A tatabányai atlétika örökké hálás lehet a gyaloglás mexikói ezüstös királyának

Tizenhat éves korától tizenegy éven keresztül futóként sportolt Kiss Antal, viszont mindmáig ő az egyetlen magyar gyalogló, aki olimpián ezüstérmet szerzett. A Tatabányai SC kiválósága a mexikói nyári játékokon 1968-ban – némiképp furcsa körülmények között, de – a dobogó második fokára állhatott.

„Anti bácsi”, ahogy tisztelői és tanítványai ma is szólítják, a közelmúltban ünnepelte 85. születésnapját, de egészen 2019-ig edzőként is segítette a gyaloglópalánták felkészülését a TSC-nél. Ebből az alkalomból többek között köszöntötte őt a Magyar Atlétikai Szövetség, a klub atlétikai szakosztálya, a megyei atlétikai szövetség és a város vezetése is.

A ma is jó egészségnek örvendő idős mesterrel a kezdetektől az edzői pályafutásának befejezésig igyekeztünk röviden felidézni pályafutása legfontosabb történéseit, állomásait. Mindjárt érzékelhetjük is, miért nem véletlen, hogy a tizenegyszeres magyar bajnok és olimpiai második Kiss Antal neve és a gyaloglás hazánkban szinte már elválaszthatatlanul összeforrott.

– Mivel hárman voltunk testvérek, és a szüleim földműveléssel foglalkoztak, ők leginkább azzal törődtek, hogy felneveljenek minket – emlékezett vissza. – Én tizenhat évesen, ipari tanulóként kezdtem atletizálni, pontosabban futni Gyöngyösön. Ez úgy kezdődött, hogy a Normafánál rendezett országos erdei futóbajnokságon az első helyen végeztem.

Ezt követően futóként lett tagja az ifjúsági, a juniorválogatottnak, sőt a felnőtt keretbe is bekerült.

– Nagykanizsán a Bányász-bajnokságon nagy harcban álltunk mi, gyöngyösiek a hazaiakkal a második helyezésért, a TBSC mögött – mesélte Kiss Antal. – Az utolsó versenyszám előtt úgy álltunk, hogy ha akad valaki, aki nálunk csak legyalogolja a tíz kilométert már másodikok vagyunk. Bevállaltam, sőt, meg is nyertem a hazaiak válogatottja előtt. Itt dőlt el, hogy gyalogló leszek.

Kiss Antal életének legnagyobb sikerét az 1968-as olimpián érte el. Igazából ő a 20 km-es gyaloglásra készült, ám ott csak a 14. helyet érte el. Sportemberként ez nagyon bántotta, ezért a saját kérésére benevezték őt az 50 km-re is, ahol aztán, óriási meglepetésre ezüstérmet szerzett.

– Ezután még 1974-ig versenyeztem, de már edzősködtem is – magyarázta „Anti bácsi”. – Nagyon sok kiváló tanítványom volt. Sok atlétát nyertem meg itt Tatabányán ennek a szakágnak. Mindegyikükre szeretettel gondolok vissza még ma is, de a két legsikeresebb sportolóm az olimpiai nyolcadik Urbanik Sanyi volt, a lányoknál pedig a szintén olimpikon Füsti Edina.