Kézilabda

2024.02.24. 21:05

Jól sikerült a Tigrisek tavaszi dabasi kiruccanása

Nem ígérkezett könnyű játszadozásnak a Djukics-legénység dabasi fellépése. A házigazdák ugyanis egyre jobb formába lendülnek. Most viszont a Tigrisek nem engedték kibontakozni ellenfelüket, így értékes győzelmet arattak.

Petrik József

Jó védekezéssel kezdett a Tatabánya. Néhány elcsípett labdának köszönhetően – az elején – több könnyű gólt szereztek Djukics mester tanítványai. Ám még ennek ellenére is becsúsztak hibák a vendégek játékába, amelyek eladott labdákban és kihagyott ziccerekben „testesültek meg”. A pontatlanságnak és a könnyelműen elpuskázott vagy éppen ki nem dolgozott helyzetek következményeként a házigazdák felzárkóztak, sőt, a hajrában kis híján ki is egyenlített.

MOL Tatabánya KC - PLER-Budapest kézilabda mérkőzés
Dabas ellen is győzni tudtak a Kék Tigrisek
Fotó: Hagymási Bence / Forrás:  24 Óra

A szünetet követően majd’ hat perc telt el, amikor először zörrent a háló. Aztán, egy-két percig fej-fej mellett haladt a két csapat, de „előbújt” a vendégekből a Kék Tigris, és egy kis előnyt csikartak ki a második félidő derekára. És ezt a vezetést már ki sem engedték a kezükből, sőt, fegyelmezett, sokszor odaadó játékkal még növelték is. A hajrában aztán eldőltek a vitásnak tűnő kérdések, mert a Bányász továbbra is okosan és koncentráltan kézilabdázott.

Dragan Djukics: – Nagyon nehéz mérkőzés volt, de mi tudtuk is, hogy így lesz, erre készültünk, hiszen egy felkészült csapat otthonában kellett játszanunk. Azért sikerült nyernünk, mert mi több minőségi cserével rendelkeztünk és a második félidőben fegyelmezettebben és hatékonyabban játszottunk. Rendkívül fontos két pontot szereztünk idegenben.

Kézilabda NB I., férfi, 17. forduló

Dabas KK – MOL Tatabánya KC 30-35 (16-17)

OBO Aréna, Dabas, 1000 néző, vezette: Sándor Gy., Szabó B.

Tatabánya: Székely M. – Rodríguez 5, Maras 7, Topic 5, Győri M. 4, Dissinger 5, Pergel 1. Csere: Bartucz (kapus), Vajda H., Vilovszki, Krakovszki B., Juhász Á., Enomoto 1, Ugalde 7 (4), Eklemovics. Edző: Dragan Djukics.

Az eredmény alakulása, 5.p.: 2-2, 7.p.: 3-6, 15.p.: 9-10, 21.p.: 11-11, 26.p.: 13-14, 36.p.: 17-17, 38.p.: 17-20, 47.p.: 22-26, 52.p.: 24-29, 58.p.: 26-34.

Kiállítások: 6, illetve 6 perc.

Hétméteresek: 3/3, illetve 4/4.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában