nagy siker

2020.12.19. 20:00

Olimpiai bajnokot legyőzve lett országos bajnok a tatai vívólány (fotók)

Kun Anna a döntőben Szász-Kovács Emese olimpiai bajnok, világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes párbajtőrözőt utasította maga mögé.

Körtvélyfáy Dina

Budapest, 2020. december 19. A gyõztes Kun Anna (OMS Tata) a nõi párbajtõr versenyszám döntõjében a vívók országos bajnokságán a BOK (Budapesti Olimpiai Központ) csarnokban 2020. december 19-én. MTI/Illyés Tibor

Forrás: MTI

Fotó: Illyés Tibor

Az országos bajnokságon női párbajtőrben 132-en alkották a mezőnyt, a megyei vívók közül közül négyen jutottak fel a selejtezőből a 32-es főtáblára: Kun Anna, Büki Lili, Kovács Sarolta, az OMS-Tata vívói, és Gnám Tamara, a Tatabányai SC versenyzője. A 64 közé jutásért vívott asszó után búcsúzott két tatai fiatal, Varga Emma és Héder Hanna – tudtuk meg Plásztán Attilától, a tatai vívóklub elnökétől.

Varga Sarolta végül a 31. helyen zárt, Gnám Tamarát pedig Büki Lili búcsúztatta a nyolc közé jutásért. Az elődöntőben Plásztán Attila két tanítványa, Büki Lili és Kun Anna küzdött, végül utóbbi jutott be a döntőbe, ahol a Szász Emese olimpiai bajnok párbajtőrözővel nézett szembe. A tatai versenyző itt is győzni tudott 15-10-re, így az ő nyakába került az aranyérem.

Férfi párbajtőrben 177 versenyző indult, a tataiak közül Kátai Bence jutott a legtovább. Egy jó selejtező forduló után magabiztosan nyerte az első asszóját, majd csupán két találatra volt a 32-be jutásért, 13-15-re maradt alul. A tataiak közül Kovács Kristóf, Horváth Levente Zétény és Keresztes Ádám jutottak tovább a selejtezőből, a táblán viszont az első meccsükön búcsúztak. A döntőt Nagy Dávid és Bakos Bálint, a Vasas játékosai vívták, Bakos 15-11-re győzte le ellenfelét. Az országos bajnokság a csapatversenyekkel folytatódik vasárnap.

Eredmények

Férfi párbajtőr egyéni: 1. Bakos Bálint (Vasas), 2. Nagy Dávid (Vasas), 3. Berta Dániel (BHSE) és Bányai Zsombor (Vasas)… 48. Kátai Bence (OMS-Tata).

Női párbajtőr egyéni: 1. Kun Anna (OMS-Tata), 2. Szász-Kovács Emese (Vasas), 3. Büki Lili (OMS-Tata) és Tóth Jázmin (BVSC)... 9. Gnám Tamara (TSC)...31. Kovács Sarolta (OMS-Tata).

Férfi kard egyéni: 1. Szilágyi Áron (Vasas), Szatmári András (MTK), 3. Gémesi Csanád (GEAC) és Noseda Szabolcs (DVSZ).

Női kard egyéni: 1. Pusztai Liza (BVSC), 2. Szűcs Luca (BVSC-Zugló), 3. Keszei Kira (BHSE) és Spiesz Anna (Vasas)

Férfi tőr egyéni: 1. Dósa Dániel (Törekvés SE), 2. Szemes Gergő (FTC), 3. Frűhauf Benjámin (Törekvés SE) és Tóth Gergely (Törekvés SE).

Női tőr egyéni: 1. Kondricz Kata (BHSE), 2. Pásztor Flóra (Törekvés SE), 3. Hajas Nóra (Törekvés SE) és Mohamed Aida (UTE).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában