Labdarúgás

2022.06.20. 07:09

Mégis feljuthat a Zsámbék, a Pápa financiális problémák miatt nem indul az NB III.-ban

Pénteken volt az NB III.-as nevezések leadásának határideje. A Perutz FC vezetősége közleményben jelezte, hogy hiába a jó szereplés, mégsem indul el a harmad­osztályban.

Herczeg István

Forrás: 24 Óra

Fotó: Novotni Ákos

Mint ismert, a Zsámbéki SK kettős vereséggel búcsúzott az NB III.-as tagságért vívott osztályozótól, a PEAC mindkét mérkőzésen jobb volt Bodó-mester csapatánál. A feltöltési sorrend alapján viszont a Zsámbéki SK áll a legjobb helyen, hiszen ők nyújtották a legjobb teljesítményt az összes megyei bajnok közül.

A Komárom-Esztergom megyei bajnokságban 24-ből 22 találkozót megnyertek, és mindössze 1-t veszítettek el. A kapott gólok száma 9 volt. Ez azt jelentette péntek előtt, hogy ha bármelyik NB III.-as nevezésre jogosult csapat visszalép, akkor a Zsámbéki SK élhet a joggal a nevezésre és indulásra. Péntek délután a most lezárult szezonban az NB III. Nyugati-csoportjának 7. helyén végző (a Tatabányát két ponttal megelőző) Pápai Perutz FC vezetősége az alábbi közleményt tette ki hivatalos oldalára: 

Ezúton tájékoztatjuk Tisztelt Szurkolóinkat, hogy csapatunk a 2022/2023-as szezonban a megyei első osztályba adja le nevezését. Június 15-én rendkívüli képviselő-testületi ülést tartott Pápa Város Önkormányzata, melynek témája a klubunk helyzete és támogatási lehetőségeinek áttekintése volt. Az egyeztetésen Glatz Lajos, csapatunk ügyvezetője arról tájékoztatta a képviselőket, hogy a következő szezonra 106 millió forintos költségvetéssel számol a kft., melyhez a várostól pénzügyi támogatást továbbá a városi sportlétesítmények használatának lehetőségét reméli. Unger Tamás alpolgármester azt mondta, az önkormányzat a jogszerű lehetőségek kihasználásával 2019 és 2021 között 67 millió forintos támogatást nyújtott a klubnak, mivel azonban a keretet kimerítették, nincs további lehetőség a pénzügyi segítségnyújtásra. Ehhez kapcsolódóan dr. Áldozó Tamás polgármester hozzátette, a város nem tudja és nem is kívánja ezt az összeget egyedül a csapat rendelkezésére bocsátani – olvasható a papaesvideke.hu hírportálon. A döntést követően Glatz Lajos azt mondta, bár a Magyar Labdarúgó Szövetségtől megkaptuk a harmadosztályú induláshoz szükséges licencet, az egyesület a megbízható, stabil, finanszírozható működés érdekében a megyei első osztályú bajnokságba adja le nevezését, így várhatóan a szakmai stáb és a keret nagy része is távozik. Az elmúlt években nyújtott támogatást köszönjük Pápa Város Önkormányzatának, dr. Áldozó Tamás polgármesternek, dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselőnek és szponzorainknak, na és persze a szép számú nézőközönségünknek, bízunk benne, hogy a későbbiekben további, a pápai felnőtt labdarúgás iránt elkötelezett támogatókat köszönthetünk a csapat mellett.

Ezek alapján tehát az MLSZ a Zsámbéki SK egyesületét kérheti fel az NB III.-as indulásra, azonban lapzártánkig ez nem történt meg. Az sem kizárt, hogy a pénteki nevezésig más csapatok sem adják be a szükséges papírokat, ez pedig a Komárom VSE NB III.-as szereplését segítené elő, hiszen legjobb kiesőként a feltöltési sorrend második helyén áll a gárda. Az már korábban eldőlt, hogy az NB II.-ből az NB I.-be jutó csapatok, azaz a Vasas és a Kecskemét indít alanyi jogon NB III.-as tartalékcsapatot, így a KVSE hivatalosan kiesett az NB III.-ból. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában