új-hullám

2019.06.09. 15:59

A dorogi és a pilisszentiváni fiatalok mindent tudnak az úszásról

A vándorkupa negyedik fordulóján z úszástudásnak volt szerepe, de az előző fordulókban történelmi ismeretekről is beszámoltak a fiatalok.

Walczer Patrik

A dorogi Eötvös iskola dobogós csapata

Forrás: Új-Hullám Sport Egyesület

A dorogi Nipl Stefánia Uszodában rendezték meg a II. Új-Hullám Vándorkupa negyedik fordulóját, amelyre huszonnégy intézményből negyvennyolc gyermeket vártak. A fiatalok a huszonöt méteres medencében két korcsoportban és szabadon választott úszásnemben mérték össze erejüket.

A februártól júniusig tartó verseny első fordulójában az újkori olimpiákkal, vízi sportokkal, vízilabdával kapcsolatos tesztet kellett kitölteniük a résztvevőknek, a másodikban plakátkészítő versenyt hirdettek számukra, a harmadikban pedig ügyességi feladatokon, váltóversenyen vehettek részt. A záróforduló kezdetén a versenyzők vidám, zenés bemelegítéssel hangoltak a futamokra, majd elkezdődött a háziverseny, amelyen a kicsik és a nagyobbak is bepillantást nyerhettek a „versenysport” világába.

Az 1-2. osztályosok mezőnyében a harmadik helyen a dorogi Eötvös Iskola 2. a, a másodikon a Zrínyi-iskola 2. a, míg az elsőn az Eötvös-iskola 2. c csapata végzett. A második korcsoportban, vagyis a 3-4. osztályosok között a második és harmadik a pilisszentiváni iskola 3. b, illetve 3. c csapata lett, míg az aranyérmet a Páduai-iskola 3. a csapata gyűjtötte be.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában