A bánhidai óvónő kalandos 82 kilométert futott le a Vértesben

Mosolyogva kezdte mesélni történetét László Szilvia, aki nem is gondolta volna, hogy ilyen kalandos tud lenni az „otthona”. Fogalmazhat így, hiszen úgy ismeri a Vértest, mint a tenyerét. Az ösvényeket, a fákat és némi túlzással ugyan minden árkot-bokrot. Annyira ismeri, hogy térkép, útvonalleírás és egyéb navigációs segítség nélkül indult neki a híres oroszlányi teljesítménytúrának, a Vérkör 77 kilométerének, legyen az Kőhányáspuszta, Gánt, vagy a túra vonalán szép sorjában következő Csákvár, Csákányospuszta, Vitányvár környéke. 

Megszokásból az ellenkező irányba kezdett futni, ugyanis az instant Vérkör túra útvonala ellenkező a Vérkör teljesítménytúrával. Így fordulhatott elő, amire csak kilométerekkel később eszmélt rá Szilvia: ez bizony a rossz irány. Mint mondja, a futás nagyon jól ment, elkapta a reggeli fények mámora, majd jött a döbbent felismerés Vértestolna határában és hátra arc.

– Húsz kilométernél értem utol az első embert, aki a résztvevők sereghajtója volt. A félmaratoni frissítőpont után kezdtem begyűjteni a mezőnyt – mesélte Szilvia, aki 25 éves sportmúlttal a háta mögött azt mondja, nem számít nehéz pályának a Vértes. Most – teszi hozzá – megtréfálta egy kicsit és tudott meglepetést okozni.

Korcsolyapálya sárból

– A Mária-szakadék és a Vitányvár-árok saras korcsolyapálya lett, ahol a kidőlt fákon csúszkálva „fűzőcskéztük” át magunkat. Az utolsó 25 kilométeren zord időjárási körülmények fogadtak. Viharos szél, eső, majd arcot szurkáló havas eső nehezítette a haladást. De hát ilyen a terepfutók élete, – mosolygott Szilvia, aki 225 nevező közül a tizenegy órás eredményével a nők között a harmadik helyen ért célba. Jutalma oklevél és érem lett.

 – Az áprilisi időjárás tréfája, hogy egy héttel korábban nyári melegben futottam a Vértesi terepmaratont, most pedig zord, téli viszonyok között értünk be Oroszlányba – emlékszik vissza. Szilvia a sikereiről csak visszafogottan nyilatkozik, pedig több mint száz érem és hatvan kupa díszíti bánhidai családi házát. Évente pedig biztosan vásárol legalább két új futócipőt. Tervei között elsőként említi, hogy induljon az Olaszországban rendezendő Lavaredo Ultra Trail-en, ahol 120 kilométert tesznek meg a versenyzők a Dolomitokban, leküzdve 6000 méter feletti szintemelkedést. Kérdésünkre, miszerint létezik-e olyan hazai terep, ahol kevésbé futna szívesen, válasza nem volt meglepő: az Alföld, a sík vidék, ahol nincsenek erdők, hegyek.

A Vértes kiváló terepadottságokkal rendelkezik túrázóknak, futóknak egyaránt. Hullámzó terep, árkok, völgyek szabdalta erdei ösvények – mondja Szilvia, aki 10 évvel ezelőtt egy televíziós csatorna megbízásából többrészes turistafilmet forgatott, melyben a Vértes várait, kirándulócélpontjait, természeti látványosságait, túraútvonalait mutatta be. Örömmel újságolta portálunknak, hogy a terepfutas.hu életre szóló VIP-meghívással ajándékozta meg az év elején az általuk rendezett terepfutó versenyekre. 

Civilben óvónő

Szilvia ha nem fut, óvónőként dolgozik a Bánhidai Szent Erzsébet Óvodában, ahol mozgásfejlesztést is tart a gyermekeknek. Hitvallása szerint minél korábban szeretné a gyermekekkel megszerettetni a mozgást, hogy örömmel, felszabadultan kapcsolódjanak be a mozgásos tevékenységekbe. Szerinte a sport, a mozgás nemcsak fizikai fejlődést eredményez, hanem kihat a gyermekek értelmi képességeinek fejlődésére, valamint jelentős jellemformáló erővel is bír.