2020.10.11. 20:57
Nyeretlenül, két ponttal zártak NB-s csapataink
A hétvégén mindhárom NB-s labdarúgó-csapatunk pályára lépett bajnoki mérkőzésen (a dorogiak halasztott meccset játszottak Csákváron), győznie azonban egyiknek sem sikerült.
Tóth Patrik Alex (labdával) eredményes volt ugyan, de ez is kevésnek bizonyult a komáromi pontszerzéshez
Fotó: Kovács László
Labdarúgó NB II., a 8. fordulóból elhalasztott mérkőzésen
Aqvital FC Csákvár–Dorogi FC 2-2 (0-0)
Csákvár, Tersztyánszky Ödön Sportközpont, 400 néző, vezette: Zierkelbach P. (Aradi J., Horváth Z.).
Aqvital FC Csákvár: Markek – Major, Albert I., Koch (Nándori, 35.), László – Mészáros D. (Magyar Zs., 46.), Madarász, Posztobányi – Kocsis B. (Papp M., 78.), Daru (Vörös, 78.), Mim. Vezetőedző: Visinka Ede.
Dorogi FC: Mursits (Tulipán, 46.) – Nyíri (Beke, 76.), Dlusztus, Berkó, Papp M. – Tóth B., Lénárt, Zabari – Szerencsi (Zuigéber, 61.), Vígh Á. (Kovács M., 76.), Girsik (Ryashko, 81.). Vezetőedző: Németh Szabolcs.
Gólszerzők: Albert I. (51.) Posztobányi (71.), illetve Tóth B. (73.), Kovács M. (91.).
Sárga lap: Berkó (14.), Nyíri (34.), Szerencsi (56.), Tóth B. (60.).
Az első félidőben mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek, ám 45 percnyi játék után nem született gól. A folytatásban aztán nem maradtak el a találatok sem, dorogi szempontból apró szépséghiba, hogy a sereghajtó hazaiak tettek szert kétgólos előnyre. A Dorog az utolsó 20 percben egyenlített, előbb Girsik jobb oldali szabadrúgását követően Tóth Barnabás fejelt 8 méterről a hálóba, majd a rendes játékidő letelte után Kovács Máté lőtt nagy gólt 22 méterről.
A Dorogi FC tehát nem tudta legyőzni az utolsó helyezettet és 4-4-3-as mérleggel a 10. helyen áll a tabellán.
Németh Szabolcs: – Saját magunknak tettük nehézzé a mérkőzést, az első félidőben el kellett volna dönteni a három pont sorsát. A második játékrészben negyedórás kihagyásunkat kihasználta az ellenfél, a végén nagyot küzdve sikerült az egyenlítés. A csapat akaraterejével, küzdőképességével ugyanakkor elégedett vagyok.
NB III., Nyugati-csoport, 13. forduló
Komárom VSE–SC Sopron 1-3 (0-0)
Komárom, vezette: Jakab Á. (Voletics E. J., Székely G. F.).
Komárom: Szabó M. – Parázs, Eszlátyi (Vincze, 65.), Végh T., Simigla (Maksimchuk, 83.), Musitz (Schiller, 65.), Tóth P., Molnár, Módi, Hajba, Végh B. Vezetőedző: Bozsik Péter.
Sopron: Majer – Keresztes, Tóth A. B. (Gere, 70.), Kustor, Purt (Krizsonits, 58.), Gáncs, Kocsis (Jakab D., 70.), Holzmann, Harangozó (Kalmár, 83.), Jakab G., Pető. Vezetőedző: Weitner Ádám.
Gólszerzők: Tóth P. (86.), illetve Kustor (60.), Krizsonits (79.), Jakab D. (89.).
A kiváló formában lévő, utolsó hat bajnokiját sorban megnyerő Sopron csapatát fogadta Bozsik Péter együttese. A találkozó első órájában nem esett gól, aztán megszerezte az első találatot a Sopron. Húsz perccel később már kettő volt a vendégek előnye, amikor Tóth büntetőből szépített. Nem sokáig volt egy a különbség, a csereként beálló Jakab Dávid visszaállította a kétgólos differenciát, így a Sopron elvitte mind a három pontot Komáromból. Ezzel Bozsik Péter fiai a nyolcadik, míg a hűség városának játékosai a hatodik helyről várják a folytatást.
Ahogy arról a meccs után beszámoltunk, a szurkolók sem tétlenkedtek. A rendbontás miatt a rendőröket is riasztották.
BKV Előre–Tatabányai SC 1-1 (0-0)
Budapest, vezette: Derdák M. (Király Zs., Nagy V.).
BKV: Czuczi – Girán, Balogh M. L., Koszó, Balogh B., Ferkó, Wágner (Szabó B., 50.), Csanálosi (Nagy, 64.), Szegő (Ihos, 64.), Szabó M. Vezetőedző: Gelei Károly.
Tatabánya: Kunsági – Kovács I., Gyürki (Krupánszki, 68.), Soltész, Szabó R. (Árvai, 28.), Katona, Hajas, Klausz, Németh, Farkas V. (Víg, 79.), Székely. Vezetőedző: Bekő Balázs.
Gólszerzők: Pokó (73.), illetve Németh (66.).
A tabella második helyén álló Tatabánya az utolsó előtti helyen szerénykedő BKV Előre csapatához látogatott. Az első félidő nem hozott gólt, viszont a térfélcserét követően Németh előnyhöz juttatta a Tatabányát. Nem sokáig volt a vendégek kezébe az előny, hiszen néhány perccel később Pokó egyenlíteni tudott, így a Tatabánya csak egy ponttal tért haza a fővárosból. Bekő Balázs csapata az utóbbi két fordulóban kétszer játszott kiesőhelyen álló csapat ellen, és csak egy pontot szerzett. A Tatabánya ezzel a döntetlennel visszacsúszott a harmadik helyre, a Mosonmagyaróvár mögé.