Kosárlabda

2022.10.12. 21:46

Baj van: az OSE Lions vereséget szenvedett a Honvédtől is

A tabella utolsó helyén álló csapatot fogadták az oroszlányiak.

K. A.

Az újonc jobbnak bizonyult az Oroszlánynál

Forrás: 24 Óra

Fotó: Flajsz Péter

A fordulót a nyolcadik helyről kezdő, az előző körben Székesfehérváron nagyon súlyos vereséget szenvedő oroszlányi csapat az újonc, eddig mindkét mérkőzését elveszítő (igaz, szégyent nem valló), a 13., utolsó előtti helyen álló Honvédot fogadta. 

Az első negyed hullámvasutazása után a második közepéig fej fej mellett haladtak a csapatok, ekkor azonban a Honvéd egy 10-0-s rohammal elhúzott. Az ismételten gyenge támadójátékot produkáló, pontatlanul és dekoncentráltan játszó oroszlányi csapat a negyedik negyedben ugyan felzárkózott két pontra, de a végjátékban nem tudta a maga javára fordítania a mérkőzést és így újabb kínos vereséget szenvedett. 

Kosárlabda, NB I. A, alapszakasz, férfi, 3. forduló 
MVM-OSE Lions–Budapesti Honvéd SE 62-68 (19-20, 11-18, 12-13, 20-17) 
Oroszlány, Krajnyik „Akác” András Sportcsarnok, 700 néző, vezette: Benczur T., Frányó P., Sörlei A. 
Oroszlány: Dimitrijevics 12, Ruják 5/3, Barnjak 10, Carev 12/6, Krestinin 7. Csere: Dorogi 2, Illés 13/9, Pápi 1, Mucza. Vezetőedző: Simon Petrov. 
Kipontozódott: Dimitrijevics és Barnjak (40.). 
Az eredmény alakulása: 5. perc: 5-13, 8. p.: 17-13, 9. p.: 17-18, 15. p.: 26-24, 18. p.: 26-34, 22. p.: 30-45 27. p.: 41-49, 33. p.: 47-51, 37. p.: 53-55, 40. p.: 57-64.  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában