A szünet előtt még szépíteni tudtak a bicskeiek, de az utolsó pillanatokban megfogyatkoztak létszámban: a pár hete még Mexikóban a soccaválogatottal kalandozó esztergomi Sóron Tibor jutott a kiállítás sorsára. A dorogiak sorsa a saját kezükben volt, ennek ellenére nem tudták lezárni a mérkőzést, sőt, egy hazai gólnak köszönhetően még izgulniuk is kellett a legvégén. Több említésre méltó esemény azonban már nem történt, így a dorogi alakulat rendkívül értékes három ponttal a birtokában utazhatott haza.

NBIII. Észak-Nyugati csoport, 21. forduló
Bicskei TC - Dorogi FC 2-3 (1-3)
Bicske, Bicskei TC Sporttelep, vezette: Juhász B. (Holpár G., Urbán R.)
Bicske: Radnóti - Gaszner, Száhl, Király, Sóron, Tajti, Szalai, Hirman, Tischler, Bozsoki, Dulló. Technikai vezető: Komjáthy Péter
Dorog: Pálfi - Forgó, Tóth, Ferkó, Selmeci, Berkó, Bokán, Harmat, Vígh, Papp, Szerencsi. Vezetőedző: Bekő Balázs
Gólszerzők: Szalai (39.), Dullo (84., 11-esből) illetve Vígh (1., 30.), Ferkó (17.)
Kiállítva: Sóron (45+4.)

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában