Kézilabda

2023.06.09. 17:05

Újabb válogatott játékost igazolt a Tatabánya - kétéves szerződést kötött a csapattal

A 193 centis játékos ígéretes pályafutás előtt áll.

Kemma.hu

Huba (szürkében) Tatabányán is szórhatja a gólokat

Forrás: vehir.hu

Július elejétől a MOL Tatabánya KC élvonalbeli együttesét erősíti a Balatonfüred háromszoros válogatott beállósa, a 23 esztendős, 193 centis Vajda Huba. Huba 2020. november 3-án mutatkozott be először a felnőtt válogatottban Spanyolország ellen. Azonban az Európa-bajnokságra készülő kertbe már nem került be. Szerencsére ez nem szegte a kedvét, hanem inkább bizonyítani akarja, hogy a legjobbak között a helye. Ennek egyik lépcsőfoka lehet az NB I. bronzérmese, az EHF Európa Liga résztvevő Tatabánya. Vajda egyébként már Tombor Csabával, a Kék Tigrisek vezetőedzőjével is dolgozott együtt – például – a NEKA gárdájában. Amikor az után érdeklődtünk tőle, hogy miként fogadta a klub érdeklődését, megkeresését a következőket mondta.

- A menedzserem szólt, hogy a Tatabányán szívesen látnának és komolyan érdeklődnek utánam – mondta Huba. – Ez számomra megtiszteltetés volt, hiszen ebben a társaságban szerepelni egyértelműen előrelépésnek számít a karrieremben. Arról nem is szólva, hogy egy olyan csapathoz kerülök, amely érdekelt a nemzetközi kupában, aminek személy szerint is nagyon örülök, hiszen az már egy másik szint. Bevallom, már most izgatottan várom a közös felkészülést, és, hogy a Kék Tigrisek mezében léphessek pályára.

Vajda Huba kétéves szerződést kötött a MOL Tatabánya KC együttesével.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában