Keszler Andrea gyorskorcsolyázó bajnok jelenleg a tatabányai fiatalokért dolgozik

Közel két évtizedet töltött a jégen. Elég volt?

Elég volt, sok volt. Már a tavalyi pjongcsangi játékok előtt eldöntöttem, hogy nem vállalok több olimpiai ciklust. A 2017–18-as szezon zárása után sokat gondolkodtam, végül a befejezés mellett döntöttem. Idén töltöm be a 30. életévem, ebben a sportágban már egyáltalán nem számítok fiatalnak. Fejben sem éreztem már, hogy sokáig bírnám még a jégen, emellett könnyebben jöttek a sérülések is.

Keszler Andrea névjegye

Született: Tatabánya, 1989. július 28.

Lakhelye: Budapest.

Sportága: rövidpályás gyorskorcsolya.

Egyesülete: Tatabányai Diák Korcsolyázó Egyesület.

Példaképe: Jevgenyija Radanova (Bulgária).

Legnagyobb sikerei: egyéni: olimpiai 10. (2018, Pjongcsang, 500 m), Európa-bajnoki 2. (2017, Torino, 1000 m); 3000 méteres váltóban: olimpiai 4. (2018, Pjongcsang), 5. (2010, Vancouver), 6. (2014, Szocsi), világbajnoki 2. (2017, Rotterdam), Európa-bajnok (2009, Torino).

A befejezést kiveséztük, térjünk rá a kezdetekre!

Ahogyan sokan mások, én is úgy kezdtem a sportolást, hogy a testvéremet követtem. Ő már görkorcsolyázott a tatabányai Jókai-iskolában, amikor édesapám még óvodásként engem is levitt egy edzésre. Kipróbáltam, megtetszett, ott ragadtam.

És ha egy üzlet beindul...

Hamarosan leigazolt a TDKE, ahol 11 éves koromtól kezdtem el gyorskorcsolyázni rövid pályán. Majd 2006-ban Budapestre kerültem, az ugyancsak tatabányai Béres Bencével edzettünk a TRGSE-nél, egy évvel később pedig bekerültem a válogatottba is.

Szükség volt a váltásra?

Az eredményesség szempontjából mindenképpen. Több lehetőségünk volt edzeni, ráadásul nyáron is jégre tudtunk menni, amit akkor Tatabányán még nem tehettünk meg, hiszen nem volt fedett jégpálya. Hetente négy-öt alkalommal gyakoroltunk, mindennap feljártunk.

Hogy tudta összeegyeztetni a fővárosi tréningeket a tanulással?

A közgázba jártam Tatabányán, de a tréningek miatt sokat hiányoztam. Szerencsére a tanáraim végig mellettem álltak.

Magyarországon megszokott, hogy a görkorcsolyát a tizenéves fiatalok űzik versenyszerűen, majd áttérnek a gyorskorcsolyára. Ez máshol is így működik?

Külföldön nem tapasztaltam ilyet, ott a görkorcsolyát idősebb korban is versenyszerűen űzik. Nálunk jellemző ez a korai váltás.

Említette, hogy hamar válogatott lett. Melyek voltak az első jelentős versenyei?

2007-ben, Mladá Boleslavban vehettem részt először junior világbajnokságon, majd egy héttel később Sheffieldben már a felnőtt Eb-n is jégre léphettem.

Bő egy évtizedes felnőtt pályafutása alatt kiemelkedő eredményeket ért el. Melyekre a legbüszkébb?

A legnagyobb sikereimet a 3000 méteres váltóval értem el. Ezek közül a legnagyobb talán az Európa-bajnoki cím megszerzése volt 2009-ben, Torinóban, de nagyon büszke vagyok a két évvel ezelőtti rotterdami vb-ezüstre és az olimpiai szereplésekre is. Bár érmet nem nyertünk, de 2010 és 2018 között háromszor végeztünk az első hat között az ötkarikás játékokon. Ami az egyéni versenyeket illeti, két éve második lettem 1000 méteren Torinóban az Eb-n, emellett a tavalyi olimpián 10. lettem 500 méteren.

Melyek voltak a legemlékezetesebb helyszínei?

Minden városnak megvolt a maga különlegessége. Torinóban voltam a legeredményesebb, de nagyon tetszett Calgary, Szöul és Rotterdam is, míg Vancouvert azért emelném ki, mert itt szerepeltem először olimpián. Persze tudnék negatív példákat is említeni: 2008-ban, Ventspilsben vettünk részt az Európa-bajnokságon, ahol a váltóval döntőbe jutottunk. A futamot azonban előrehozták, erről viszont minket nem értesítettek, így meg sem jelentünk. Kizártak minket, ezzel pedig nagy valószínűséggel egy érmet buktunk el. A 2014-es szocsi téli olimpia sem a szívem csücske. A rendezés is hagyott kívánnivalókat maga után, az eredmények sem voltak az igaziak, emellett a csapaton belüli összhang sem volt megfelelő. A 2015-ös dordrechti Eb-n sípcsonttörést szenvedtem, fél évig tartott a felépülésem, de a csavarokat csak tavaly szedték ki a lábamból.

Hogyan nézett ki egy átlagos napja versenyzőként?

Bár a TDKE igazolt versenyzője vagyok, több mint tíz éve a válogatott kerettel készülök a fővárosban, itt is élek. Délelőtt négy óra edzés, kora délután pihenő, majd délután és kora este újabb három, három és fél órás tréning volt a penzum hat napon keresztül egy héten. Márciusban, a szezon végén kaptunk egy hónap pihenőt, aztán kezdtük elölről. Karácsonykor is csak két nap szünet járt. Emellett természetesen utazás, edzőtáborok és versenyek „színesítették” a programot. Sokszor nagyon monotonnak éreztük, de az eredményekért meg kell dolgozni.

Anyagilag hogyan győzte mindezt?

A szülői támogatás mellett állami ösztöndíjat is kaptam.

Kinek köszönheti leginkább a sikereit?

A szüleimnek, emellett az edzőim közül Lugosi Lászlónak és Németh Tibornak a TDKE, valamint Bánhidi Ákosnak, Telegdy Attilának és Li Nának a válogatott részéről.

Van hiányérzete a pályafutásával kapcsolatban?

Nincs. Elégedett vagyok, hiszen szép eredményeket értem el és sok helyre eljuthattam.

Mik a tervei a jövőre nézve?

Miután felhagytam a versenyzéssel, elkezdtem edzősködni a TDKE-nél. Heti két-három alkalommal járok le Budapestről, és elmondhatom, hogy nagyon ügyes gyerekekkel dolgozhatom együtt Tatabányán. Emellett hamarosan végzek az Óbudai Egyetem gazdálkodás és menedzsment szakán, természetesen az itt megszerzett tudásomat is szeretném kamatoztatni a későbbiekben.

Hogyan látja a rövidpályás gyorskorcsolya helyzetét hazánkban és nemzetközi szinten?

A 2006-os torinói olimpián nyújtott jó szereplés ráirányította a figyelmet a sportágra itthon. Egyre többen választották a rövidpályás gyorskorcsolyát és megnőtt a támogatottság is. Ez jelentette az alapot, amelynek mára megvannak az eredményei, a legjobb példa természetesen a fiúváltó olimpiai bajnoki címe. Egyre több fedett csarnok épül az országban, ami a klubok lehetőségeit is bővíti, így a jövőt biztatónak látom. Nemzetközi szinten korábban egyértelműen Ázsia uralta a sportágat, ma már nem akkora a fölényük, mint korábban. Európa is egyre erősebb, köszönhetően például az ázsiai edzőknek. Li Na hozzánk is új módszereket és másfajta hozzáállást hozott, amit ugyan nehéz volt megszokni, de az eredmények önmagukért beszélnek. Egyre kisebbek a különbségek, századok, ezredek döntenek egy-egy versenyen, a jég pedig a legjobbaknak is csúszik, a favoritok is könnyen kieshetnek.

Mit tanácsol annak, aki az ön nyomdokaiba szeretne lépni?

Rengeteget kell edzeni és tanulni, de mindez megtanít a kitartásra és a csapatmunkára. Emellett sokat utazhat és láthat az, akiből versenyző lesz, nem is beszélve a lehetséges sikerekről.